kritika

Az elmúlt éjszaka volt alkalmam 2 filmet, nem szeretném őket külön taglalni, csak ezen az egy bejegyzésen belül. Igazat megvallva egyik sem hagyott bennem olyan mély nyomokat, hogy külön-külön cikket nyissak nekik.

A Paramount kirúgta Tom Cruise-t – szóltak a hírek tavaly világszerte. Találgattak vajon miért? Egyesek szerint a Mission: Impossible 3 elért eredményét (közel 400 millió dollcsi) kevesellte a stúdió, mások pedig a szcientológiát hozták fel okként. Szerintem pedig azért bontották fel a szerződést, mivel Cruise épp felélesztette a régóta halódó United Artists stúdiót. Így gondolható, hogy ezzel akar majd foglalotoskodni, ráadásul az elsők között volt, aki megegyezett a forgatókönyvírókkal.

Az első alkotások egyike a Gyávák és hősök rögtön a politika helyzetről és a háborúról szól. Mostanában úgyis felkapott dolog ez, dokumentumfilmek tucatjait lehet látni a tévében ebben a témában, Michael Moore is sikeresen mutatta be a saját szemszögéből jelenlegi dolgokat és néhány mozifilm is nyíltan vagy elrejtve közölte a készítők véleményét ezzel kapcsolatban.

A film három szálon fut, háromszor egy órát mesél el, 2-2 szereplővel. Színdarab is lehetne belőle, talán majd egyszer lesz is, bár nem tudom a politikai témájú műveket mennyire szeretik a Broadwayon vagy egyéb ilyen helyeken.

Olvasd tovább →

Koimbra véleménye a filmről itt.

Nagy várakozással estünk neki ennek a műnek az asszonnyal. Rólam tudni kell, hogy én filmnézés közben is ugyanúgy fikázom a filmeket mint itt a blogon, tehát „élmény” velem megnézni valamit. Hogy jó vagy rossz élmény azt ki-ki döntse el maga. Megrökönyödésemre az asszony kivételesen nem lekussoltatott, hanem velem együtt fikázta ezt az „alkotást”, ami pedig jelent valamit:

Kezdjük azzal, hogy a film szereplői nem igazi emberek. Tudom hogy ezzel most egy világ omlott össze mindenkiben, a vakok és gyengén látók most a weboldal Braille írás fordítóról megrökönyödve kapják le az ujjukat, ugyanis kb csak nekik nem tűnhetett ez eddig fel. Ez önmagában is lenne baj (lásd Shrek) de itt a szereplők arcán annyi érzelem sem látszik mint Sylvester Stallonénak a legújabb Rambo filmjében. Róla legalább tudjuk hogy az arcát már csak a Botox® tarja össze, tehát neki van mentsége.

Olvasd tovább →

Sorozatgyilkosokról mindig is készültek filmek. Hasfelmetsző Jackről már kismillió alkotás született, Charlize Theron is egy ilyen figura megformálásáért kapott Oscart (A rém). Olykor azonban addig kotorásznak, turkálnak, míg a témában a filmkészítők meglelik azt, ami jobban beindítja az agyukban a fogaskerekeket. Elég elmenni egy olyan faluba, ahol a madár se jár, itt a „bennszülöttek” biztos mondanak egy-két városi legendát (urban legend) a kíváncsi füleknek. Egyes helyeken szörnyekről, másik helyen sorozatgyikosokról mesélnek rémtörténeteket. A nagyobb városoknak is megvannak ezek sztorik (ha valaki nem akar ezért vidékre utazni), Londonban is akad tucatszám. Hasfelmetsző Jack még most folyik a csapból, kollégája a borbély már kevésbé örvend olyan hírnévnek, mint Ő maga. Mostanáig. A 19. században beszéltek egy borbélyról, aki a vendégei nyakát nyisszantotta el, majd a húsos pitét készített belőlük. Állítólag a Fleet street-en tevékenykedett. Sweeney Todd megihletett pár embert, színdarab is íródott tevékenységéről, majd később ebből musical lett. Tim Burton pedig látott fantáziát a musical filmre vitelében. Ha pedig ő azt mondja, hogy megcsinálja, akkor már eleve számítani lehet a minőségi munkára.

Olvasd tovább →

Kenyeret és cirkuszt a népnek! Cirkuszt láthatunk minden nap, elég bekapcsolni a televíziót, kitalálnak mindent a nézettségük megtartásához, növeléséhez, a konkurencia legyőzéséhez. Ennek érdekében gyakran mutatnak be zenés-táncos produkciókat. Ezekben ismert arcok korcsolyáznak, táncolnak vagy éppen pár totálisan ismeretlen személyek bizonyítanak a tévé előtt ülők százezreinek. A Megasztár és hasonló műsoroknak igazán nagy sikere van, biztos recept arra, hogy az emberek az adott időpontban odakapcsoljon erre a „cirkuszi” előadásra.

Tehát az ötlet már régóta várakozott arra, hogy valakinek eszébe jusson, hogy egy ilyen tehetségkutató-filmbe nagy potenciál van, ha egy ilyen alkotásra már egy része elmenne azoknak, akik nézni szokták az énekelgetős showműsorokat, akkor máris folyna a forint a kasszába. A számítás bejött.

Olvasd tovább →

Évtizedekig a Disney egyeduralkodó volt a rajzfilmek piacán, ugyan nem túl gyakran jelentkeztek mesével, de mikor mégis mozikba került egy ilyen alkotás tömegével nyomultak a mozikba az emberek. Aztán új stúdió lépett a színre, a DreamWorks , egyik fejese a Disneytől elbocsátott Jeffrey Katzenberg, tehát volt már tapasztalata a mesevilág óperenciás tengerén. Az eredmény sikeres volt, de már más stúdiók is bele-beleszóltak a kiéleződő versenybe, egy évben már akár több, mint féltucat rajzfilmre is beülhetünk a moziba. A nagy rivalizálás azonban a minőség rovására ment, ez pedig főleg a DreamWorksnél érezhető, évek óta csökken a mesefilmjeik élvezhetőségi foka, ennek legújabb bizonyítéka a Mézengúz. Nehéz megállni a lejtőn, érzésem szerint lesz még rosszabb is. Szomorú.

Olvasd tovább →

Filmek körül mindig is voltak titkolózások, ha valaki ki is szivárogtatott ezekről valamit, azt páros lábbal kergették el a környékről, a visszatérési utat leaknázták, a kaput pedig szögesdróttal zárták le előtte és a többi kíváncsi szem elől. Na de ilyen hatalmas nagy rejtély nem sok filmet övezett még, mint JJ Abrams legújabb gyermekét. Benne van a pakliban hogy ez végül senkit sem érdekel már a végén, de a filmet körülvevő sűrű homály és pár ügyesen elejtett információ hatására mindenki rákapott a mézesmadzagra. Először nem volt a filmnek címe, majd megjelent a plakát is, rajta a Szabadság-szobor figyelő feje nélkül. Majd tudni lehetett arról is, hogy egy bestia cincálja szét New Yorkot, de kézikamerás lesz az egész film, az egyik szereplő szemszögén keresztül láthatjuk a történéseket majd, aki folyamatosan veszi az eseményeket Egyre több embert kezdett érdekelni a mű, az interneten keringeni kezdtek rajzok, amik megmutatták az egyes embereket elképzelését a szörnyről.