1

Wolverine és a Professzor között afféle apa-fiú kapcsolat lesz a Wolverine 3-ban

jackmanstewartHugh Jackman a Collidernek adott interjút, elmondta, hogy a Wolverine 3 szkriptje még nem készült el teljesen, 60 oldalnyi van teljesen kész, szóval van még mit csinálni. Ismét elmondta, hogy Patrick Stewart is részese a sztorinak, Jackman úgy írta körül az általa játszott mutáns és a Professzor kapcsolatát, mint egy afféle apa-fiú viszony. Ilyesmit eddig láthattunk egyik X-Menben sem és ez a színész szerint nagyon is klassz ötlet, de még tartogatnak jó pár érdekességet.

Jackman jelenleg a Pan fantasy-t reklámozza, ennek kapcsán beszélget el sok riporterrel. Az MTV UK egyik munkatársa kérdezte tőle, hogy ki alakíthatná Wolverine-t helyette? Hiszen a harmadik felvonás után már nem pattintja ki adamantium karmait. A színész válasza: Tom Hardy.

2

Nehezen találnak rendező a Halálos iramban 8 élére

nextfastNyilvánvaló volt a Halálos iramban 7 (Furious 7) 1,5 milliárdos bevétele után, hogy a stúdió nem teszi félre az egészen combos eredményeket produkáló franchise-t. 2017 április 14-én futna be a következő rész. Már csak rendezőt kellene találni.

A tervezés kicsit nehézkesen megy, hiszen Jeffrey Kirschenbaum már messze jár, ő korábban a franchise-t felügyelte és Paul Walker halála után sokat tett azért, hogy a a hetedik rész dobozba kerülhessen. A stúdió örült volna, ha James Wan dirigálná a nyolcadik felvonást, ráadásul szerződésében benne van, hogy a következő részt neki kellene elkészíteni. De Wan jó előre tájékoztatta a stúdiót, hogy más tervei vannak és a Démonok között 2-t (The Conjuring 2) szeretné leforgatni, amibe a fejesek belementek.

Reménykedtek, hogy Justin Lint vissza tudják édesgetni, hiszen a harmadik filmtől kezdve ő tartotta a gyeplőt a kezében és csak a hatodik után intett búcsút. Azonban Lin a Star Trek Beyonddal foglalkozik, egyáltalán nem ér rá. Szóval az Universal úgy döntött, hogy meglebegtet egy zsíros csekket Wan előtt, akit mindez nem érdekelt. Állítólag azért sem szeretne visszatérni, mivel eléggé belefáradt a két évig zajló munkába, amit sok stressz kísért és Vin Diesellel sem volt könnyű együtt dolgozni, aki mindenbe beleszólt és minden részletről tudni akart. Ám ezt a színész és a rendező szóvivője is cáfolta.

Jamue Collet-Serra neve jött még szóba, csakhogy a Non Stop alkotója éppen nem ér rá. Így újabb lehetőségeket kell számba venni. Minden egyes választás előtt konzultálni kell Diesellel, bár hozzá kell tenni, hogy a színésznek nincs beleszólása, hogy a stúdió kit választ.

Hallani lehet arról is, hogy maga Diesel állna be a kamera mögé, amivel az Universal nincs igazán kibékülve. Elvileg az akciósztár szeretne rendezni, de nem egy nagyobb költségvetésű projektet, hanem egy kisebb büdzsével bíró alkotást készítene.

Szóval folyik a keresés. Aggodalomra egyelőre nincs ok, hiszen bő másfél év van hátra a bemutatóig.

6

Talán a Prometheus 4-ben már lesznek Alienek

alienRáfért volna az Alien franchise-ra, hogy valaki végre készítsen egy jó filmet a savas vérű idegen lényekről. Mindenki örült, amikor Ridley Scott bevállalta a Prometheust, amelyről kiderült, hogy végül is előzménytörténet lesz. Aztán a többség csak ráncolta a szemöldökét, amikor kijelentették, hogy a tervezetnek kevés köze lesz az Alienekhez.

Scott nemrég a FilmFutternek adott interjút, elmondta, hogy ő nem kifejezetten egy folytatást tervez a Prometheushoz és a következő részben nem lesz szó az Alienekről.

„Visszakanyarodunk hozzájuk, de nem a második részben. Lesz még egy következő felvonás, talán egy negyedik is, mire eljutunk oda…Személy szerint mindig is úgy gondoltam a lényre, mint valamiféle biológiai fegyverre. Úgy tekintek az általam csak Croissant-nak nevezett eredeti hajóra, mint egy harci gépre, ami ezeket a biomechanoid lényeket tartalmazza.” – mondta a direktor

0

Hamarosan elindul a John Wick 2 forgatása

johnwick2Egészen jól esett a John Wick akciófilm és még a kritikusok döntő többsége is kedvelte a produkciót. A bemutató után rebesgették, hogy eléggé esélyes, hogy lesz folytatás, később hivatalosan is megerősítették, hogy Keanu Reeves újra eljátszhatja a címszereplőt.

Ma pedig kiderült, hogy a John Wick 2 forgatása még ősszel kezdetét veszi. David Leitch és Chad Stahelski lehetnek a rendezők, Derek Kolstad írta a forgatókönyvet.

A közzétett szinopszis eléggé rövidke, gyakorlatilag egy mondat és nagyjából csak annyi a lényeg, hogy a legendás bérgyilkos visszatér.

0

Lara Pulver az Underworld 5-ben

BAFTA Los Angeles TV Tea 2013, presented by BBC America & Audi held at SLS Hotel - Arrivals Featuring: Lara Pulver Where: Los Angeles, California, United States When: 21 Sep 2013 Credit: FayesVision/WENN.comA következő Underworld filmre 2016 októberéig várni kell, a forgatás hamarosan kezdetét veszi. Kate Beckinsale újra felöltheti a szűk ruhát, Theo James, Bradley James és Tobias Menzies tartózkodott eddig a fedélzeten. Hozzájuk csatlakozott Lara Pulver is, aki a True Blood, a Sherlock és a Da Vinci démonai sorozatokból lehet ismerős. Egyelőre nincs információ arról, hogy a színésznő kinek az oldalán fog állni.

Anna Foerster dirigálhat a forgatáson. A hölgy eddig szériákon dolgozott, az Outlander, a Gyilkos elmék és a Felejthetetlen néhány epizódján dolgozott. Egyelőre úgy tűnik, hogy a Forráskód 2-t is ő fogja levezényelni és a Secret Hunter akciót is rábízták.

0

Emmerich a Függetlenség napja 2-ről

fuggetlensegapjaconceptRoland Emmerich a Függetlenség napja 2 utómunkálatain dolgozik éppen. A következő részben az idegenek újra lecsapnak, de ezúttal felkészültebben várjuk őket. A rendező így beszélt a filmről.

„Csak egy csapat volt, amit az előzőben láthattunk. Ezúttal viszont megpróbáljuk az univerzumot kiszélesíteni. Nem olyan egyszerű, mint az első részben, hiszen nem lehet ugyanúgy hozzáállni. Kicsit arról is szól, hogy mi történt a világunkkal azóta és ráadásul tudjuk is, hogy visszatérnek. 20 év állt rendelkezésre, hogy a bolygót rendbe tegyük és lenyűgöző dolgokat készítsünk, amelyekkel fel tudjuk venni a harcot.” A korábbi szinopszisban benne is volt, hogy a világ vezetői az idegen technológia segítségével építik ki a Föld védelmét.

„Abszolút remek és csodálatos színészekkel dolgozhattam. Nagyon, nagyon komolyan vettem a szereposztást. Jessie Ushert és Maika Monroet a Variety a 10 legígéretesebb feltörekvő színészek közé sorolta. Maika lenyűgöző teljesítményt nyújtott és őszintén szólva, össze is barátkoztunk. Nagyon bírom a lányt. Jessie szintén tehetséges, Liam (Hemsworth) pedig az egyik legkedvesebb ember, akivel találkoztam… Az Anonymous és a Stonewall sokat segített, hogy jobban megismerjem a színészeimet.”

0

Pap áldja meg a Démonok között 2 forgatási helyszínét

James Wan belevágott a Démonok között (The Conjuring) folytatásába, amely Ed és Lorraine Warren történetét viszi tovább. Patrick Wilson és Vera Farmiga játsszák a házaspárt. A New Line twitterén tett közzé egy fotót, amelyen egy pap megáldja a forgatási helyszínt, majd a rendező instagramján osztott meg egy képet.

conjuringforgatas

 

First day of principal photography. Fogbound backyard inside soundstage. #Conjuring2

James Wan (@creepypuppet) által közzétett fénykép,

2

A Resident Evil: The Final Chapter szereplőgárdája

residentevilA Screen Gems hivatalosan is bejelentette, hogy forog a Resident Evil: The Final Chapter, Dél-Afrikában zajlanak a munkálatok., Johannesburgban és Fokvárosban. Ez lesz az utolsó film a franchise-ban, legalábbis most úgy néz ki, hogy nem készítenek több részt.

Egyúttal a közzétették a színészek névsorát is. Természetesen Milla Jovovich újra eljátszhatja Alice-t. Ali Larter ismét belebújik Claire Redfield bőrébe, Shawn Roberts pedig Albert Wesker lesz újra. Iain Glen kapta Dr. Alexander Isaacs szerepét, Ruby Rose-ra bízták Abigail megformálását, Eoin Macken egy Doc nevezetű figurát játszhat. William Levy Christiant, Fraser James Michaelt, a japán modell Rola pedig Cobaltot alakíthatja. Wentworth Miller és Bingbing Li nevét nem említik.

A történet rögtön a Megtorlás (Retribution) vége után veszi fel a fonalat. Alice-t csúnyán elárulja Wesker Washingtonban, ezáltal az emberiség túlélési  esélyei lecsökkennek. Egyedüli túlélőként nagyon is tudja, hogy mit jelent az emberiség utolsó reményének lenni az élőholtak seregei ellen. Vissza kell térnie oda, ahol az egész rémálom kezdetét vetté. Raccoon Citybe, ahol az Umbrella Corporation egyesíti erőit, hogy lecsapjon az apokalipszis túlélőire. Alice-nek minél hamarabb rá kell találnia régi barátaira és még egy nem várt szövetségese is akad az élőholtak csapatok és új mutáns szörnyek elleni küzdelemben. Alice elveszíti természetfeletti képességeit és küszöbön áll az Umbrella támadás, rajta áll vagy bukik, hogy az emberiség végleg kihal-e.

0

Képek a Rossz szomszédság folytatásából

Forog a Rossz szomszédság 2 (Neighbors 2). Ebben Seth Rogen és Rose Byrne továbbra sem nyugodhat, hiszen ezúttal egy lányokból álló diákszövetséget fognak ki. A házaspár nem adja fel, szólnak Zac Efronnak, hogy segítsen megszívatni a csajokat. A forgatásról a Comingsoon osztott meg néhány képet.

Chloe Grace Moretz On The Set Of 'Neighbors 2'

Olvasd tovább

0

Animációs Transformers előzmény készül

optimus_prime_in_new_transformers_3.psdMár beszámoltam róla, hogy a Paramount úgynevezett külön írószobát hozott létre a Transformers filmek kapcsán, ahová szépen betereltek néhány személyt. Itt gondolták ki a franchise jövőjét, a folytatásokat és a spin off produkciókat.

Akiva Goldsman irányítja a csapatot. A Deadline információi szerint megvan kiötlötték a sztorit is, Goldsman írhatja az ötödik felvonás szkriptjét is. Michael Bay twitterén jelezte, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megrendezi a T5-öt és éppen Steven Spielberggel egyeztet.

Meg kell említeni, hogy Bay a korábbi részek előtt is azt hangoztatta, hogy inkább átadná másnak a lehetőséget. Így volt ez a harmadik és negyedik esetében is, aztán mégis úgy alakult, hogy kezébe vette a gyeplőt.

Egyúttal közzétették, hogy Andrew Barrer és Gabriel Ferrari, a Hangya (Ant-Man) írói dolgozhatnak a Transformers One animációs film szkriptjén. A történet a Cybertronon fog játszódik és megmutatják, hogy miként pattant ki az Autobotok és az Álcák közötti háború.

Az írószobában 9 sztorit körvonalaztak, ebből Spielberg 5-re mondta, hogy lehetne belőle film.

4

Mégsem lesz Tűzgyűrű 2?

pacificA Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) éppen most ütközött bele egy kaiju méretű problémába. Guillermo del Toro sci-fi akciójáról már a múlt héten is suttogták, hogy parkolópályára kerül és ma a THR arról számolt be, hogy a filmet határozatlan időre félretették. Tehát ne számítsunk rá, hogy a 2017 augusztus 4-re kitűzött időpontban jegyet válthatunk rá.

Egyelőre nincs konkrét információ arról, hogy a Legendary és az Universal miért döntött így, de valószínűleg a költségvetés lehet az oka. Hiszen az első rész is 190 millió dollárba kóstált és Amerikában 101 millió dollárt tudott összekaparni, a kínai piacról befolyt összeg miatt döntöttek úgy, hogy mégis jöhetne a következő rész.