The Current War (2017) / Radioactive (2019)

írta Nikodémus

Manapság közkeletű (s mélyen leegyszerűsítő) értelmezésként él a közvéleményben, hogy a szabadság nem más, mint végtelen lehetőségek azonnal kihasználható tárháza. Társadalmi keretekről, erkölcsi megfontolásokról vagy a tények tiszteletéről alig hallani, és immár három nemzedék közös élménye, hogy a szabadság kiküzdendő érdem helyett hétköznapi valóság. Többek között ennek veszélyeiről gondolkodtat el két, nemrég bemutatott film, nézőjét a másfél évszázaddal ezelőtt berobbant tudományos-technikai forradalom hőskorába repítve.

A Feszültség (The Current War) és a Radioaktív (Radioactive) történelmi tudósfigurákat választ: Thomas Edison (Benedict Cumberbatch), George Westinghouse (Michael Shannon) és Nikola Tesla (Nicholas Hoult) Amerika villamosításáért harcol, Maria Skłodowska-Curie (Rosamund Pike) pedig lengyel emigránsként a francia tudóstársadalom elismeréséért. A tét hatalmas: egyrészt az emberiség villanyfénnyel való ellátása (a felvilágosodás egyfajta utolsó, szimbolikus gesztusaként), másrészt az anyag legkisebb alkotója, az atom titkainak feltörése. Egyik sem veszélytelen vállalkozás: megfeneklő alkotókedv, tönkrement családok, megroppanó egészség és elboruló elmék szegélyezik az utat, melynek révén végül olyan erők birtokába jut az ember, melyek egyszerre csodálatosak és félelmetesek.

Elektromosságot vagy atomfizikát persze nehéz okosan tárgyalni a filmvásznon, a magánélet epizódjai kevéssé érdekesek, Alfonso Gomez-Rejon és Marjane Satrapi rendezők tehát megpróbálnak hőseik elméjébe férkőzni, illetve bemutatni, hogy a zseni milyen hatással van korára. Edison drámája az, hogy milliónyi remek meglátása dacára egyvalamiben téved: a világot egyenáram helyett a váltóáram fogja meghódítani. Alulmarad riválisával szemben, s kiesik az időből: egyre kétségbeesettebben próbálja bizonyítani igazát. Közönsége lassan elfogy, monomániája pedig lassan felőrli. Marie Curie-re férje tragikus halála után várnak a legnehezebb próbatételek: eredményeit megkérdőjelezik, párkapcsolati botrányba keveredik, a sugárbetegségnek nevezett rejtélyes kór pedig eluralkodik rajta.

Mindkét film törekszik arra, hogy levesse magáról a későbbi tudással gazdagodó utókor gyakran kényelmes nézőpontját: koszos laborokat, verítékes kutatómunkát és nehézkes bizottságokat látunk. Eközben rendezőink azt is érzékeltetik, mekkora áhítattal fogadták az innovációt a kortársak: a Chicagói Világkiállítás monumentális építményei, a lenyűgöző fény-árnyék játékok, illetve a frissen felfedezett X-sugárzás spiritiszta-bulváros kizsákmányolása újabb réteget ad a két történet mondanivalójához. A Feszültség és a Radioaktív kulcsfigurái ugyanakkor későromantikus hősök, akik még őszintén hisznek abban, amit mi egy véres-csatakos század elmúltával már cinizmussal fogadunk: a tudomány által megjavítható a világ, s benne az emberi természet. Szabadságfelfogásuk tragikus erkölcsi fogyatékosságát az elkövetkező évtizedek mutatták meg – többek között két gépesített világháborúval, népirtásokkal és társadalmi kísérletnek álcázott szörnyű diktatúrákkal.

Ami megtehető, az megteendő: a lehetőség egyúttal felszólítás is a tudomány világában, legkésőbb a modernitás óta. Korántsem egyértelmű, sőt, veszélyes imperatívusz ez, melyre néhány profétikus előretekintés figyelmeztet Satrapi életrajzi filmjében. Hirosima, Three Mile Island, Csernobil vagy Fukusima elborzasztó mementója annak, mi történik, ha az ember visszaél a neki adatott szabadsággal, s önnön arroganciája folytán túl közel merészkedik a fényhez.

(Megjelent: A Szív, 2020. július-augusztus)