4

Röviden: Kicsinyítés / Borg/McEnroe / A góré / Insidious 4. / Mom and Dad

írta Minime

Kicsinyítés (Downsizing)Alexander Payne romantikus drámája, amelyben helyet kap a komikum és a magasztos gondolatok is. Norvég tudósok kifejlesztenek egy eljárást, amellyel minden élő organizmus – köztük az ember is – lekicsinyíthető, azonban ennek ellenére is teljes értékű életet élhet. A cél a túlnépesedés és a környezetszennyezés okozta ökológiai katasztrófa megelőzése lenne, amennyiben a megfelelő időben a megfelelő mennyiségű embert sikerül összezsugorítani. Paul Safranek (Matt Damon) és neje, Audrey (Kristen Wiig) barátaik unszolására és adósságaik elől menekülve döntenek úgy, hogy alávetik magukat az eljárásnak. A történetet Paul szemszögéből követhetjük végig, aki komikus és tragikus helyzetek sokaságán keresztül éri el azt az önmegismerést és önmegvalósítást, amelyet „nagyként” sosem sikerült megtalálnia és megvalósítania. A világ a világban filmes ötlet valóban rejtett magában kiaknázható potenciált, azonban a film meglehetősen középszerűen kezeli a kiugrási lehetőségeket. Felmerül kérdésként az emberi érték méretbeli meghatározásának és politikai eszközként való felhasználhatóságának dilemmája is, azonban ahogyan más kérdéseket, úgy ezt sem boncolgatja túlságosan Payne mozija. Az alakítások átlagosak, talán Christoph Waltz – Dusán szerepében – emelkedik ki a színészgárdából. Langyos, középszerű, mondanivalóval rendelkező, ám azt sikeresen kibontani és megmutatni nem képes alkotás. Értékelés: 50%

Olvasd tovább

0

Nicolas Cage állítja, hogy régóta nem készített olyan jó filmet, mint a Mom and Dad

momanddadSajnos Nicolas Cage már azon a szinten van, hogy szinte semmilyen filmjéről nem érdemes beszámolni. Viszont a Mom & Dad horror-vígjátéka kapcsán elég meglepő kijelentéseket tett. A színész a Deadline-nak adott interjúban elárulta, hogy senki nem akarta megcsinálni a projektet, azonban ő éppen ezért van benne a bizniszben, mert fel akar rázni vagy esetleg meglepni mindenkit. Hozzátette, hogy rendkívül jó lett a film, az utóbbi 10 évben nem is volt része effélében, kivéve persze a Joe-t és a Féktelen haragot (Drive Angry).

Majd beszélt Brian Taylor rendezőről, akit Francis Ford Coppolához, David Lynch-hez és a Coen fivérekhez hasonlított. Taylorral egyébként már dolgozott korábban, a kevesek által kedvelt Szellemlovas 2-n (Ghost Rider 2). „Tudja, hogy milyen komolyan állok a munkához és én is tisztában vagyok vele, hogy milyen látásmódja van. Megértjük egymást. Nem kellett túl sokat magyaráznia. Egyszerűen csak hagyott színészkedni. Olyan, mint Kuroszava vagy Mifune.” – mondta Cage

A történet egyébként egy testvérpárról szól, akiknek szülei valamilyen oknál fogva rendkívül agresszívvé válnak és a gyerkőcöknek 24 órát valahogyan túl kell élniük.

Olvasd tovább