0

Röviden: Suburbicon / Marrowbone / Szellemek háza / Gengszterzsaruk / Éjszakai játék

írta Minime

Suburbicon – Tiszta udvar, rendes ház (Suburbicon) – Isten hozta Suburbiconban. Egy tisztes, jól szituált közösségben, amely megtestesíti az amerikai álmot. Gyönyörű peremvidéki kertváros, amelyben tipikus amerikai családok élik, dolgos, ám unalmasan hétköznapi életüket. Valójában azonban a rasszizmus, csalás, szemérmetlenség és nemtörődöm kivagyiság fellegvárában. George Clooney legújabb rendezésében, amelyet a Coen fivérekkel közösen vittek vászonra, görbe tükröt tart az idealizált amerikai családmodell és társadalom szemlélet kétarcúsága elé, amelyet pikáns részletességgel és a szerzőktől már ismert és többször megvalósított fekete humorral tálal. Gardner Lodge (Matt Damon) átlagos amerikai polgár, aki nejével Rose-zal (Julianne Moore), annak testvérével, Margarettel (szintén Julianne Moore) és kisfiával él Suburbiconban. Egy békés estén két marcona férfi tör rá a családra és kábítja el őket, azonban Rose belehal a kloroform túladagolásba. Miközben a család látszólag mély gyászba zuhan, Margaret és Gardner igyekszik szert tenni a Rose haláláért járó életbiztosítás összegére, amelyből új életet kezdhetnek. Azonban hiába minden igyekezetük, a biztosítási társaság gyanút fog és nyomozni kezd. Bud Cooper (Oscar Isaac) biztosítási ügynök hamar rájön a csalásra és attól sem riad vissza, hogy megzsarolja Gardnert, ami az események morbid és sötéten vicces fordulatait idézi elő. A szereplők játéka meglehetősen kellemes, nyárspolgári szerepeikben teljesen hitelesek és a legmorbidabb humorral átitatott helyzetben is hitelesek tudnak maradni. A film rasszista felhangja egyértelműen a mellékszálon futó Mayers család epizódján keresztül kerül bemutatásra. A környezet, a látványvilág egyedi és korhű, előfordulhat azonban, hogy akinek ez a korszak illetve a mismásolt amerikai cukormázas környezet nem nyeri el a tetszését, az megosztónak fogja találni a filmet. Alapjában véve egy kellemesen morbid mozit kapunk, kiváló alakításokkal és közhelyes, kifejtetlen problémafelvetéssel, valamint sajátos humorral. Értékelés: 60%

Marrowbone – 1969-ben egy anya és 4 gyermeke az újrakezdés reményében beköltözik az elhagyatott és mindenkitől meglehetősen távol lévő Marrowbone házba. Múltjuk sötét titka elől menekülnek és a tudatos szeparációban lelnek menedéket. Egyetlen kapcsolatuk a külvilággal, közös barátjuk Ellie (Anya-Taylor Joy), aki a négy fiatallal tölti a nyarat. Édesanyjuk betegsége azonban mindent megváltoztat. Halála előtt anyjuk megesketi legidősebb fiát, Jack-et (George MacKay), hogy együtt tartja a családot bármi áron és 21 éves korának betöltéséig eltitkolják az ő halálát, így nem választhatják el őket egymástól. 6 hónappal később a négy gyermek, immáron a romossá és elhanyagolttá vált házban éli életét, amelyben minden tükröt letakartak és szó esik egy szellem feltűnéséről, amely rettegésben tartja a családot. Miközben próbálnak teljes életet élni, még inkább megszakítják kapcsolatukat a külvilággal, amely alól csak Jack bevásárló körútjai és Ellie-vel szövődő románca képez kivételt. Anyjuk öröksége azonban gyorsan fogyatkozik és a ház birtokba vételéhez is hiányzik még egy tetemesebb összeg, ezért az ingatlanközvetítő munkatársa felkeresi a kis kompániát. Az anyagi terhek, a hivatalos és nem hivatalos fenyegetettség hatására a családnak egy rég elfeledni szándékozott „eszközhöz” kell nyúlnia, amellyel megválthatják „szabadságukat”. Miközben a fennmaradásért küzdenek egyre többet megtudunk a gyerekek múltjából, fény derül titkaikra és múltjuk sötét részleteire, amely elvezeti a nézőt a sokkoló, ám nem meglepő végkifejletig. Sergio G. Sanchez elsőfilmes rendező munkája nem emelkedik ki az átlagból, nincsenek kiemelkedő színészi produktumok a filmben, azonban a végkifejletig vezető út és annak bemutatása kellően kidolgozott és élvezhető filmélményt nyújthat a nézők számára. A Limehouse Golem-hez hasonlóan, kevésbé promótált, ám élvezhető filmélményt nyújt. Értékelés: 60%

Szellemek háza (Winchester) – Sarah Winchester (Helen Mirren) a híres fegyvergyártó özvegye, férje és gyermeke halála után, mély gyászba esik és 20 millió dolláros örökségéből hozzákezd udvarházának folyamatos bővítéséhez. A munkások éjjel-nappal újabb szobákkal bővítik a házat, megállás nélkül a hét minden napján. Sarah meggyőződése ugyanis, hogy családi veszteségeit a Winchester ismétlőfegyverek által elhunytak szellemei és átka sújtja. Az építkezéssel célja a kóbor lelkek megbékéléshez segítése és családja megóvása. Mivel senki nem hisz neki, a cég vezetői felkérik Eric Price (Jason Clarke) pszichiátert, hogy vizsgálja meg Sarah mentális állapotát és alkalmasságát a cég vezetésére. A felesége öngyilkossága óta drog- és alkoholfüggő orvos beköltözik a házba, ahol kezdettől fogva fura jelenségeket tapasztal, azonban ezt függőségének tulajdonítja, egészen addig, amíg az özvegy unokahúgának fia, Henry fura jelenségeket és megszállottságra utaló jeleket nem produkál. A gyanú beigazolódik és Eric hinni kezd Sarah elméletének, amely szerint a házat és családja életét ezúttal egy különösen gonosz, ártó lélek fenyegeti, aki ellen közösen kell felvenniük a harcot. A Spierig fivérek ismert horrorkészítők, akik jeleskednek a kisköltségvetésű, ám mégis sikeres ijesztgetős mozik elkészítésében. Jelen esetben két komoly nevet is megnyertek filmjükhöz, amellyel a sikert garantálhatták. Azonban a film a korábbi alkotásaikhoz képest sem kiemelkedő és semmivel sem több, mint bármelyik másik hasonló horrormozi. Illeszkedik a Fűrész és Insidious franchise-ok sorába, amelyek az amerikai közönség igényeihez igazított rémísztgetős mozikat befogadóan kezeli és anyagi sikerrel honorálja. A film a benne rejlő potenciál és a nevesebb színészek játéka ellenére is erősen középszerű. Értékelés: 60%

Gengszterzsaruk (Den of Thieves)Christian Gudegast író-rendező akciófilmjében a Nick O’Brien (Gerard Butler) megyei seriff vezette rendőri alakulat és a Ray Merrimen (Pablo Schreiber) vezette bankrablóbanda macska-egér játékát és hajszáját követhetjük nyomon, kiemelten reflektálva a két vezér szembenállására. Merrimen volt katona, aki erőszakos bűncselekmények elkövetése után szabadul és baráti körével a bankrablásokban találja meg anyagi forrásainak megszerzési lehetőségét. A magánéleti válságban szenvedő seriff pedig éppen a bankrablók elfogására szakosodott rendőri alakulat vezetésében éli ki, családi gondjai okozta frusztrációját. Miközben Merrimen az eddigi legnagyobb dobását – a los angelesi jegybank kirablását – tervezi, korábbi akciói miatt O’Brien figyelmét is magára vonja. A seriff elkapja a bandavezér egyik emberét – a csapos Donnie-t (O’Shea Jackson Jr.) – és beépített emberként szeretné felhasználni a nyomozás sikere érdekében. A történet előrehaladtával mindkét csapat igyekszik a másik eszén túljárni és a két vezér személyes szembenállása is kicsúcsosodik. A film tempós és jól kivitelezett akciójelenetei mindenképpen pozitívumot jelentenek, azonban a hosszú játékidő alatt meglehetősen kevésnek érezzük az akció arányát. A magánéleti problémák vázlata teljesen felesleges a mozi szempontjából, a kellő mélységet nem adja meg a seriff karakterének hátteréhez, ugyanakkor alkalmas időhúzásra és a pörgősebb részek közötti szünetek átvezetésére, de a történet szempontjából teljességgel irreleváns. A szereplők alakításai átlagosak, a forgatókönyv nem túl eredeti, azonban a fordulatos befejezés mindenképpen megérdemel egy plusz pontot a rendező számára. Gudegast első rendezése korrekt és szórakoztató akciómozi, amely ha félórával rövidebb és a családi drámázást elfelejti, akár kiemelkedően jó darab is lehetne a jelenlegi akciófelhozatal mezőnyéből. Mindenképpen meg kell jegyeznünk Curtis „50 Cent” Jackson alakítását, aki hálistennek még karrierje kezdetén névválasztásával tökéletesen beárazta magát színészként. Értékelés: 70%

Éjszakai játék (Game Night) – Max (Jason Bateman) és Annie (Rachel McAdams) házasok és társasjátékfüggők. Barátaikkal rendszeresen összemérik tudásukat különböző páros szellemi játékokban, ahol számukra csak a győzelem elfogadható. Amikor megjelenik a színen Brooks (Kyle Chandler), Max bátyja újfajta játékra adják a fejüket, amely rendkívül hiteles, életszerű, ám az eddigiekhez képest újfajta szórakozást kínál, amelybe a házaspár örömmel veti bele magát. Idővel azonban kiderül, hogy a játék korántsem csak játék és a dolgok „komolyra” fordulnak, amelyek számtalan „vicces” szituációhoz vezetnek. John Francis Daley és Jonathan Goldman rendezők alapkoncepciója valószínűleg az lehetett, hogy Bateman vígjátékait kajálja az amerikai közönség, na már most ha mellérakjuk az ultra cuki Rachel McAdams-t akkor baromira vinni fogja a nép a cuccot. A recept a kritikai értékelések szerint bevált, azonban a nézői szempont sem kéne, hogy utolsó legyen. Tehát ha vígjátékot készítek, nem árt, ha teszek bele valami vicceset. Az sem lenne gond, ha sík lineáris, bugyuta sztorit kreálok, ha lehet rajta nevetni. De sajnos azt kell mondanom, ezen a filmen erőlködve is nehéz lesz. Borzalmasan unalmas, rossz poénoktól hemzsegő, béna színészi teljesítményekkel hígított, amerikai tömegterméknek szánt semmilyen „vígjáték.” Értékelés: 10%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *