0

Röviden: Csajok hajnalig (Rough Night)

csajokhajnaligA legény- vagy leánybúcsúk elviekben eléggé emlékezetes események, ahol összegyűlnek az „ünnepelt” közeli barátai és eléggé szép mennyiségben fogy az alkohol. Ilyenkor még jobban előfordul, hogy valaki olyan hülyeségre vagy baromságra vetemedik, ami nem megszokott tőle. Aztán másnap vagy akár évekkel később újra és újra el lehet mesélni. Csak éppen sajnos túl kevés film készül ebben a témában, ami tényleg eszünkbe jut. A csajok hajnalig sem fog fennakadni a rostán, de legalább kellőképpen viccesek a durvaságok.

Az alapsztori szerint Jess (Scarlett Johansson) hamarosan férjhez megy, ezért újra összegyűlnek a régi (és eg új) barátnői. Jön a vetkőzős srác is, de úgy alakul, hogy az attrakció közben meghal. Ki akar börtönbe menni? Senki? De akkor el kellene tüntetni a hullát.

Némileg hasonlít a Ronda ügyre a történet, de míg Peter Berg rendezése egy kellemes thriller volt, addig A csajok hajnalig nem lép ki a vígjátéki keretek közül (azért egy kis női drámázás adódik). Ebbe pedig beleférnek az alpári poénkodások és káromkodások. Eléggé meglepő ugyan, de működik a humor, sokszor sikerült vigyort csalni az arcunkra, Demi Moore és Ty Burrell pajkos duója és Johansson vőlegénye szintén szállít pár mosolygós pillanatot. De mégis, a prímet Kate McKinnon viszi, ő az, aki igazán ráérzett a szerepre és szövegeivel is minden rendben van.

Nem kell attól tartani, hogy a filmben illuminált állapotú nők diskurálnak az egyenjogúságról és megpróbálják megmondani a tutit. A cél a szórakoztatás, ám el kell ismerni, hogy a morbid és trágár humorizálás elfogadható, a félreértéseken is vidámak. Csakhogy mint írtam, könnyen feledhető. Olvasd tovább

0

The Hatred előzetes

Az előzetesek döntő többsége az adott filmből ragad ki másodperceket, ezeket ollózzák össze úgy, hogy minél jobbnak tűnjön a produkció. Azonban olykor csak fognak egy teljes jelenetet, amelyről úgy gondolják, hogy visszaadja mindazt, amitől a reklámozandó anyagtól várni kell. Így tettek a The Hatred esetében is.

hatred

Michael G. Kehoe írta és rendezte a horrort, Malek Akkad, a Halloween producere állt a projekt mögött. A sztori szerint négy fiatal nő elutazik professzoruk vidéki házába, hogy eltöltsenek egy laza hétvégét, de kiderül, hogy az otthonnak félelmetes múltja van. Olvasd tovább

4

Képek a Fekete Párducból

Az Entertainment Weekly kijött Fekete Párduc (Black Panther) fotóval. T’Challát, Wakanda uralkodóját Chadwick Boseman játssza. De nagy veszély fenyeget, a száműzött Erik Killmonger vezette csapatokon kívül még Ulysses Klaue-val is számolni kell. Az alábbi fotón T’Challa és Killmonger küzd meg a wakandai szent helyen.

feketeparduckepek20

A Dora Milaje magasan képzett női harcosokból áll, akik esküdt tettek, hogy megvédik a királyi családot, bármi áron. Lupita Nyong’o alakítja Nakiát, Danai Gurira lesz Okoye, a csapat vezetője.  Olvasd tovább

0

Akiva Goldsman dolgozhat a Rainbow Six és az Avengelyne filmeken is

rainbowAkiva Goldsman produkciós vállalata, a Weed Road eddig a Warnerrel állt szerződésben, nagyjából 20 éven keresztül. Azonban most lehetőség nyílt, hogy a cégét más stúdióhoz vigye, amivel élt is a producer és szépen meg is egyezettel a Paramounttal. Szoros kapcsolat fűzi a feleket egymáshoz, hiszen Goldsman irányítja a Transformers írószobát.

A Paramount pedig újabb, az elképzelések szerint hatalmas profitot termelő látványos alkotásokat készítene közösen a neves producerrel. Ott van a Rainbow Six, amelet még a 90-es évek végén írt Tom Clancy és készült jó néhány játék is belőle. A könyv főhőse a Navy Seal-t megjárt John Clark, aki egy nemzetközi antiterrorista csapat vezére. A filmverzió forgatókönyvén Josh Appelbaum és Andre Nemec dolgozik, állítólag a főszerepet Ryan Reynoldsnak szánják.

avengelyneGoldsman sok vasat tart a tűzbe, de bírja szusszal. Az Avengelyne képregény adaptációjából is kiveszi a részét. A sztori főhőse egy bukott angyal, akinek meg kell védelmeznie egy bizonyos személyt a démonoktól és más szörnyektől. Misztikus lényekből persze sosem elég, ezért az Ologies young adult könyvfranchise-ból is megpróbálnak élvezhető filmet faragni.

És ha mindez nem lenne elég, kisebb – 5 és 10 millió közötti – zsánerfilmeket is készíthet.

0

Killing Hasselhoff előzetes

hasselhoff1Augusztus 29-én kerül kiadásra a vígjáték, amelyben David Hasselhoff saját magát játssza. Ken Jeong alakítja a rossz passzban lévő nightclub tulajt, Christ-t. Pénze kevés, de egy kölcsönt vissza kellene fizetni és csak úgy juthat gyorsan sok zöldhasúhoz, ha nyer a Melyik híresség hal meg idén játékban. A férfi Hasselhoffot választja ki és valahogy el kell érnie, hogy valahogy feldobja a talpát.

Howie Mandel, Kid Cudi, Gena Lee Nolin, Jon Lovitz, Jim Jefferies Michael Winslow, Melanie Brown és Carlos PenaVega süthet el pár humor megjegyzést. Peter Hoare forgatókönyvéből Darren Grant rendezte meg a filmet. Olvasd tovább

1

Tarantino a Manson családról forgatna filmet

Quentin Tarantino javában tervezgeti következő filmjét, amiben valószínűleg lesz vagy fél tucatnyi ismert színész. És hogy miről fog szólni a történet? A Manson családról és gyilkosságaikról. Harvey & Bob Weinstein lesznek a producerek.

tarantino

Nézzük, hogy eddig mely neveket hoztak kapcsolatba a tervezettel. A direktor Margot Robbie-t képzeli el Sharon Tate-ként. A terhes színésznőt és egyben Roman Polanski nejét 1969-ben ölték meg. Brad Pitt lehetne az ügyben vizsgálódó nyomozó, illetve Jennifer Lawrence  feltűnésére is számíthatunk.

Hozzá kell tenni, hogy jelenleg az egész tervezet egy nagy kérdőjel, hiszen semmi sincs letisztázva, és még egyetlen színész sem írta alá a szerződést.

3

Jaume Collet-Serra rendezheti a Suicide Squad 2-t

suicidesquadkep39A Warner több rendezőt is fontolóra vett a Suicide Squad 2. részének az élére, köztük volt Mel Gibson is, aki megerősítette, hogy valóban megkeresték, de majd kiderül, hogy mi lesz a vége. Nos, nem ő fogja ledirigálni a folytatást, hanem elvileg Jaume Collet-Serra, a Deadline információi szerint ugyanis a Non-Stop és az Ismeretlen férfi (Unknown) alkotója írhatja alá a szerződést.

Jelenleg nem ismeretes, hogy a DC univerzum mely gazembereiből verbuválják össze azt a csapatot, akikre veszélyes küldetést bíz Amanda Waller. De az biztos, hogy Harley Quinn és Deadshot benne lesznek, tehát Margot Robbie és Will Smith visszatérésére számíthatunk.