0

Interjú az Iron Sky rendezőjével és sztárjával

iron skyAz Iron Sky űrnáci sci-fi szatíra csütörtökön kerül a magyar mozikba, de már bemutatták a rendezői változatot a miskolci Jameson CineFesten. Ebből az alkalomból a rendező Timo Vuorensola és főszereplő Julie Dietze is Magyarországon jártak, és telefonon beszéltem velük a Funzine magazin számára.

“1945-ben a nácik a Holdra költöztek. 2018-ban visszatérnek.” – Azt hiszem ez egy olyan felütés, ami mindenkit megfogott…

Timo Vuorensola: Köszönöm.

Honnan jött az ötlet? Miért a nácik és miért a Hold? Olvasd tovább

0

Teljesen átírják a Maleficent elejét

malficentMerész dolog egy elsőfilmesre 200 millió dollárt bízni, de a Disney a produkciós dizájnerként már bizonyított, ám rendezés terén még újoncnak számító Robert Stromberget kérték fel a Maleficent fantasy ledirigálására . Adódott is némi probléma, ugyanis a film nyitányát teljes egészében újra kell venni.

Joe Roth producer a THR-nek elmondta, hogy a produkció fantasztikusan néz ki és az utolsó 75 perce csodás, abszolút varázslatos, de az elejét alaposan át kell dolgozni. 8 napos utóforgatás rendeltek el, ahol John Lee Hancock, A szív bajnoka (The Blind Side) író-rendezője is jelen lesz, ugyanis rábízták a szkript első lapjainak totális átírását.

Szkriptproblémák voltak a Z világháború háza táján is, ahol a film utolsó harmadával voltak hatalmas gondok. És a 47 Ronint is több hetes utóforgatásra kellett küldeni. A Maleficent stábja csak néhány napra gyűlik újra össze.

0

Hivatalos kép az Unbrokenhez

Angelina Jolie ismét beállt a kamera mögé, az Unbroken drámát dirigálhatja le. Megtörtént esetet regél el, a középpontban Louis “Louie” Zamerini áll, aki a II. világháborúban repülőgépe lezuhanása után másfél hónapon keresztül hánykolódott az óceánon, majd japán fogolytáborban sínylődött.

unbroken

7

Aura – magyar sci-fi közeleg

aura

Az indexen találtam a hírt, miszerint a Cruel World Team még augusztusban forgatták le az Aura sci-fijüket. A magyar függetlenfilmes alacsony büdzséből, mindenféle állami támogatás nélkül dolgozott, a éppen az utómunkálatnál jár.

Szénási Kristóf, Ungvár Ádám, Kapócs Panka és Dubai Péter játsszák azt a négy tinit, akik egy lerobbant autóban térnek magukhoz egy pusztában. Nappalnak kellene lennie, de mégis korom sötét van, kiderül, hogy valamiféle különös aura nem engedi át a fényt. A rejtélyek és a furcsaságok egyre csak szaporodnak, ráadásul rájönnek, hogy nincsenek egyedül.

A CWT legutóbb a Sherlock Holmes nevében ifjúsági krimit tette le az asztalra, de korábban készítettek horrort és vígjátékot is.

Magyar sci-fi sajnos nem igazán akad, a négy évvel ezelőtt Pater Sparow által dirigált 1 című filmre talán kevesen emlékeznek, a Dörner György nevével fémjelzett Sorsvonalakat pedig beszippantotta a development hell.

 

0

Garth Davis rendezi a Sántárám adaptációt

santaramHa azt mondom, hogy rettentően sok a gond a Shantaram környékén talán nem túlzok. Johnny Depp 2003 óta próbálja összehozni a Warnernél a filmet. Peter Weir lehetett volna a rendező a Gregory David Roberts regényéből készülő alkotásnak, de 2006-ban kiszállt kreatív nézetkülönbségek miatt, majd a megvalósítást az írósztrájk hátráltatta. Eltelt néhány év, a projekt körül csend honolt, nem csiripeltek semmi új infót a madarak.

Mint kiderült Depp már csak producerként érdekelt a filmben, a főszerepet Joel Edgerton alakíthatná. A rendezői szék sem árválkodik üresen, Garth Davis ülhet benne, de továbbra sem ismert, hogy mikortól foroghatna a kamera. Olvasd tovább

4

Harrington és Ronan is benne lehet az új Fantasztikus Négyes filmben

Tegye fel a kezét, aki azt szeretné, ha a Fantasztikus Négyes jogai a Marvelnél lennének. Sajnos a Fox tartja a kezében a szuperhős brigádot és ha elkészülne a reboot a későbbiek folyamán még akár az X-Mennel is összeereszthetné őket, így pedig még akár a Bosszúállók sikerét is meglovagolhatnák.

De előbb el kellene kezdeni valahogy a forgatás. Jelenleg még egyetlen színészt sem szerződtettek le a feladatra, de legalább kiderült, hogy a stúdió listáján milyen nevek szerepelnek. Kit Harrington, Miles Teller és Jack O’Connell közül választják ki a megfelelő személyt Reed Richards szerepére. Harrington a Trónok harcában szerzett elismerést, majd a Paul W.S. Anderson rendezésében készülő Pompeii látványos(nak ígért) kalandfilmbe válogatták be. Teller a kevés érdeklődőt vonzó, de annál több elismerést begyűjtő The Spectacular Now drámában játszhatott, O’Connell pedig a 300 folytatásában vigéckedhetett.

A Láthatatlan Lány, azaz Sue Storm karakterének megformálására Saoirse Ronan, Kate Mara és Margot Robbie jelentkezett be. Ronan éppen ráér, nincs előkészületek alatt álló filmje. Robbie viszont alaposan be van táblázva, a Neghbours széria után jött a PanAm sorozat, majd az Időről időre, no meg a Wall Street fakasa és most épp két projektre is igent mondott, aminek munkálatai hamarosan belendülhetnek. Mara a House of Cards-ot követően bevállalta a Transcendence sci-fit, amin épp az utómunkálatokat végzik, tehát bevethető.

Ki lesz Fáklya? Korábban Michael B. Jordan-t emlegették a pletykák, de más nevet nem lehetett hallani mostanában. Arról sem ejtettek szót, hogy ki lehetne Ben Grimm, bár még az sem elképzelhetetlen, hogy CGI segítségével keltik életre Lényt.

0

Clay Kaytis és Ferged Reilly

Manapság minden közkedvelt, híres, kedvelt dologból képesek filmet készíteni Hollywood. A Sony az Angry Birds játékból 2016-ra hozna el egy animációs produkciót. Meg is lelték a rendezőket Clay Kaytis és Fergal Reilly személyében.

Nem igazán ismerhetjük egyiküket sem, de mindketten dolgoztak animációs műveken. Kaytis a Disney-nél az Aranyhaj (Tangled), a Rontó Ralph (Wreck it Ralph) és a Jégvarázs (Frozen) alkotásokon ügyködött, leginkább animátorként-supervisorként tett szert elismerésre. Reillyt pedig a Sony alkalmazta, ő többek között a Derült égből fasírt (Cloudy With a Chance of Meatballs) két része és a Hotel Transylvania készítése alatt gyűjthette a tapasztalatokat.

0

American Hustle előzetes

Eric Warren Singer forgatókönyve 2010-ben a Blacklisten előkelő helyet kapott. Nem kellett sok idő hozzá, hogy Charles Roven és Richard Suckle producereknek is megtetsszen a történet, először Ben Afflecket környékezték meg a rendezéssel, majd David O. Russell vehette kezelésbe a filmet, amelyet ekkor még American Bullshit néven emlegettek.

A sztori egy 70-es évekbeli FBI akciót mutatott be, egy szélhámos párost az ügynökség arra kényszerített, hogy korrupt személyeket, politikusat buktasson le. Az előzetes alapján eléggé úgy tűnik, hogy Christian Bale fogja vinni a show-t, partnerét Amy Adams formálja meg. Bradley Cooper játszhatja Richie DiMaso ügynököt, aki bevonja őket a nagy tervbe. Jeremy Renner testesítheti meg a célpontjukat, a népszerű, lehengerlő new jersey-i politikust. Jennifer Lawrence lesz Bale neje. Olvasd tovább