0

A Szellemlovas (Ghost Rider)

A képregények végtelen tárházából a Szellemlovast darálta be Hollywood. Egy kaszkadőr aki eladja a lelkét az ördögnek, hogy megmentse apját a ráktól. Az ördög persze behajtja adósságát és Johnny Blaze esténként lángoló fejű igazságosztóvá válik. Főszerepet Nicolas Cage kapta, akinek már nagyon fájt a foga egy képregényfilmre, a Superman szerepére is hajtott nagy erővel anno. Sajnos a film elég erőtlen lett, van pár néhány jó jelenet, de összességében unalmas, vontatott. Mark Steven Johnson rendező eddig a Fenegyereket (amit jobb) és az Elektrát (ami irtó rossz) pakolta eddig le nekünk. Ez félúton a kettő között helyezkedik el, annyira nem rossz, de viszont rá sem foghatjuk, hogy jó. A hatalmas költségvetés megtérülni látszik, idővel második rész biztos lesz. Értékelés: 50  %

1

Halloween (Halloween, 2007)

Ami beteg, az kérem beteg

A horrorfilmeket azért szeretik gyártani főleg, mert olcsóba kerülnek és ha rácuppan a nép, akkor lehet hozzá egy vagonnyi folytatást csinálni. A Fűrészből évente megkapjuk az adagot, Chucky is jelentkezik pár évente egy mozival és vannak akik nagy crossover-ben (Freddy vs Jason) szaporítják a hullák számát

0

Halálos iramban 3: A tokiói hajsza (The Fast and the Furious: Tokyo Drift, 2006)

Sean egy jó kis autóverseny után Japánban köt ki apjánál, talán úgy gondolják ott fegyelmet tanulhat. De nem ülhet babérjain, egyből belecsap a lecsóba. Rögtön kezdésnek szemet vet a heti yakuza nőjére és belecsöppen újra az auóversenyzés nagy világába. Hiába no, zajlik az élet. A producerek a film előtt tanakodhattak egy csöppet és betették hármasba, mint kb a Taxinál (csak ott négyesbe). Volt már két film, gyorsultak benne eleget, kéne valami új. Ahaa, a driftelés, most megmutatjuk.

Vannak ebben is autók szép számmal, no meg sok japán néni, mert az kell, ha már Tokióban vagyunk. Úgy hírlik ezt a részt már videotékába szánták, de mégis a mozikba kötött ki, tejelt is szépen. Szóval előbb utóbb beszáguld a negyedik rész, tuti. Sajnos az első kettő filmmel nem veszi fel a versenyt, kissé unalmas, ásítás is van, de annyira nem gáz. Ja, meg Vin Diesel is betolta az arcát egy két mondat erejéig. Értékelés: 50 %

0

Agyő, nagy Ő (The Heartbreak Kid)

Keresd a nőt, megint!



A változatosság kedvéért ismét egy feldolgozás, az eredetit 1972-ben élvezhették az emberek és kapott is két Oscart. Ha ilyen díjat nem is, de Arany Málnát adnék ennek a remake-nek.

Eddie (Ben Stiller) 40 éves és nincs szerencséje a nőknél. Egy nap találkozik Malin-nal, akivel később sikerül is összejönnie, majd el is veszi feleségül rövid idő alatt. No igen, jól néz ki, látszólag normális. Indulnak is nászútra Mexikóba, de időközben kiderül, hogy igaz a mondás: nem mind arany, ami fénylik. A csaj kicsit elmeroggyant és még adósságai is vannak. Ám a sors elébe tereli Mirandát (Michelle Monaghan), aki dettó sikerül belezúgnia.

0

A nagy mentőakció (The Great Raid, 2005)

2005-great

Volt egy ilyen időszak, amikor kidobtak néhány régóta porosodó filmet a mozikba null reklám nélkül, mint pl: A Sound of Thunder vagy mint ez, a Miramaxnál volt éppen valami hepaj épp, ha jól emlékszem.

Pedig szerintem ha költöttek volna egy kicsit a marketingre és nem 800akárhány moziba mutatják be, még akár a költségeit is visszahozta volna, így ez a 80 milliós filmecske 10 milliót hozott. Szomorú.

A második világháborúban az amerikai katonák előrenyomulnak és az addig sikeres japánok visszahúzódnak. Parancsba adják, hogy a fogolytáborokban lévő embereket, ha visszavonulnak, meg kell ölni. Egy ilyen táborba ütköznének hamarosan a szövetségesek, ezért egy csapat kiképzett, de még bevetésen részt nem vett katonát küldenek kiszabadításukra. A táborban a katonák bizonytalanok és a japánok se bánnak velük kesztyűs kézzel. És a manilai ellenállóknak se varázslatos az élete. Sajnos ez rész a film végére valahogy elfelejtődik, de összességében egy jó filmet láttam. Mint már mondtam, kár érte… kellett volna egy kis marketing. Értékelés:80 %

1

A Királyság (The Kingdom)

Jól indul az egész, a kezdésben a néző gyorstalpaló tanfolyam gyanánt megtudhatja a Szaúd-Arábiai Királyság történelmét majd a világ országainak olajtermeléséről és fogyasztásáról is képet kaphat.

Rijad-ban nyugodtan zajlik az élet, focimecset játszanak, süt a nap, de ebbe beleszólnak a terroristák. Az eredmény több száz halott és sebesült. A Királyság persze maga szeretné megoldani a problémát és mivel az amerikaiak nem akarnak kekeckedni, nyugton maradnak. Azonban Ronald Fleury (Jamie Foxx)FBI ügynök nem bír magával és egy kis zsarolásnak köszönhetően 5 napra egy kis csoporttal a helyszínre utazhat, hogy a nyomozást segítsék. Ahogy Ronald megfogalmazza a film során: Amerikai messze nem tökéletes, de ebben jók vagyunk (vagy valami hasonló). Azonban nem nézik őket jó szemmel őket, jelentősen korlátozzák a mozgásterüket, de későbbiek folyamán a királlyal való egyeztetés után már jelentősen lendítenek azon, hogy összeálljon a kép.

Olvasd tovább

0

Kútfejek

Na hamár nincs saját ötlet , lessünk valamit az amcsiktól el. Adott pár figura: egy szökött fegyenc páros, egy hacker apuka lányával, egy rendőr, a benzinkutas és macája, egy marketinges(?) , aki nagyjából a narrátor is. Mit ad még a forgatókönyvíró? Hát egy amerikai gépről kizuhant nagy konténert. Keresztezték e csomó ember útját egy benzinkúton,a vb döntő idején, ahol az alkotók szándéka szerint sok vicces dolognak kellett volna történnie.

Telepakolták a filmet pár ismert arccal, a szokás szerint “pár” reklámmal.
A legnagyobb baj, hogy páran inkább csak színen vannak és színészkednek. LEgzavaróbb Fenyő Iván, aki próbál lazának tünni, de nem megy igazán neki, sőt amikor éppen narrátorkodik kétszer bele is bámul a kamerába és úgy mondja.
A rendező meg a film elején próbáld David Fincher lenni, ugyanis a kamera átmegy minden lyukon résen á lá Pánikszoba feeling. Kár, hogy fényévekre van Finchertől a rendező úr.
Végső soron ebből is ki lehetett volna hozni egy jó filmet, de nem hoztak…lehet hogy nem is akartak, csak unták magukat és gondoltak egyet , hogy van pénz, dobjunk már össze valamit? Értékelés: 25 %
0

A tengerészgyalogos (The Marine, 2006) – kritika

Ne ébreszd fel az alvó katonát
2006-the-marine

WWE is beszállt a filmbizniszbe. Ez azt jelenti, hogy most már a pankrátorok  nem csak a szorítok között láthatók, hanem filmekben is. Kezdték Dwayne „The Rock” Johnson-nal, aki két  filmjükben is domborított, a filmek azonban nagy költségvetésűek voltak és nem is termeltek annyit. Aztán gondoltak egyet és zsebpénzbarát költségvetésből kezdtek gazdálkodni. A legutóbbi See no evil-ben még Glen Jacobs ontotta ki a belsőségeket, a The Marine-ban pedig John Cena passzírozza be az arcát az unszimpatikus egyéneknek.

Olvasd tovább

1

A dicsőség zászlaja (Flags of Our Fathers) – kritika

Fénykép a szemedben?

2006-Flags-of-Our-Fathers

Nem is olyan rég még volt egy olyan időszak, amikor a mozikban háborús filmek garmadája nyomult, mostanság azonban nem nagyon kényeztetnek el bennünket ilyenekkel. Clint Eastwood viszont leforgatta az Ivo Dzsima ütközetét. A film alapjául egy könyv szolgált, amit Steven Spielberg happolt el Clint Eastwood elől , de megfelelő forgatókönyv hiányában hanyagolta annak megfilmesítését. Majd valamivel később, mikor mégis megfelelőnek találta azt a rendezést átpasszolta Eastwoodnak, aki örömmel elvállalta.

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

Lady in the Water / Lány a vízben: Kedvelem a meseszerű filmeket általában, tavaly a Grimm tesók kalandjain nagyon jól elvoltam.  Itt is volt minden ami kellett egy ilyen mese jellegű filmhez, sellő, farkasnak látszó miújság, őrző, stb. Adva van egy házmester no meg egy csomó lakó. A házmester (Paul Giamatti) új lakót fogad be a medencéből (Bryca Dallas Howard- néz bambán előre egész idő alatt). A mese pedig kezd összeállni, mit kéne csinálni, mik a részletek, stb. Shyamalan a Hatodik érzékkel  berobbant a köztudatba, bár maga a film unalom, de a csattanó veszett jó volt, a Jelek és a Sebezhetetlen már igazán jó volt, de a Falu-val frankón lerombolta a “csak jó filmeket készít nagy csattanó véggel” státuszát. Állítólag gyerekeinek írta, jobb is lett volna ha megmarad számukra. A film 75 millába kóstált, már nem is csodálkozom, hogy mi került benne ennyibe. Értékelés: 30 %

2006litw

Olvasd tovább

5

Miami Vice (2006) – kritika

Welcome To Miami

MVC.1-SHEET.3F

Don Johnson és Philip Michael Thomas voltak a főszereplői a 80as években futó sorozatnak, ami nem mondhatni hogy túl kevesen néztek volna. Mostanában nagy sorozat megfilmesítési láz lett úrra néhány emberen ott Hollywoodban, és egyre másra dolgozzák fel az egykor nagy sikerrel futó sorozatokat, igaz a többsége már alig hasonlít egykori névadójához. Itt azért megmaradt a fekete- fehér zsaru felállás és Miami, no meg a beépülés. Kapott is neves szereplőgárdát. Michael Mann a rendező székben, főszereplők pedig Colin Farrel és Jamie Foxx.

Olvasd tovább

0

New York lángokban – A Rudy Giuliani-sztori – dvd-ajánló

Jól van New York, egyesülj!!

2003-NY-lángokban

James Woods alakítja Rudy Giulianit, New York 107. polgármesterét, aki két ciklus alatt hihetetlen népszerűségre tett szert, de a sajtó állandó támadásainak volt kitéve.
Hivatali ideje alatt 53%-al sikerült visszaszorítania a bűnözést, és New York Amerika legbiztonságosabb városa lett. Mégis az ő polgármestersége idején érte a várost történelmének legnagyobb tragédiája – a 2001 szeptember 11-i terrortámadás.
A film Rudy Giuliani életének és hatalom felé vezető útjának legfontosabb állomásait mutatja be, melyet beárnyékol szeretett városa, New York katasztrófája.

James Woods szinte az összes jelenetben ott van, folyamatosan beszél, mit kellene, mit kell tenni, mit fog tenni, hogy New York jobb legyen, szebb legyen. Megboldogult Szakácsi Sándor szinkronizálja még Woods-ot, aki az ő megszokott hangja volt.