0

Csak lesz valami a Tupac életrajzi filmből?

tupacA Straight Outta Compton csinos bevétele után várható volt, hogy egy-két együttesről vagy zenészről szintén film készül. A Tupac Shakur projekt elsőként állt be a sorba, amely egyébként elég régóta szomorkodik a tervezőasztalon. John Singleton után Carl Franklin próbálkozott, jelenleg Benny Boom tartja a kezében a gyeplőt, aki instagramján jelentette be a hírt. Mellesleg sietne kellene, hiszen ha idén nem vágnak bele a forgatásba, akkor Shakur zeneszámainak a jogai visszaszállnak édesanyjára, Afeni Shakurra.

2009-ben a Morgan Creeknél kezdett formálódni a film, majd miután sikerült megegyezni Afeni Shakurral 2011-ben Antoine Fuqua ült bele a rendezői székbe. Ő Singletonnak adta át a stafétabotot, de kreatív nézetkülönbségek miatt lelépett. Szerinte ugyanis a tervezetben résztvevő emberek egyáltalán nem bánnak Tupac hagyatékával tisztelettel.

0

A következő Rambo film félretéve, de jön a sorozat

ramboSylvester Stallone ügyesen adta át a stafétabotot a Creedben, szóval megnyugodhat, hogy a Rocky Balboa franchise jó kezekben van. És Ramboval mi a helyzet? A negyedik rész után sokszor emlegették, hogy jön a folytatás, de eléggé lassan haladtak a projekttel. Ma kiderült, hogy a Fox megegyezett az akciósztárral, jön a Rambo: New Blood sorozat.

A történet John Rambo-ra és fiára, J.R.-ra, a Navy Seal-t megjárt keménykötésű fickóra fókuszál. Jeb Stuart, a Die Hard és A szökevény (The Fugitive) írhatja a forgatókönyvet. Arról nincs hír, hogy Stallone visszatérne-e vagy más bújik-e a karakter bőrébe, eddig csak annyi bizonyos, hogy a produceri teendőket ellátja.

És a film? Nos, egyelőre parkolópályára tették.

0

Talán 10 év múlva visszatér Ron Burgundy

ferrellanchorRon Burgundy visszatérésére 9 évet kellett várni. A stúdiót nehezen lehetett rávenni a következő részre, de 2013-ban Will Ferrell újra eljátszhatta a híradóst. És elképzelhető, hogy akár 10 évet is várhatunk rá, hogy a karakter újra a vásznakon hülyéskedjen.

Adam McKay rendező a Yahoo Movies-nak elmondta, hogy elgondolkodtak rajta, hogy Burgundy-t elküldjék az iraki háborúba tudósítani. Komolyabban még nem ötleteltek rajta, de úgy véli, hogy ez már egy újabb lépcsőfok volt a média történelmében, szóval nagyon is lenne értelme a sztorinak. Csak éppen a főszereplőnek kellene idősebbnek lennie. Esetleg 10 év múlva belevágnak, akkorra már Ferrell is öregebb lesz a második felvonáshoz képest és nyugodtan el lehet helyezni a cselekményt 97-es 98-as időszakba.

2

Kész a Predator folytatás forgatókönyve?

Időről időre előveszik a Predatort, mindig akad mire vadásznia. Legutóbb Antal Nimród vezényelhetett le egy filmet, ennek immáron öt éve. Tavaly nyáron jelentették be, hogy Shane Black dirigálhatja a következő részt és Fred Dekker fogja írni a forgatókönyvet.

Dekker a Facebook oldalán jelentkezett, közzétett egy 7 éves által rajzolt képet, amihez annyit fűzött hozzá, hogy ez egy karakter a szkriptből, amit már leadott. Na igen, de a Predator ugye nem gyerekeknek készült és kérdés, hogy mennyire vegyük komolyan a bejegyzést.

predatorrajz

4

Fassbendernek két szerepe lesz a Prometheus 2-ben

prometheusdavidSokan úgy várták a Prometheus, mint a Messiást, hiszen a többség úgy vélte, hogy Ridley Scott helyre teszi az Alien franchise-t. Aztán kiderült, hogy a filmnek kevés köze lesz a savas vérű űrszörnyekhez és eléggé megosztotta a nézetők a sci-fi. De jön a folytatás, amely most éppen az Alien: Covenant címen fut. A forgatás márciusban startolt el, a történetben a Covenant űrhajó egy sötét, veszélyes bolygóra lel, amelynek egyedüli lakója a szintetikus David.

A Screen Daily kiderítette, hogy Michael Fassbendernek két szerepe lesz a filmben. Erről bizonyára majd hivatalosan is közzétesz valamiféle információt a stúdió, bár nyilván nem akarnak megosztani jó előre minden érdekességet. Illetve Noomi Rapace szintén vissza fog térni, de nem sokat fogjuk látni. Mi lesz vele? Jó kérdés.

Scott arról is beszélt, a Covenanttal együtt legalább három folytatása lesz a Prometheus-nak. Azt mondta, hogy nagyon furcsállta, hogy az 1979-es klasszikus után elkészült három részben senki nem foglalkozott azzal, hogy honnan jöttek ezek a lények és miért teremtették őket. A Prometheus első felvonásában már foglalkozott ezzel és most jöhet a következő, ami erősen kötődik az előző részhez. Majd jöhet a harmadik és a negyedik, amivel el is érnek a 79-es Alienhez. Megtudjuk, hogy mit keresett ott a spacey jockey és miért volt benne egy alien.

0

Ron Howardra bízták a The Girl Before adaptációt

howardA TriStar, a Paramount és két független befektető is megpróbálta megszerezni a 2016 őszén megjelenő The Girl Before regény jogait, de végül az Universalnál landolt a lehetőség. A könyv borítóján J.P. Delaney neve fog virítani, de ez állítólag Tony Strong álneve. Más kinézték a rendezőt Ron Howard személyében, arról nem esett szó, hogy mikor kezdődne a forgatás.

A történet egy traumatizált nőről szól, akinek eléggé megtetszik egy rendkívül minimalista ház és beleszeret annak alkotójába. Azonban kiderül, hogy egy hozzá hasonló nő 3 évvel ezelőtt pont itt halt meg. Elgondolkodik, hogy vajon megismétlődik-e a dolog.

0

A következő Szörnyecskék nem reboot, hanem folytatás lesz

gremlinsA Szörnyecskék (Gremlins) következő részéről/rebootról jól ideje pletykálnak és beszélnek. Most épp az első két felvonás sztárja, Zach Galligan szólalt meg. A színész a Londonban található Prince Charles Cinemában tartózkodott, ahol leadták az eredeti 1984-es filmet, majd ezt egy afféle kérdezz&felelek diskurzus volt.

Galligan elárulta, hogy valóban a tervezőasztalon van a következő produkció. Nem reboot vagy remake lesz, hanem folytatás. Mint kiderült, Chris Columbus rendező kardoskodott amellett, hogy ne készítsék el az újabb változatot, konkrétan kijelentette, hogy amíg ő él, addig nem lesz fogják újraforgatni. A következő felvonás kapcsán a színész a Jurassic World-öt hozta fel példaként. Szóval a Szörnyecskék 3 esetében is ugrunk pár évtizedet az időben.

0

Polanskit nem adják ki Amerikának

polanskiValószínűleg mindenki tisztában van vele, hogy Roman Polanskit mivel vádolják Amerikában. 1977 óta elfogatóparancs van érvényben ellene. A rendező jelenleg Lengyelországban tartózkodik, az Egyesült Államok pedig arra kérte az országot, hogy adják ki Polanskit, ám a bíróság október 30-án nemleges választ adott, korábban 2010-ben utasították el a kiadatási kérelmet. Ma a lengyel államügyészség bejelentette, hogy nem adnak be fellebbezést a döntés miatt, így biztos, hogy a Polanski nyugodtan forgathatja következő filmjét az országban.

0

Jennifer Lawrence rendezni fog

lawrenceJennifer Lawrence sikert sikerre halmoz, több rangos elismerést gyűjtött be, illetve jó néhány filmje egészen jól teljesített pénzügyileg. A színésznő úgy döntött, hogy itt az ideje kipróbálni magát rendezőként is. Lawrence az EW-nek mesélt arról, hogy 16 éves kora erről álmodozik, de eddig nem érezte magát alkalmasnak rá.

És hogy mit nézett ki magának? Az Operation Delirium fekete humorral megspékelt projektet. A történet a hidegháború idején játszódik, az amerikai kormány 1960 és 1969 között különféle anyagokkal (mint pl. LSD) anyagokkal kísérletezett 5000 veterán katonán. A cél, hogy rájöjjenek, mi lenne a legalkalmasabb az ellenség ártalmatlanítására.

Ezen kívül Amy Schumerrel írnak egy forgatókönyvet, amelyben egy testvérpárt fognak játszani. Lawrence augusztusban azt mondta, hogy eléggé szórakoztatónak találja ezt a munkát. Reggel felhívja Schumert, nevetgélnek, majd átküldik egymásnak az elkészült oldalakat.

0

15 percnyi videóinterjú Mark Hamillel

0markhamill-interview

A Nerdkultur egyik újságírója mikrofonvégre kapta az épp motion capture-cuccban forgató Mark Hamillt, aki az Ealing Studióban dolgozott a Star Citizen sci-fi játékon. Hamill persze nem mondhatott semmi konkrétat Az ébredő Erőről, de lelkesen mesélt a karrierjéről – és egy félmondat azért kicsúszott a száján a következő Star Wars-filmről is.

Olvasd tovább