New York rendőrcsapata győzedelmeskedik a tűzoltók felett a rögbiben, örömük nem tart sokáig, ugyanis négy társukat valaki egy koszos kis épületben lelövi. Adva van egy volt kapitány, aki a nyomozással a sebhelyesarcú fiát, Ray Tierney-t (Edward Norton) bízza meg. Adott még Ray tesója, aki a lelőtt rendőrök felettese, meg itt van még a sógoruk, Jimmy (Colin Farrell) pedig a meggyilkoltak társa.
A Csinibaba óta személy szerint én nem láttam fergeteges magyar vígjátékot, pedig próbálkoztak ám rendesen a honi filmesek, csak hát 12 év alatt nem sikerült még egy ilyen produkciót összehozni. Ami megközelítette az talán az Üvegtigris és a Csak szex és más semmi volt, ezek kívül talán egy kezemen meg tudnám számolni a nézhető kategóriába tartozó magyar vígjátékokat.
Karácsony közeledtével menetrendszerűen fut be mindig a mozikba egy ünnephez kapcsolódó film, tavaly a Négy karácsony volt hivatott arra, hogy vígjáték révén mosolyt csaljon az nézők arcára . Mostanság gyakran készítenek olyan karácsonyi produkciót, amelyben a főszereplők nem kedvelik a december végét és legszívesebben ki is hagynák az ilyenkor kötelező családlátogatást, karácsonyfa állítást, meg az ehhez kapcsolódó szokásos dolgokat. Néhány éve a Kelekótya karácsonyban döntött úgy a Krank házaspár, hogy nem kérnek az ünnepekből, tavaly pedig a Télbratyóban akarta Kevin Spacey mindenáron megakadályozni az ajándékozást, ebben is benne volt Vince Vaughn, akinek szintén a játékidő alatt jött meg a jobbik esze.
Az Alias után a 24 volt az a sorozat, amelyet darálva néztem, örültem is, mint majom a farkának, hiszen egy jó akciószériáról van itt szó. Sajnos a hatodik évad elég gyengére sikeredett, ha nem néztem volna az előző évadokat az első negyedben bedobtam volna a törülközőt. Na de nagy nehezen véget ért ez is, csak remélni tudtam, ha lesz még egy nehéz napja Bauernek, akkor kicsit összeszedik magukat a készítők. Aztán tavaly év végén jött egy felvezető tévéfilm, ami szintén gyengén muzsikált, kezdtem elveszíteni a reményt azzal kapcsolatban, hogy ebből még valami jó ki fog sülni. Azért belevágtam, gondoltam majd lelövöm pár rész után ha úgy alakul.
Vonaton játszódó filmet elég ritkán látni, persze akad olyan elég szép mennyiségben, ahol a történet egy része ott játszódik, de csak kevés esetben zajlanak az események szinte végig a vagonokban. Így hirtelen a Gyilkosság az Orient expresszen krimi jut eszembe, ahol Hercule Poirot nyomozgat és a Száguldó erőd, ahol Steven Seagal veri laposra a terroristákat.
A Távol-Keleten teljesen máshogy állnak a homoszexualitáshoz, mint a nyugati világban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a filmgyárak töménytelen meleg témával foglalkozó alkotása. Emlékezzetek csak vissza, micsoda nagy port kavart nálunk (értsd: a nyugati világban) a Brokeback Mountain. (Kíváncsi is vagyok nagyon, nálunk ki és mikor mer majd a témában filmet készíteni.)
A következőkben pár japán (yaoi-azaz fiú x fiú) és egy thai filmet ismerhettek meg.
Akit bármilyen szinten is zavar a téma, az legyen szíves nem tovább olvasni.
Bizonyára ismerősen cseng Bruce Lee neve, ismeri őt minden filmrajongó és harcművész. Az úriember nem kisebb feladatot hajtott végre anno, minthogy leverte Chuck Norrist is a Sárkány útjában. Azonban Lee sem karatézva jött a világra, ő is tanult valakitől, róla nem igazán szokott szó esni, de most itt az ideje, hogy megjegyezzük Yip Man nevét is.
Életem első Indonéz filmje és azt hiszem nem az utolsó.
Már úgy indult, mint a legtöbb amerikai tini film, gondoltam juj, erre nekem nincs szükségem, de aztán rögtön az első jelenet olyan érzelmesre sikeredett, hogy folytattam.
Az USS Nimitz 1980-ban a legkorszerűbb, legjobban felszerelt atommeghajtású repülőhordozónak számít, a nyílt vízen belefut egy különös viharba, amely visszarepíti a hajót és legénységét 1941 december hatodikára, néhány órával a Pearl Harbor elleni japán támadás előtti időbe.
Agyam eldobom, komolyan. Általában úgy szoktam elkezdeni írni ide a Droidra, hogy beírom a gugliba a filmek címét és szemezgetek. Most is így kezdtem és amikor a szereplőkhöz értem leesett az állam. Tudtam én hogy a japánok nagyon jó bőrben vannak és nehéz megállapítani a valós korukat, de hogy ennyire mellélőjek, ilyen még nem fordult velem elő. Az egyik főszereplő fiú – akiről azt hittem hogy most lépte át élete második dekádját – majdnem negyven(!). Ejha, no akkor nézzük hogy kiről beszélek: Takarai Hideto azaz Hyde.
Nem is igazán érdekelt ez a film, ami miatt felkeltette az érdeklődésem az a sok reklám miatt volt. Ugyanis mostanában minden külföldi filmes oldalon, ha meg akartam nézni egy videót, akkor a The Alphabet Killer 30 másodperces trailere ment le előtte, már nagyon untam, hogy nem tudok átlépni rajta. Szóval ezek után gondoltam megtekintem ezt a thrillert.
2004-ben két figura ébredt egy lepukkant helyiségben, aminek közepén egy hulla volt, kezében pedig egy kis magnót tartott, benne egy kazetta, ami elmondta miként is szabadulhatnak ki a szobából a fogvatartottak. Mindeközben pedig zajlott a nyomozás a játékoskedvű emberrabló után. Izgalmas, fordulatos horror-thrillert láthattunk, hatalmas csattanóval. A második rész még a szódával elmegy kategóriába tartozott, a végén a fordulat után sem került le az ember álla a padlóra, a további két rész pedig már inkább a brutalitásra helyezte a hangsúlyt, az utóbbi pedig Magyarországon az X-kategória besorolást érdemelte ki, itt már az izgalom helyett a gyomorforgató jeleneteket részesítették előnyben a készítők.
FilmDROID