14

George Lucas elkezdte írni az újabb Star Wars filmet a Disney üzlet előtt

0gl

George Lucas megannyi éven keresztül igazgatta a Lucasfilmet, birtokolta az általa alapított ILM effektescéget, majd eljött a pillanat, amikor úgy döntött, hogy pár rongyos milliárd dollárért lepasszolja a Disney-nek. Az Erő mindenható urának örökbefogadott fia, Jett Lucas egy interjúban elárulta, hogy mielőtt a nagy üzlet megköttetett, már formálódott egy újabb Star Wars kaland.

Jett elmondása szerint Lucas ugyan nem jelentette be, hogy ötletel az újabb filmeken, de mégis elkezdett a forgatókönyvön dolgozni. Úgy az írói munka és egyéb folyamatok felénél járhatott, amikor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy üzletet köt a Disney-vel.

A srác megemlítette, hogy Lucas úgy viselkedett, mint egy 18 éves gyerek, aki arra készül, hogy kiröppenjen a nagyvilágba, elhagyja a szülői házat. Habár minden szülő el akarja engedni gyerekét, ugyanakkor azt szeretnék, ha továbbra is szárnyai alatt tudhatnák csemetéiket.

Jett úgy érzi, hogy az lenne a legjobb, ha új karaktereket, hősöket és gazfickókat mutatnák be, egy teljesen új generációt. Ugyanakkor szóba került az is, hogy az eredeti szereplőgárda visszatérésének is örülne. Nagyszerű dolog lenne Han Solo-t a Millenium Falcon fedélzetén látni, amint éppen fiát tanítja repülni.

Az is kiderült, hogy J.J. Abrams tartja a kapcsolatot Lucas-szal, folyamatosan egyeztetnek, a rendező gyakran kikéri a tanácsát. Lucas boldogan segít, ahol csak tud, ugyanakkor szeretné elengedni a franchise-t, hogy immáron az új generáció dolgozhasson rajta.

2

Charlie Countryman előzetes

charliecountryShia LaBeouf próbálkozik, hogy el tudjuk fogadni komolyabb színészként is. A Transformers filmek után erősen tepernie kell, talán egyszer majd tényleg előrukkol egy díjnyertes alakítással, de az szinte biztos, hogy nem a The Necessary Death of Charlie Countryman miatt fogja éljenezni mindenki. A romantikus dráma az imdb-n pár száz szavazat után az ötös csillag felé közelít, ami nem túl jó előjel.

Fredrik Bond dirigálta a filmet, LaBeouf karaktere, Charlie elutazik Bukarestbe, a repülőn pedig megismerkedik egy lánnyal. A bökkenő, hogy Gabi egy gengszterrel jár és nem igazán szeretne lemondani a csajáról. Olvasd tovább

3

The Immigrant poszter

Marion Cotillard egy szegény lengyel bevándorlót alakít, testvére beteg, pénz kellene a drága gyógyszerekre. Megismerkedik Joaquin Phoenix-szel, aki viszont mindenképpen rá akarja venni a nőt prostitúcióra. Jeremy Renner egy bűvészt kelt életre.

immigrant

0

Jovovich és Brosnan a Survivor akciófilmben

jovovichÚgy fél évvel ezelőtt jött a hír, hogy Katherine Heigl és Clive Owen lehetnének a Survivor akciófilm főszereplői. Furcsa volt, hogy a színésznő bevállalta, hiszen hozzá inkább a romantikus vígjátékok állnak közelebb. Az idő múlásával Heigl is úgy érezhette, hogy mégsem lenne jó ötlet leszerződni a produkcióra, ráadásul időközben Owen is nemet mondott.

Az információk szerint Milla Jovivich és Pierce Brosnan lépett a helyükre, melléjük megnyerték még Angela Bassettet és Emma Thompsont is. A rendező személyre körül nem történt változás, továbbra is James McTeigue tartja kezében a gyeplőt. A forgatás januárban indulhat el.

Jovovich karaktere Londonban, az amerikai követségen dolgozik. Egyedül ő éli túl, amikor az épületet felrobbantják, éppen ezért gyanússá válik. Valakik nagyon ki szeretnék nyírni, a hatóságokban nem bízhat, menekülni kényszerül. Sikerül rájönnie, hogy a következő nagyobb terrorcselekményt szilveszterre időzítették, csak pár napja van arra, hogy megakadályozza.

2

Underland előzetes

underlandGonzalo Gutierrez argentin effektmester gyerekkora óta arról álmodozik, hogy fantasyfilmeket fog készíteni. Állítása keményen rajta volt az ügyön, hogy effektesként és rendezőként is megállja a helyét. Egyelőre az Underlandhez még nem szerzett pénzt, de lelkesen összerakott egy előzetest, hogy mindenki lássa mi jár a fejében. A trailert három nap alatt forgatta le egy helyszínen. Sajnos nem ismeretes, hogy mi lenne a történet, de talán ki lehet találni. Olvasd tovább

0

Közeleg az indiai 24 sorozat

Jack Bauer visszatérésére várni kell, de helyette megkapjuk a bollywoodi változatot. Az indiai 24 főszereplője és egyben producere Anil Kapoor lesz, az úriember az amerikai széria 8 évadában játszott is. Kapoor nem csak egy szimpla remake-et készített, azaz nem csak olyasvalakit játszik, aki Bauerhez hasonló, hanem ténylegesen ő Bauer, csak éppen Jay Singh Rathore-nak hívják. Olvasd tovább

4

Rossio írja a Masters of the Universe szkriptjét, Chu lelépett

mastersofJon M. Chu jó ideig foglalkozott a Masters of the Universe tervezettel, ám hiába nyilatkozott mindig lelkesen a Columbiánál formálódó produkcióról túl nagy előrelépés nem történt, hogy He-Man és Grayskull összecsapjon a gyöngyvásznon. A rendező jelenleg a Justin Bieber’s Believe dokumentumfilm utómunkálatain ügyködik és G.I. Joe harmadik felvonását is ő fogja ledirigálni. Megelégelhette, hogy túl sok a huzavona He-Man környékén, ezért úgy döntött, hogy magára hagyja a filmet. A stúdió sem túl elégedett a forgatókönyvvel, ugyanis most odaadták Terry Rossionak, a Karib-tenger kalózai és A magányos lovas írójának, hogy dolgozza át a sztorit.

Jelen pillanatban elég keveset lehet tudni a történetről. Biztosnak tűnik, hogy He-Man Eternián fog harcolni. Az 1987-es változatban Dolph Lundgren játszotta a főhőst, aki a Földön próbálja megtalálni a kozmikus kulcsot, amire Skelletor embereinek is fáj a foga. Olvasd tovább

3

Kikerült a netre a George Miller-féle Igazság Ligája forgatókönyv

justiceleagueÉvekkel ezelőtt George Miller kezdett dolgozni az Igazság Ligája mozifilmen, a Justice League: Mortal címre hallgató projekt előkészületei szépen haladtak, már a szereposztás is megvolt. Armie Hammer húzhatta volna fel a sötét lovag szerelését, DJ Cotrona repkedhetett volna Supermanként és Megan Gale domboríthatott volna Csodanőként. Majd 2008-ban a Warner gondolt egyet, szóltak Millernek, hogy ne fáradozzon, egyelőre nem akarják összehozni a DC hősöket egy filmben. Ha valakit érdekel a forgatókönyv ide kattintva letöltheti, angolul tudók előnyben.