Röviden: Kicsinyítés / Borg/McEnroe / A góré / Insidious 4. / Mom and Dad

írta Minime

Kicsinyítés (Downsizing) – Alexander Payne romantikus drámája, amelyben helyet kap a komikum és a magasztos gondolatok is. Norvég tudósok kifejlesztenek egy eljárást, amellyel minden élő organizmus – köztük az ember is – lekicsinyíthető, azonban ennek ellenére is teljes értékű életet élhet. A cél a túlnépesedés és a környezetszennyezés okozta ökológiai katasztrófa megelőzése lenne, amennyiben a megfelelő időben a megfelelő mennyiségű embert sikerül összezsugorítani. Paul Safranek (Matt Damon) és neje, Audrey (Kristen Wiig) barátaik unszolására és adósságaik elől menekülve döntenek úgy, hogy alávetik magukat az eljárásnak. A történetet Paul szemszögéből követhetjük végig, aki komikus és tragikus helyzetek sokaságán keresztül éri el azt az önmegismerést és önmegvalósítást, amelyet „nagyként” sosem sikerült megtalálnia és megvalósítania. A világ a világban filmes ötlet valóban rejtett magában kiaknázható potenciált, azonban a film meglehetősen középszerűen kezeli a kiugrási lehetőségeket. Felmerül kérdésként az emberi érték méretbeli meghatározásának és politikai eszközként való felhasználhatóságának dilemmája is, azonban ahogyan más kérdéseket, úgy ezt sem boncolgatja túlságosan Payne mozija. Az alakítások átlagosak, talán Christoph Waltz – Dusán szerepében – emelkedik ki a színészgárdából. Langyos, középszerű, mondanivalóval rendelkező, ám azt sikeresen kibontani és megmutatni nem képes alkotás. Értékelés: 50%

Borg/McEnroe – Janus Metz Pedersen dán rendező mozija, két legendás teniszcsillag rivalizálásáról, amely az 1980-as wimbledoni nyílt teniszbajnokság döntőjében csúcsosodik ki.  Björn Borg (Sverrir Gudnason) a befutott, többszörös Grand Slam-győztes és zsinórban négyszeres wimbledoni bajnok történelmet írhat ötödik sikerével. Azonban ehhez szembe kell néznie a feltörekvő, a tenisz írott és íratlan szabályait folyamatosan semmibe vevő, amerikai fenegyerekkel, John McEnroe-val (Shia LaBoeuf). A film egy sporttörténelmi hagyaték, amely a visszaemlékezésekkel inkább Borg misztikus személyiségét helyezi előtérbe. A hideg, mindig érzelemmentes teniszcsodáét, akinek nincs ellenfele, azonban belül forrong, fél és hatalmas teher nyomasztja. Edzője és mentora, Lennart (Stellan Skarsgaard), valamint menyasszonya, Mariana (Tuta Novotny) egyszerre tartják benne a lelket és emlékeztetik sebezhetőségére. Eközben McEnroe önelégült, nagyratörő, hőzöngő hippiként éli meg a történéseket, azonban ahogyan Borg személyénél, így az övénél is érezhető a lelki nyomás, a kettősség érzése, a bizonyítási vágy nyomasztó terhe és a győzni akarás elszántsága. A két címszereplő remek alakítást nyújt, mind Gudnason, mind LaBeouf képes volt felnőni a szerepéhez és átéléssel visszaadni azt, amit a két sportoló átélt kezdeti rivalizálásuk idején. Remek sportfilm. Értékelés: 80%

A góré (Shot Caller) – Újabb korrekt alkotás még a 2017-es esztendőből. Jacob Harlon/Pénzes (Nikolaj Coster-Waldau) apa, férj, foglalkozását tekintve bróker, aki ittasan vezetve balesetet okoz és letöltendő börtönbüntetésre ítélik. A fegyintézetben szembesülnie kell az emberi gátlástalanság, a bűnözés, a rasszizmus és az erőszak minden szegmensével, amelyből csak egy kiút létezhet számára, ha a rendszer részévé válik. Lépésről-lépésre követhetjük a főhős kivetkőzését és tudatos elhatárolódását mindentől, ami számára korábban oly fontosnak bizonyult, ugyanakkor érezhető a lelki szembehelyezkedés a tettekkel, hiszen Jacob minden negatív cselekedetét családja, fia és neje védelmében követi el. A film rávilágít az emberi erkölcstelenség legmélyebb bugyraira, miközben érzékletesen bemutatja a lélek kettészakadását és a személyiség kényszerű torzításának nehézségeit. Az apa és a bűnözővé váló sittes, lelki és fizikai küzdelme önmagával, a környezetével, az életének értékeivel és értéktelenségével együtt mind jelen vannak a filmben. Coster-Waldau alakítása kifejezetten jó és a rendező, Ric Roman Waugh is megfelelően adagolja a nézők számára a szükséges adrenalint és gondolatébresztő momentumokat. Kifejezetten hasonlít Vince Vaughn korábban már említett börtöndrámájához és ha nem is annyira nyers és erőszakos, hasonlóan átütő és érzékletes mozi. Értékelés: 80%

Insidious 4. – Az utolsó kulcs – Adam Robitel rendező által érkező menetrendszerű folytatás egy anyagilag sikeres, ám minden más szempontból felejthető franchise következő részeként. Ezúttal ízelítőt kapunk Elise Rainier (Lin Shaye) gyermekkorából, megismerjük történetének kezdetét és visszatérését szülőházába, ahol szembe kell néznie a fiatalságát megrontó és családját tönkretevő démoni erővel, amely ezúttal egy kulcsos ujjakkal rendelkező démon képében jelenik meg. A film egyáltalán nem ijesztő, a színészi játékokra nem fogunk emlékezni, a történet ugyanolyan szögegyszerű, mint eddig bármikor. Semmilyen új, eredeti ötlettel nem szolgál, egyszerűen azért készült, hogy az amerikai és európai horrorközösség igényeit csillapítsa és meghozza a megfelelő bevételt, amelyet ezúttal is sikerült produkálnia. A Fűrész sorozathoz hasonlóan, végtelen sok lenyúzható bőr, egyik jelentéktelen gyöngyszeme egy korábban már számtalanszor lerágott csont cafatjairól. Értékelés: 30%

Mom and Dad – Nicolas Cage és Selma Blair, korábban ismert és elismert színészek ezúttal egy amerikai kisvárosi házaspár, Ryanék szerepében tűnnek fel, egy horrorkomédiának talán titulálható alkotásban. A film alapötlete nem rossz – hasonló a John Cusack és Samuel L. Jackson szereplésével készült The Cell-hez –, a műszaki eszközökből előtörő statikus zajok és kép, a mindaddig békés és barátságos szülőket saját gyermekeik ellen fordítják Amerika-szerte. A tömeges gyilkossághullám főszereplőinket is utoléri, akik minden elérhető eszközzel igyekeznek lányukat és fiúkat eltenni láb alól. A gore ábrázolása inkább utalásszintű, a komikus elemek erőltetettek. A színészi játék sablonos és semmitmondó. Brian Taylor író-rendező, a minimálisan meglévő potenciált sem tudja elővarázsolni filmjéből és erősen középszerű vagy inkább attól is gyengébb filmet prezentál. Értékelés: 20%