Alakul az új Dredd bíró, a forgatókönyvet Alex Garland, a Napfény (Sunshine) írója tette le az asztalra, a rendezői poszt sem üres már, Pete Travis, a Nyolc tanú (Vantage Point) rendezője alig várja, hogy elkiáltsa az “Action” szót. Főszereplő egyelőre még nincs, de a Bleeding Cool oldal tudomása szerint Karl Urbannak tettek egy ajánlatot, amire a színész még nem mondott semmit, de elég nagy az esélye, hogy ő veheti fel Dredd ruházatát. Urban játszott a Star Trek és A barbárban (The Pathfinder), idén a Red-ben tűnik fel, jövőre pedig a Priest posztapokaliptikus akcióban szerepel.
A The Playlistnek volt akkora szerencséje, hogy betekintést nyerhessen a forgatókönyvbe, azt írják, hogy egy elég kemény akcióval megspékelt alkotás fog születni, amellyel Dredd rajongói teljes mértékben elégedettek lesznek és az alkotók realisztikus, komor jövőképet fognak bemutatni.
Az 1995-ös változat Sylvester Stallone-val nem nyerte el a képregény kedvelőinek a tetszését, a produkció megbukott a mozikban, így nem is készült több felvonás belőle. John Wagner, a képregény egyik atyja sem örült a feldolgozásnak, egyáltalán nem tetszett neki, hogy Dredd is bekerült a hollywoodi klisé rendszerbe, ám az új verzióról azt nyilatkozta, hogy mindenkit bele fog szögezni a székébe és a mű igazán közel áll az általa megteremtett világhoz.






A 300 hatalmas sikere után szóba került a folytatás, Frank Miller eltervezte majd hozzálátott a Xerxes képregény megírásához, Zack Snyder pedig azt mondta, hogy nem sietteti a dolgokat, Miller akkor lesz kész, amikor jónak látja. Snyder most a Los Angeles Times-nak mesélte, hogy kb. egy hete a 300 társírójával Kurt Johanstaddal végre hozzáláttak a forgatókönyv megírásának, szóval most már biztos, hogy meg fog valósulni a film. Hozzátette, hogy egyelőre még nem egyezett meg a Warnerrel a rendezéssel kapcsolatban.
Számos feldolgozás született Robert Louis Stevenson klasszikus regényéből, a Dr. Jekyll és Mr. Hydeból, nem is oly rég pedig egy képregény is napvilágot látott, amelyet a könyv inspirált. Ennek alapján fog elkészülne a The Strange Case of Hyde film, a forgatókönyvet Cole Haddon fogja írni, egyelőre még nincs kinézett rendező és főszereplőt sem kerítették meg a produkcióba, szóval most még nem tisztázott, hogy mikor kezdődhet a forgatás, illetve mikor kerülhet a mozikba.

Még májusban írtam arról, hogy Bette Midler, Sam Rockwell, Kim Catrall és a popcsillag Pixie Lott lesznek a Sweet Baby Jesus főszereplői. Az eltelt időszak alatt azonban ketten kikerültek a képből, Rockwell sajnos mégsem játssza el Józsefet és Catrall is elhagyta a feldélzetet, helyükre Adrien Brody és Sharon Stone érkezett.
A My Week With Marilyn Colin Clark naplóján fog alapulni, ebben az úriember részletesen leírja, hogy mikor Laurence Olivier alkalmazottja volt egy alkalommal azt a feladatot kapta, hogy legyen a kísérője Marilyn Monroe-nak, aki azért utazott Londonba, hogy A herceg és a kóristalány filmben játsszon. Clark teljesítette az utasítást és még Erzsébet királynő kastélyának a privát szobáit is szemrevételezte a a szexszimbólummal.