0

A Men in Black 4-ben nő lesz a főszereplő

meninblackwomanKellene már egy Sötét Zsarunő, nem? Az első Men in Black végén Linda Fiorentino-t láthattuk öltönyben néhány másodperc erejéig és szívesen megnéztük volna hogyan rúgja szét az űrlények valagát a folytatásban. Sajnos a második részből kihagyták és a harmadikban inkább az időutazás, illetve a múlt került az előtérbe.

De úgy tűnik, hogy a MiB4-ben már más lesz helyzet. Ezt a franchise producerei, Laurie McDonald és Walter F. Parkes árulták el a BBC-nek. Will Smith elvileg ebben már nem fog részt venni. Az első három felvonásra egy lezárt trilógiaként tekintik és most jöhet az úgynevezett „újragondolás”. Ebben már számítsunk egy női főszereplőre. Talán visszahozhatnák Fiorentino-t, ugye?

0

A Whiplash rendezője készíti a Neil Armstrong életrajzi filmet

armstrongNeil Armstrong volt az első ember, aki a Holdon járhatott. Előtte többször repült az X-15-ös rakétahajtású géppel, a koreai háborúban vadászpilóta volt, majd 1966-ban a Gemini 8-cal eljutott az űrbe is. Illetve az ő szájából hangzott el a híres „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” mondatot is .Szóval eléggé mozgalmas és izgalmas életet élt.

Damien Chazelle, a Whiplash rendezője pedig filmet forgat belőle. A főszerepet Ryan Goslingra bíznák, a tárgyalások elkezdődtek, de a szerződés még nincs aláírva. A James Hansen által írt életrajzi könyvet Josh Singer adaptálhatta.

Eredetileg a Warnernél gondolkodtak el a film, ahol Clint Eastwood vállalta a rendezést. Aztán 2008-ban már az Universal berkein belül Nicole Perlman látott hozzá a szkripthez, de jó ideg nem történt semmi említésre méltó a projekt környékén.

0

Ahová lépek szörny terem sorozat közeleg

tremorsTalán sokan emlékeznek az Ahova lépek szörny terem (Tremors) klasszikus horror-vígjátékra. Született jó néhány folytatás, idén is jött egy rész. És ezzel nincs vége, ugyanis az Universal Jason Blum producerrel karöltve sorozatot fog készíteni. Sőt, a franchise első részének egyik főhősét, Kevin Bacont is sikerült megnyerni, aki nem csak játszani fog a szériában, hanem a produceri teendőket szintén el fogja látni. Így tehát a föld alatt mozgó, vérengző gigakukacokból lesz még jó néhány példány.

5

Kivette a bemutatónaptárjából a Fox a Fantasztikus négyes 2-t

fantasztikusvalamiLehetett sejteni. Miután kiderült, hogy a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) reboot megbukott, várható volt, hogy a Foxnál nem mennek bele olyan vidáman a folytatásba. Simon Kinberg producer bizakodott, hogy lehet újabb rész. De a stúdió kivette a bemutatónaptárjából a második felvonást, így senki ne számítson rá, hogy 2017. június 2-án befut a film. Mi lesz a képregénycsapat sorsa? Nyilván nem adják vissza a jogokat a Marvelnek csak úgy. Talán évek múltán újra megpróbálkoznak egy újabb reboottal, vagy valamikor tényleg összeeresztik a fantasztikusokat a mutánsokkal.

3

Will Smith több szeretetet akart a Django-ba

willsmithQuentin Tarantino a Django elszabadul (Django Unchained) főszerepét Will Smith-nek szánta, de a színész nemet mondott. 2012-ben még azt mondta, hogy a forgatókönyv lenyűgöző volt, de egyszerűen nem tudott időt szakítani, hogy leüljön a rendezővel megvitatni a részleteket és nem akarta feltartani. Nemrég a THR szervezett egy kerekasztal-beszélgetést, ahol Smith is jelen és egy teljesen más indokot hozott fel.

„Diskuráltunk, találkoztunk és hosszú órákon keresztül beszéltünk róla. Nagyon szerettem volna benne lenni a filmben, de úgy gondoltam, hogy inkább egy love story irányába kellene eltolni és nem egy bosszútörténetnek kellene lennie. Nem hiszek abban, hogy az erőszakra erőszak a megoldás. Szóval azt mondtam, hogy nem, nem, nem, inkább a szerelemről kell szólnia. A párizsi terrorhoz sem szabad úgy hozzáállni, hogy valakinek neki akarunk menni. Az erőszak erőszakot szül. Nem szabad, hogy a reakció agresszív legyen. A megoldás a szeretet.”

0

Oscar Isaac a The Foreignerben

oscarisaacElőfordul, hogy bejelentenek egy filmet, majd éveket kell várni, mire újabb információt hallunk a tervezetről. Ilyen az A Foreigner is, amelyről 2011-ben esett szó, eléggé lassú tempóban haladt a munka, de most már úgy tűnik, hogy végleg sínre kerülhet a film.

David Grann cikkéből formálódik a dráma, az A Murder Foretold alapján Chris Terrio írhatott forgatókönyvet. A rendezői teendőket Alfonso Gomez-Rejon, az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl) alkotója láthatja el és a főszerepre Oscar Isaac-et nézték ki.

Grann írása Rodrigo Rosenbergről szólt, a férfit biciklizés közben lőtték le. Halála utána előkerült videókazetta, amelyben megjósolja halálát, megemlít más eseteket is. Illetve megvádolta az Elnököt és tanácsadót, hogy tudtak ezekről az ügyekről. Mellesleg Rosenberg ügyvéd volt és egészen jól végezte a dolgát Guatemalában.

0

Angelina Jolie a Bride of Frankenstein főszereplője

jolieAngelina Jolie A vér és méz földjén (In the Land of Blood and Honey) rendezésével kevés pozitív véleményt gyűjtött be, de nem adta fel. Ledirigálta a Rendíthetetlent (Unbroken), amivel már több pozitív kritikát kapott és a dráma kasszasikerré vált. Nem is oly rég pedig A tengernél (By the Sea) produkcióval jelentkezett, ami totális kudarc lett. De a hatalmas csalódás ellenére az Universal bízik Jolie-ban, ugyanis a Bride of Frankenstein főszerepére őt nyerték meg. Az Alex Kurtzman és Chris Morgan által felügyelt szörnyuniverzum részese lesz a film. Egyúttal a THR úgy tudja, hogy a Wanted 2. felvonására is aláírt. Gyakorlatilag a bemutató óta beszélnek a következő részről, de eddig nem sikerült összehozni. Ennyi idő elteltével vajon érdemes belevágni?

9

Az Alien 5-ben benne lesz a felnőtt Newt is

newtAz Alien franchise-ra ráférne, hogy valaki végre helyretegye. És úgy tűnik, hogy ez a feladat nem Ridley Scottra, hanem Neill Blomkampra vár. Már ha Blomkamp nem veszíti el lelkesedését és a Prometheus 2 után tényleg belevághat a filmbe. Michael Biehn ismét eljátszhatja Hicks-t, a színész az Icons of Fright-nak adott interjút, ahol beszélt a filmről. Ő is azt mondta, hogy úgy állnak hozzá a produkcióhoz, mintha a 3. és 4. rész el sem készült volna.

Az is kiderült, hogy Newt szintén vissza fog térni. „A tervek szerint Newt is benne lesz a történetben, aki 27 éves lesz. Szerintem az összes Hollywoodi-i színésznő el szeretné játszani a szerepet. Sigourney átadathatja a stafétabotot egy fiatalabb színésznőnek, így életben lehetne tartani a franchise-t és a stúdió is pénzt tudna keresni. Hiszen ugye erről az egész: a pénzről. Ezért is készül el az Terminator 5,6,7,8,9,10 és a Halálos iramban 7,8,9 és 10.”

Egyúttal a Scifield-en napvilágot látott egy híresztelés, ami szerint két xenomorph-szerű lény is lesz a Prometheus 2-ben. Mindkettő különbözik a szokásos xeno-tól és az egyik totálisan más külsejű lesz. Visszanyúlnak az eredeti elképzeléshez, ahol még Giger Necronomicon 4-e és az Ultramorph-ok alapján formálódott a projekt.

0

Scope 100

scope
Az alábbi sajtóközlemény kaptuk:
Mától nyilvános a Scope100 online filmfesztivál műsora. A 10 filmből álló válogatás tele van olyan fesztiválnyertes, európai filmekkel, amelyeknek nincs hazai filmforgalmazójuk. Ha látni szeretnéd, miért lelkesedett a világ az elmúlt egy évben, csatlakozz ahhoz a 100 fős csoporthoz, akik január végéig ezeket a filmeket ingyen megnézhetik, megbeszélhetik és kiválaszthatják közülük a legjobbat.
A Scope100 programban való részvételre november 30-án éjfélig lehet jelentkezni a scope100.hu weboldalon!

Olvasd tovább

1

Jön a Riddick folytatása és spin off sorozat

riddickVin Diesel tévedett, amikor úgy gondolta, hogy Riddicknek annyi rajongója van, hogy elbírna egy száz millió dollárral megtámogatott filmet. Évek teltek el, mire sikerült meggyőzni a stúdiót, hogy a karakter újabb bizonyítása esélyt kapjon. Habár a sci-fi nem hozott a mozikban túl sokat a konyhára (38 millió dollár büdzsé, 98 millió dollár összbevétel), de DVD-n eléggé kapós volt, így a galaxis fenegyereke nem kerül végleg margóra.

A színész instagramját osztott meg egy fotót és az is kiderült, hogy jöhet a következő felvonás, amely Furia néven fog futni. Furya annak a bolygónak a neve, ahonnét a főszereplő származik. És az előző filmek író-rendezője, David Twohy is visszatér. E mellett jön a Merc City spin off sorozat, amelyben fejvadászok állnak a középpontban. Olvasd tovább

2

Peter Morgan elutasított James Bond története

jamesbondEgy sikeres franchise során megesik, hogy néhány történet nem nyeri el a stúdió és a producerek tetszését, ami végül a kukában landol vagy csak egy-két gondolatot tartanak meg belőle.  A Sony Kind of Hero könyvben esik szó arról, hogy  Peter Morgan vázolta a James Bond producerei számára a Once Upon a Spy címre keresztelt sztorit, ami hallatán a fejesek csak a fejüket rázták. A film a Judi Dench által játszott M fiatalabb énjével nyitott volna. A nő a hidegháború alatt Berlinben ügyködött MI6 ügynökként, megismerkedik és összemelegedik egy KGB-ssel. 30 évvel később a férfi (valószínűleg közös gyermek) fia megpróbálja kinyírni M-met, aki arra utasítja a 007-est, hogy találja meg és iktassa ki. Azonban a végén úgy alakul, hogy Bondnak ki kell nyírnia felettesét.

Miután Neal Purvis és Robert Wade hozzálátott az új sztori megírásához, néhány részletet megtartottak. Nothing is Forever néven futott az első változatuk, amiben M szintén elhalálozik. Raoul Sousa (később átnevezték Raoul Silvára). Ő a felelős a Barcelonai metrórobbantásért, majd M egy biztonságos házba menekül, ahol végeznek vele. Az ügynökség irányítását pedig Mallender veszi át. A producerek ennek már jobban örültek és még néhány átírás után megszületett a Skyfall.

Wade elmondása szerint ők inkább egy Ian Fleming-szerű sztorihoz ragaszkodtak, Morgan pedig inkább egy Le Carré-féle történetben gondolkodott, ami ebben a helyzetben nem működött és túlságosan komor volt.