Azt hiszem, hogy a western-akciófilm angol címe egyben Mickey Rourke-hoz is köthető, egyértelműen tanúbizonyságot adott róla, hogy magasról tesz arra, hogy minőségi produkciót vállaljon be, nyugodtan lehetne egy sírkövet állítani karrierjének, amely afféle „könyvjelző” is lehetne, hogy 2013-ban mihez adta a nevét. A színész magát a Pokol Urát játssza, akinek kedvenc területe a vadnyugat, hisz az tömve van mindenféle zsivánnyal és gyakran érkezik onnan kínozhatnivaló anyag. Danny Trejo egy törvényenkívüli bagázs tagja, van itt vonatrabló, gyújtogató, kalandor, szélhámos és marhatolvaj is. Szóval elég változatos a csapat és egyiküktől sem áll távol a gyilkolászás. Trejonak némi vitája támad az egyikükkel, így gyorsan a túlvilágra kerül, ahol Luciferrel egyezséget köt: 24 órát kap, hogy levadássza egykori társait. Egy nap, nem több és mindegyikkel neki kell végeznie. Roel Reiné rendező képes nézhetetlen filmet is készíteni, de ha épp elkapja a ritmust, akkor tud egészen korrekt munkát is végezni a B kategórián belül. Ezúttal összeszedte magát, de mondhatnám úgy is, hogy másolja a nagyokat. Beállításaival, jeleneteivel próbálja a nagyobb költségvetésű filmeket utánozni és nem bukik el igyekezetében. Senki ne várjon csodát, a Pokoli egyezség nem egy kiemelkedő darab, de legalább korrekt módon összerakott bosszúmozi és Dina Meyernek is jól áll a vadnyugati gúnya.
Tanultak elődeik hibáiból, de nem eléggé – lehetne állítani a Csontváros kapcsán. A film nagy hátránnyal indul, hiszen a Lenyűgöző teremtmények és A burok nem sokat tettek azért, hogy a tini-fantasyre érdekes és hangulatos termékként tekintsünk. Habár minden egyes porcikájából árad, hogy meg akar felelni a fiatalkorúak elvárásainak a kötelező és a néző számára általában röhejes vagy fájdalmas romantikázás furcsa és örömteli módon eléggé a háttérbe szorul. Csodák csodájára minimálisra csökkentik a tiniszenvedést-lelki fájdalmakat. Hatalmas megkönnyebbülés, nem? A főhőslány viszonylag gyorsan rádöbben, hogy szülei Árnyvadászok voltak, lelkesen tizedelték a démonok sorait. De nem csak efféle lények léteznek, akadnak vámpírok, boszorkányok és vérfarkasok is, no meg egy gonosz terv, amelyet meg kellene akadályozni. Lily Collins elbír szerepével (Hófehérkeként jobb volt), keveset tépelődik, eleinte magatehetetlenül sodródik az árral, majd megpróbál két lábra állni. Bizonyára sokan elmondták már, de egyszerűen nem lehet elmenni amellett, hogy Harald Zwart rendező fejében az Alkonyat és a Potter-világ összegyúrása keringhetett, amikor hozzálátott a forgatáshoz. Kétségkívül arcátlan nyúlások vehetők észre, illetve láthatóan erőlködtek, hogy egy érdekesen mutassák be a jó és a rossz örök harcát sok lénnyel. A próbálkozás csak félsiker (a kasszáknál bukás) és még a szereplőgárdában van, aki eléggé rossz teljesítményt nyújt.
Nagy lehetőségek rejtőznek egy olyan thrillerben, aminek a döntő többsége egy lakásban játszódik és egy vak nő próbálja tartani magában a lelket, miközben két gengszter szeretne kiszedni belőle egy számukra fontos információt. És tulajdonképp ez is a probléma: a lehetőség ebben a filmben nagyon mélyen el van rejtve, olyannyira, hogy esélye sincs felszínre törni. Ha egy rendező sok-sok év után tér vissza a kamera mögé vagy azért teszi mert piszok jó témát talált vagy mert szüksége van pénzre. Joseph Ruben, a Pénzvonat és A jófiú alkotója a Felejtés óta nem vett részt egyetlen film elkészítésében és valljuk be, a legutóbbi műve is könnyen feledhető, félresiklott produkció volt. A Penthouse North története nem lenne rossz, de a fontosabb elemek, amelyek átlagos szintre emelhetnék a filmet hiányoznak belőle. Konkrétan Ruben képtelen megteremteni az atmoszférát, a főhőnső idegeivel ugyan tud játszadozni, a nézőével nem, erősen hiányzik az izgalom. Michelle Monaghan játszott már ennél jobban is, de legalább Michael Keatonra nem lehet panasz és begyakorolta kicsit a negatív figurát a Robotzsaru reboot előtt. Az sem világos, hogy Monaghannak miért kellett vaknak lennie, hiszen úgy istenigazából nem tudták kihasználni ezt az állapotot. Meglepetések nélküli, feszültségmentes thriller egy jó Keatonnal.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
A csontvárost én megnéztem volna, de mikor megtudtam hogy nem lesz 2.rész, az elvette a kedvemet tőle. Mi értelme megnézni valamit , amit nem fognak folytatni? Szerintem ez is egy módszer arra, hogy egy mozifilmtől elriasszák a nézőket.
Most persze csak a film franchise-okról beszélek.
Megbukott, ezért valószínűleg nem folytatják. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, hogy nem lesz 2. rész.