1

Boszorkányvadászok 2 – Elutasított vázlatok

A Boszorkányvadászok (Hansel & Gretel: Witch Hunters) után szóba került a folytatás. Egy ideig úgy tűnt, hogy Tommy Wirkola fogja rendezni a következő részt, majd távozott a projekt éléről, helyére Bruno Aveillan került. Viszont Steven Ilous effektmester is szeretett volna beállni a kamera mögé, felkereste a stúdió fejeseit, prezentációt tartott storyboarddal, makettekkel, különféle dizájnokkal felszerelkezve. A vázlatokból, rajzokból láthattok néhányat. Ne vegyen rá senki mérget, hogy a következő felvonás Death’s Messenger névre fog hallgatni, ez csupán Ilous műve.

boszorkanyvadaszok2

Olvasd tovább

1

A Trainspotting 2 lehetne Boyle következő filmje

trainspottingDanny Boyle és Ewan McGregor a Trainspotting filmmel robbant be a köztudatba. Régóta emlegetik, hogy elkészítenék a folytatást, de a rendező azt is elmondta, hogy a sztori csak lazán kapcsolódna az Irvine Welsh által papírra vetett Pornó regényhez. Boyle 3 évvel ezelőtt úgy látta, ha John Hodge egy kiváló szkriptet adna ki kezei közül, akkor nem lenne akadálya, hogy 2016-ra elkészüljön a Trainspotting 2.

A direktor nemrég éppen a Telluride Filmsztiválon járt, ahol a Deadline szerkesztője kérdezett rá, hogy mik az esélyek a következő részre. „Mind a négy főszereplő benne lenne. De eléggé problémás olyan időpontot találni a forgatáshoz, ami mindenkinek megfelelne, ketten közülük pedig éppen amerikai sorozaton dolgoznak.” Boyle hozzátette, hogy Hodge forgatókönyve lenyűgöző és ha esetleg a színészek mégis tudnának alakítani ütemterveiken, akkor a Trainspotting 2 lenne a következő filmje.

1

A Hellboy 3-ban fontos szerep jutna az ikreknek

hellboy1Vajon lesz Hellboy 3? Sajnos úgy tűnik, hogy a Hollywoodban nem igazán akarják Guillermo del Toro-t megdobni egy nagyobb összeggel, leforgathassa a következő és egyben befejező részt. De azért időről időre szóba kerül az alkotók részéről, hogy jó lenne megcsinálni. Ron Perlman az Empire-nek elmondta, hogy nem igazán ég bennem a vágy, hogy újra felhúzza magamra azt a cuccot. Viszont Guillermo del Toro nagy vonalakban elmondta, hogy miképp is nézne ki a trilógia, ami hatalmas mozis élmény lenne és ő is úgy érzi, hogy elengedhetetlen, hogy megcsinálják a következő részt. Hiszen eleve trilógiának tervezték, azaz van eleje, közepe és vége, és még csak a 2/3-ánál járnak. Szóval amíg nem tudják le a következő filmet, addig ő befejezetlennek érzi a Hellboy franchise-t. Ezen kívül hozzátette, hogy az ikreknek is fontos szerepet szánnak.

A második rész úgy ért véget, hogy Liz Sherman közölte, hogy ikreket vár. Nem tudjuk, hogy mennyi idő fog eltelni a Hellboy 2 és 3 között, viszont Perlman az interjúban elárulta, hogy a jövevényeknek sok köze lesz a sztorihoz. „Elárulhatom, hogy az ikrek közül az egyik úgy néz ki, mint az anyja, a másik pedig, mint az apja. És még az egyik teljesen rossz, addig a másik abszolút angyali lesz.”

0

Vakáció (Vacation)

vakáció

Ha valaki szóba hoz egy réges-régen látott filmet, amely neked is tetszett, hevesen bólogatsz. „Igaz, nagyon jó film volt.” De előfordul, hogy olykor csak annyi marad meg benned, hogy mennyire élvezted, de gyakorlatilag egyetlen képkockát sem tudsz felidézni. A Családi vakáció pont ilyen. Chevy Chase a 80-as évek nagy nevettetője volt és Griswoldék szerencsétlenkedésein sokat lehetett kacarázsni vagy éppen mosolyogni. De valahogy mégis abba a kategóriába tartozik, amit nem veszel elő megint, nehogy egy szép emlékkel kevesebb legyen. Mindenesetre Chase famíliájának kiruccanására Hollywood is emlékszik és ha már annyi mindent folytattak vagy rebotooltak, akkor miért pont ez a franchise maradna ki a sorból? Olvasd tovább

5

Schreibert még nem keresték a Wolverine 3-mal kapcsolatban

sabretoothPár héttel ezelőtt Hugh Jackman feltette a kérdést, hogy szeretnék-e a rajongók, hogy Victor Creed benne legyen a következő Wolverine filmben. A karaktert Liev Schreiber játszotta az eredettörténetben és a színész nemrég vendége volt a The Tonight Show-nak, ahol a következőt mondta: “Nem tudom, hogy meg fognak-e keresni. De úgy hallottam, hogy az Old Man Logan képregény alapján készülődik a film. Én úgy gondolom, hogy ha van vén Logan, akkor ott lehetséges, hogy van öreg Kardfog is.” – E szerint Schreibert még nem hívták fel, pedig a folytatás forgatása hamarosan elindul. Mivel az Old Man Loganban feltűnő figurák többségének a jogai nincsenek a Fox-nál, így logikus döntés lenne Wolverine ősellenségét is beleszőni a történetbe.

0

2016 októberében tér vissza Jack Reacher

jackreacherA Paramount eleve franchise-ban gondolkodott a Jack Reacher kapcsán, de a Lee Child regényszériája alapján készült film kissé alulteljesített. Ennek ellenére a stúdió rábólintott a folytatásra, a történet 18. könyv alapján formálódik. Hivatalosan is kitűzték a következő rész bemutatóját: 2016 október 21-én érkezik a film.

A Warner nemrég tette át a Geostorm katasztrófafilmjének a premierjét 2017 elejére, így a Paramount lecsapott a megüresedett helyre. Reacher két horror folytatással nézhet szembe azon a hétvégén. Az Ouija 2-vel és az Underworld 5-tel.

2

Folyik a Star Wars 8 szereplőválogatás

maslanyMár javában forog a Star Wars: spin off, de egyúttal a nyolcadik felvonás körül is zajlik az élet, amelyet 2017 május 26-án mutatnak be. Szintén női főszereplője lesz a filmben, Tatiana Maslany, Gina Rodriguez és Olivia Cooke fáradhatott be a tesztfelvételekre.

Maslany a Sötét árvák (Orphan Black) sorozatból lehet ismerős, de játszott Az idők végezetéig (World Without End) miniszériában, a Defendorban és A hírnökben (The Messenger) is. Rodriguez a Jane the Virgin, illetve a Gazdagok és szépek (The Bold and the Beautiful) sorozatokban volt benne. Cooke pedig a Bates Motelen kívül az Ouijában és a The Signalban tűnt fel.

Eléggé az elején járnak a szereposztással, nem kizárt, hogy Rian Johnson végül mást fog leszerződtetni. A felsorolt neveken kívül esélyes, hogy más, hogy feltörekvő fiatal színésznőkkel is találkozni fog. Sajnos túl sokat nem lehet tudni a szóban forgó karakterről, valószínűleg a figurának mind a Skywalker, mind a Solo családhoz köze lesz.

0

Vincent Cassel veszi üldözőbe Bourne-t

vincentcassSikerült visszacsábítani Paul Greengrasst és Matt Damont a következő Bourne filmre, így a Jeremy Rennerrel tervezgetett film kissé hátrébb került a megvalósítandó projektek sorában. Hamarosan kezdetét veszi a forgatás és most már az is kiderült, hogy ki lesz a főhős ellenfele.

Vincent Cassel alakíthatja a The Asset kódnevű rejtélyes bérgyilkost. Még júniusban úgy hírlett, hogy Viggo Mortensen törhet Bourne életére, de úgy tűnik, hogy mégsem sikerült megegyezni a részletekben.

Tommy Lee Jones egy magas rangú CIA-s tisztet formálhat meg és a mostanában felkapott Alicia Vikander is felbukkan a filmben. Bemutató 2016 július 29.

6

Ilyen volt a hollywoodi nyár: Sikerek és bukások

moneyEgykoron Hollywoodban a hazai bevétel nyomott sokat a latba, azaz ennek alapján döntötték el, hogy elővegyék-e a pezsgőt vagy inkább szomorkodjanak és megpróbálják betömni valamivel a bukás miatt keletkezett rést. Ám 2015-ben a stúdiók már árgus szemekkel vizslatják a nemzetközi eredményeket, főleg a Kínában kitermelt összeget, hiszen egyes filmek sok-sok tíz millió dollárt kasszírozhatnak az országban. Ráadásul eddig csodaszámba ment, ha egy produkció meghódította a milliárdos határt, viszont csak idén nyáron három alkotás is átlépdelt ezen a vonalon. Hozzá kell tenni, hogy Amerikában tavaly csak egyetlen 300 millió feletti bevétel született, A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) mentette a menthetőt, idén viszont akadt több is. De tekintsük át röviden nagyvonalakban, hogy milyen nyara volt az Álomgyárnak, amit röviden így lehetne jellemezni: Reboot-folytatás-képregény. Olvasd tovább