0

Kormakur rendezi az On the Job remake-jét

onthejobBaltasar Kormakur megtörtént eseten alapuló projekten dolgozott egy ideje, bár kissé lassan haladt egyéb elfoglaltságai miatt. A Fülöp-szigeteken történt, hogy politikusok és tisztviselők elítélteket kértek meg arra, hogy mocskos ügyeket vigyenek végbe. Időlegesen kihozták őket a sittről, majd miután elvégezték a melót – azaz meggyilkolták akit kellett – szépen visszamentek a rácsok mögé. Mikor az eset kitudódott hatalmas botrány kerekedett belőle.

Nem is oly rég kijött az On the Job film, amely pont ezt az esetet meséli el. Kormakur szólt az Universalnak, hogy a problémák elkerülése végett jó lenne, ha beszereznék a remake jogait. Ugyanakkor az általa tervezett alkotás csak kis mértékben hasonlítana a filippínó produkcióra. Ne lepődjön meg senki, ha Mark Wahlberg lesz az egyik főszereplő.

0

Endless Love előzetes – A Végtelen szerelem remake-je

Franco Zeffirelli még a 80-as évek elején forgatott filmet Scott Spencer népszerű romantikus regényéből. A kasszáknál viszonylag jó eredményt ért el és az Endless Love dal Diana Ross és Lionel Richie előadásában hatalmas sláger lett, sokáig játszották a rádiók. Eltelt három évtized, jöhet a Végtelen szerelem remake-je.

Ezúttal Alex Pettyfer és Gabriella Wilde játszhatják az egymásba belehabarodott párost, de szerelmükbe a lány szülei beleszólnak.

Shana Feste, a Reflektorfény (Country Strong) rendezője dirigálta az új változatot. Valentin napon, február 14-én debütál a film és borítékolható, hogy e miatt durván nagy bevételt fog hozni. Olvasd tovább

0

Paranormal Activity: The Marked Ones előzetes

Ha kedvelted a Paramormal Activity franchise-t, akkor bizonyára örülsz, hogy hamarosan itt a latin spin off. Christopher Landon dirigálta a horrort, amelyet 2014 január 3-án fognak bemutatni.

Habár a latin közönséget célozza meg a Paramount a film angol nyelvű lesz és Jason Blum producer már korábban megerősítette, hogy a Paranormal Acitivity 4-ben utaltak a spin offra. Olvasd tovább

4

The Grand Budapest Hotel előzetes

budapesthotelWes Anderson nyolcadik mozifilmjével kapcsolatban sokan úgy vélekedtek, hogy a díjszezon egyik fő attrakciója, esélyese lesz. Ám a Fox Searchlight nem így vélekedett, ugyanis 2014 márciusára pakolta a bemutatót.

Gustave H a legendás európai hotel gondnoka, akinek egyik legjobb barátja a szálló másik alkalmazottja, Zero Moustafa. A sztori egy reneszánsz festmény körül forog, illetve kisebb bonyodalom támad, amikor kiderül, hogy H kisebb vagyont örökölt.

A főszerepet Johnny Depp kapta meg, azonban a színész később kihátrált a filmből. Angela Lansbury is játszhatott volna az alkotásban, de színházi elkötelezettségei miatt karakterét Tilda Swinton formálhatta meg. Ralph Fiennes alakítja a gondnokot, láthatjuk még többek között Willem Dafoe-t, Adrien Brody-t, Jude Law-t is. Bill Murray sem maradhatott ki, a színész hetedik alkalommal dolgozhatott együtt a direktorral. Olvasd tovább

3

Röviden: Pokoli egyezség, Csontváros, Penthouse North

pokoliegyezsegAzt hiszem, hogy a western-akciófilm angol címe egyben Mickey Rourke-hoz is köthető, egyértelműen tanúbizonyságot adott róla, hogy magasról tesz arra, hogy minőségi produkciót vállaljon be, nyugodtan lehetne egy sírkövet állítani karrierjének, amely afféle „könyvjelző” is lehetne, hogy 2013-ban mihez adta a nevét. A színész magát a Pokol Urát játssza, akinek kedvenc területe a vadnyugat, hisz az tömve van mindenféle zsivánnyal és gyakran érkezik onnan kínozhatnivaló anyag. Danny Trejo egy törvényenkívüli bagázs tagja, van itt vonatrabló, gyújtogató, kalandor, szélhámos és marhatolvaj is. Szóval elég változatos a csapat és egyiküktől sem áll távol a gyilkolászás. Trejonak némi vitája támad az egyikükkel, így gyorsan a túlvilágra kerül, ahol Luciferrel egyezséget köt: 24 órát kap, hogy levadássza egykori társait. Egy nap, nem több és mindegyikkel neki kell végeznie. Roel Reiné rendező képes nézhetetlen filmet is készíteni, de ha épp elkapja a ritmust, akkor tud egészen korrekt munkát is végezni a B kategórián belül. Ezúttal összeszedte magát, de mondhatnám úgy is, hogy másolja a nagyokat. Beállításaival, jeleneteivel próbálja a nagyobb költségvetésű filmeket utánozni és nem bukik el igyekezetében. Senki ne várjon csodát, a Pokoli egyezség nem egy kiemelkedő darab, de legalább korrekt módon összerakott bosszúmozi és Dina Meyernek is jól áll a vadnyugati gúnya. Olvasd tovább

1

Dennis Lehane és az internet sötét oldala

silkroad

Dennis Lehane regényéiből eddig minőségi filmek születtek. A Titokzatos folyó (Mystic River), a Hideg nyomon (Gone Baby Gone) és a Viharsziget (Shutter Island) után remélhetőleg nem szakad meg a sor. Ben Affleck valamikor jövőre szeretne belevágni a Live By Night adaptációba.

A szerző dolgozhatott a Gengszterkorzó szérián és az Animal Rescue szkriptjét is ő vethette papírra. Lehane újabb történetre vethette rá magát, a Fox és a Chernin Entertainment rábízta, hogy körmölje le a Silk Road forgatókönyvét. A produkció a Joshua Davis által írt Epic Magazine-ban olvasható cikk alapján készül.

Az elnevezés egy online feketepiacra utal, ahol illegális anyagokat lehetett venni, sőt még bérgyilkosságot is lehetett rendelni. Az internet sötét oldalaként emlegetett honlap két és fél évig üzemelt, mire az FBI le tudta kapcsolni. Bővebben itt olvashatsz róla.

1

Cell poszter

Stephen King regénye, a Mobil a vásznakra költözik, már ha egyáltalán elkezdődik a forgatás. Korábban úgy volt, hogy Todd Williams szeptemberben láthat hozzá a munkálatokhoz, de ez nem történt meg. Azonban nem került parkolópályára a film, kijött egy poszter hozzá, a következő hónapban induló American Film Marketen fogják reklámozni a thrillert.

A mobillal rendelkező emberek hirtelen megvadulnak, vérszomjasakká válnak. John Cusack karakterének nincs telefonja, így nem változik át, megpróbál olyan helyet keresni, ahol nincs telefonos lefedettség.