3

A Weta elkezdett dolgozni az Avatar folytatásokon

avatarrrA Weta Digital hivatalosan bejelentette, hogy hozzálátott a következő négy Avatar film munkálataihoz. Peter Jackson effektcége előtt hosszadalmas meló áll és állítólag az eddigi ismert technológia határait fogják feszegetni, még szép. A Deadline úgy 1 milliárd dollárra teszi a produkciók költségvetését, szóval a Fox stúdió mélyen belenyúlt a pénztárcájába.

Joe Letteri a cég egyik fejese lelkendezve mondta, hogy az Avatar ideális film számunkra, James Cameron elképzelése Pandoráról sokkal nagyobb volt, mint amit megalkottak az első felvonásban és különösen remek, hogy kibővíthetik a direktor által megálmodott univerzumot.

A Wetának nem csak a na’vi-k miatt kell beizzítania a gépparkot és a szaktudást, hanem a Battle Angel, a Mortal Engines és az Avengers: Infinity War miatt is.

0

Collet-Serra következő munkája a Jungle Cruise lesz

dwayneEléggé be van táblázva Dwayne Johnson és a teendők között található a Jungle Cruise. A Disney bő 10 évvel ezelőtt próbált filmet készíteni kalandparkjából, de a 2007-es bemutatóból nem lett semmi és azóta is csak ide-oda tologatják. Miután sikerült Johnsont megnyerni a projekthez idén áprilisban Patty Jenkins nevét dobták be lehetséges rendezőnek, azonban a kamera mögé Jaume Collet-Serra állhatott be.

A sztoriban egy kirándulóhajó kapitánya a dzsungelbe valamiféle gyógymód után kutat. Egyéb részletek nem ismertek, kivéve, hogy az Afrika királynőjéhez (African Queen) hasonlították.

Azzal, hogy Collet-Serra fellépdelt a kalandfilm fedélzetére a Suicide Squad 2. része direktor nélkül maradt.

1

mother! előzetes

mother2015 őszén beszélt Darren Aronofsky arról, hogy írt egy forgatókönyvet, ő maga fogja rendezni és Jennifer Lawrence-t akarja a főszereplő. 2016 elején Javier Bardem írt alá a filmre, majd Domhnall Gleeson, Michelle Pfeiffer, Ed Harris és Brian Gleeson is csatlakozott hozzá. A történet egy remek életet élő párosról szól, ám kapcsolatukat egy egy hívatlan vendég felforgatja. Az előzetes eléggé rövidke, csak fél perces. Bemutató szeptember 15. Olvasd tovább