Azt hiszem, hogy a western-akciófilm angol címe egyben Mickey Rourke-hoz is köthető, egyértelműen tanúbizonyságot adott róla, hogy magasról tesz arra, hogy minőségi produkciót vállaljon be, nyugodtan lehetne egy sírkövet állítani karrierjének, amely afféle „könyvjelző” is lehetne, hogy 2013-ban mihez adta a nevét. A színész magát a Pokol Urát játssza, akinek kedvenc területe a vadnyugat, hisz az tömve van mindenféle zsivánnyal és gyakran érkezik onnan kínozhatnivaló anyag. Danny Trejo egy törvényenkívüli bagázs tagja, van itt vonatrabló, gyújtogató, kalandor, szélhámos és marhatolvaj is. Szóval elég változatos a csapat és egyiküktől sem áll távol a gyilkolászás. Trejonak némi vitája támad az egyikükkel, így gyorsan a túlvilágra kerül, ahol Luciferrel egyezséget köt: 24 órát kap, hogy levadássza egykori társait. Egy nap, nem több és mindegyikkel neki kell végeznie. Roel Reiné rendező képes nézhetetlen filmet is készíteni, de ha épp elkapja a ritmust, akkor tud egészen korrekt munkát is végezni a B kategórián belül. Ezúttal összeszedte magát, de mondhatnám úgy is, hogy másolja a nagyokat. Beállításaival, jeleneteivel próbálja a nagyobb költségvetésű filmeket utánozni és nem bukik el igyekezetében. Senki ne várjon csodát, a Pokoli egyezség nem egy kiemelkedő darab, de legalább korrekt módon összerakott bosszúmozi és Dina Meyernek is jól áll a vadnyugati gúnya. Olvasd tovább
city of bones
Még egy poszter a Csontvárosnak
A végzet ereklyéi: Csontváros újabb előzetese
A Harry Potterrel elindított fiatal felnőtteknek szóló regényadaptációk sora újabb állomáshoz érkezik a Csontvárossal. Idén nem igazán aratnak ezen művek, nemrég A burok puffant hatalmasat.
Harald Zwart rendezésében Lily Collins karaktere tudja meg, hogy ő nem teljesen ember, hanem egy félig angyal Árnyvadász.
City of Bones előzetes
Jó ideje minden stúdió fejeseinek a szeme előtt egy Alkonyat vagy Harry Potter siker lebeg, így megpróbálják beszerezni a tinik által felettébb kedvelt regénysorozatok jogait. A Screen Gems a Cassandra Clare által írt Mortal Instrumentsre tette rá a kezét.
Lily Collins játssza a főszerepet, miután egy diszkóban végignézni, hogy valakit kicsinálnak hamarosan rájön, hogy ő nem más, mint egy démonvadász család sarja és neki is gonosz lényeket kellene öldösnie.
A rendezői teendőket Harald Zwart, A karate kölyök (The Karate Kid) remake és az ÖcsiKém (Agent Cody Banks) alkotója látta el. Amerikában augusztus 23-án mutatják be a produkciót, Lena Headey, Jared Harris, Robert Maillet és Jonathan Rhys Meyers erősíti a stábot.
