0

A vezércsel (The Queen’s Gambit) minisorozat

írta Nikodémus

Szokás manapság szidni a Netflixet, mennyi kétes minőségű produkcióval áll elő (van is ebben igazság: valószínűleg portfóliót bővítenek kétségbeesetten, a lehető legszélesebb közönséget megcélozva), ám akadnak még kincsek a “mindentudó algoritmus” leple alatt. No nem mintha rejtegették volna az Elizabeth Harmon sakkzseni zűrös életét feldolgozó A vezércselt (The Queen’s Gambit), a 7 db egyórás részből álló minisorozat azonban olyan ínyencség, amiben el kell merülni, hogy igazán élvezhessük.

Szó se róla, Scott Frank (Sírok között) és Allan Scott Walter Tevis regényét adaptáló prémiumsorozata kifejezetten nézeti magát: sokkoló nyitány, visszafogott expozíció és élvezetes nüanszok jellemzik a produkciót. Beth Harmon (Anya Taylor-Joy, kislányként Isla Johnston) súlyosan problémás családból kerül árvaházba, szótlansága pedig nem csak tanárait, barátnőit is aggasztja. Egyetlen ember van, akivel megérti magát: az alagsori pedellus (Bill Camp), aki némi vonakodás után megtanítja sakkozni. A lány a morózus férfit (aki gyorsan rájön, kivételes tehetséggel van dolga) nem különösebben kedveli meg, ahogy később mostohaszüleit vagy a mellé csapódó (sakk)barátokat és ellenfeleket sem, egyszerűen csak szövetségeseket keres céljai eléréséhez – eleinte kissé tétován, majd egyre tudatosabban. S közben pedig gyorsan az épp keze ügyébe eső tudatmódosítók rabja lesz.

Az üdvös ráérősséggel mesélt sztori – ha úgy igazán a mélyére tekintünk – tulajdonképpen hollywoodi közhelyek egymásutánja, ám az alkotók olyan tempóérzékkel és eleganciával adják elő mindezt, hogy élvezet figyelni. Legelébb is szereztek egy igazi főszereplőt: Anya Taylor-Joyról eddig az volt a benyomásom, hogy különös arcformája és arisztokratikus rejtélyessége mögött alig lapul valami, A vezércsel azonban alaposan rám cáfolt: minden jelentet ural, és remekül érzékelteti a hűvösség mögé zárkózott, őszinte kapcsolatok után kapálózó megriadtat. Apró gesztusainak hála, szinte mindig tudjuk, hogy figurája éppen merre indul, noha ellenfelein túl nekünk, nézőknek is jobbára kifürkészhetetlen tekintetét villogtatja. Érzelmeit okosan beosztva játszik, épp ezért katartikus pillanat, amikor egyetlen egyszer végre (pont a megfelelő pillanatban) elengedi visszafogottságát. Mindaddig különös kívülállóként szemléli azt a fura állatkertet, amit emberi társadalomnak hívnak: ellenfeleit megalázza, a kínálkozó haverokat (fel)használja, mostohaanyját… nos, őt kissé talán szánja, ám inkább sajátos szövetségesnek tekinti, semmint szülőnek. Nehéz is volna: Beth szinte képtelen a megjátszás nélküli emberi kapcsolatokra, s a történet egyik tétje, hogy megtanul-e szocializálódni.

A vezércsel irányítás és elengedés, elszántság és függőség, birtoklás és önzetlenség veszélyesen szomszédos témáit is boncolgatja, és nagy szerencsénkre kerüli a nyílt állásfoglalást. Annyit tesz, hogy ügyesen egymásra vetíti témáját mondanivalójával: a (sakk)játszma nem csak szó szerint, de metaforikusan is érvényes karaktereink életfordulataira. Hősünket egy ponton fontoskodva kérdezik a feminizmusról, ő azonban lepörgeti magáról a már készülő bélyeget: egyszerűen nyerni akar – bárki ellen, legyen az nő vagy férfi. A vezércsel ilyesféle hanyag eleganciával (de nem ellazáskodva) kezeli főszereplője függőségeit, traumáit és karrierjét, a hab a tortán pedig a korrajz. A hatvanas évek ikonikus divatvilága sima ziccer, de könnyű elszúrni; az alkotók pompásan oldják meg a feladatot, a néző meg ámul a gyönyörű lakásbelsőkön, autókon, ruhákon.

Ja, és a sakk? Megnyugodhatunk: a sorozat brilliáns változatossággal mutatja be a játszmákat, a jól adagolt szakmaiság azonban nem válik megterhelővé, inkább felkelti a témában járatlan néző érdeklődését. A vezércsel figyelemreméltóan kompakt szerkezetű drámasorozatként körbevezet egy antiszociális zseni elméjében, és bár a finálét kissé elgyengíti a szentimentalizmus, ez könnyen megbocsátható. Amíg a Netflix mélyén hasonló kincsekre lelhetünk, én nem bánom az n+1-dik tinikomédiát sem (megnézni persze nem fogom).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *