A Hellboy 2 után Guillermo Del Toro Az őrület hegyeit szerette volna megcsinálni, a forgatókönyvet H.P. Lovecraft könyve alapján írta meg és a DreamWorks berkein belül készült volna el a produkció. Ez sajnos akkor nem valósult meg, jelenleg Del Toro az Universal égisze alatt valósítaná meg elképzelését, amely egy komor hangvételű, R kategóriás alkotás lesz és James Cameron producerként fogja egyengetni a film útját.
Del Toro és Matthew Robbins most éppen azzal van elfoglalva, hogy átírják a szkriptet, hamarosan hozzálátnak az előkészületekhez és 2011 elején kezdődhet a forgatás. A film 3D-s lesz, Cameron szakértelme ezen a téren még jól jöhet. A történet egy antarktiszi expedíció körül forog, amely egy különös és rejtélyes civilizáció nyomaira bukkan. Korábban még úgy volt, hogy Del Toro a Frankenstein tervezetéből fog filmet készíteni, de ezek szerint a projekt újból lepihen és csak ezután veszi újra elő.
Mint már tudjátok, a Fox sikeresen rábeszélte Ridley Scottot, hogy megrendezze a következő Alien filmet. Így végre az űrlény rajongói is elégedettek lehetnek, hiszen Scott anno már elmondta, hogy ő képes lenne gatyába rázni a franchise-t. A Deadline oldal bennfentes információra hivatkozva azt írja, hogy a produkció fedélzetére Damon Lindelof, a Lost sorozat egyik szülőatyja lépdelt fel, Scott és a stúdió rábízta a forgatókönyv átírását, az előzményfilmben az első részben látott Space Jockey is fel fog tűnni. Egyelőre még nem ismeretes, hogy mikor kezdődik a forgatás, bár a stúdió nagyon szeretné, ha 2011-re a mozikba küldhetné a filmet.
Brett Ratnert túl sok filmmel hozzák összefüggésbe, aztán kiderül, hogy kihátrált a projekt mögül. A Conant is visszamondta, állítólag már a Beverly Hills-i zsaru 4-ből se lesz semmi, a Playboy filmtervről se hallhattunk egy ideje, de még van egy vagonnyi projekt az asztalán. Kicsi a rakás, gondolhatta Ratner és megszerezte a The Unknowns képregény megfilmesítési jogait.
Thandie Newton és Cillian Murphy szerződött le a The Retreat filmre, a thriller forgatásához szeptemberben kezdenek hozzá Walesben. Newton és Murphy egy házaspárt játszanak, akik nyaralás céljából érkeznek egy távol eső sziget kis házába, más részről pedig szeretnék helyrehozni megromlott kapcsolatukat. Egy nap vegyi öltözékbe bújt katonákat látnak meg a ház közelében, akik figyelmeztetik őket, hogy egy levegőben terjedő vírus szedi áldozatait.

