0

Rambo folytatás helyett reboot

ramboSajnos nehezen tudják eldönteni, hogy mihez kezdjenek Ramboval. Talán a legjobb lenne, ha inkább békén hagynák. Amikor felmerült az ötödik rész ötlete a főhős egy félresikerült kísérlet alanyaival, úgymond agyatlan szuperkatonákkal kellett volna leszámolnia. A sztorit elvetették, inkább egy mexikói kartell lett volna az ellenfél. Ezt követően pedig belengették, hogy inkább sorozatot szeretnének.

A legújabb elgondolás: a reboot. Brooks McLaren láthatott hozzá a forgatókönyvhöz, Ariel Vromen, a Beépített tudat (Criminal) és a The Iceman rendezője állhatott be a kamera mögé. Egyelőre nem ismert a történet.

Sylvester Stallone nem fog játszani a rebootban, egy fiatal színész vehetné át tőle a stafétabotot. Stallone tavaly azt mondta, hogy ő Ryan Goslingot szívesen látná a főszerepben, ha esetleg valamikor úgy adódna, hogy a stúdió újraindítaná a franchise-t.

0

Stallone egyáltalán nem vesz részt a Rambo sorozatban

ramboNéhány nappal ezelőtt jött a hír, miszerint zöld utat kapott a Rambo sorozat, egyúttal az ötödik filmet félretették. Habár akkor még úgy úgy lehetett tudni, hogy Sylvester Stallone producerként veszi ki a részét a munkálatokból és valószínűleg a főszerepet is eljátssza. Hiszen a történetben Rambo és fia áll a középpontban. Azonban kiderült, hogy Stallone egyáltalán nem részese a projektnek. Sem színészként, sem producerként, se íróként. És így vajon mennyire fogja érdekelne az embereket a sorozat?

0

A következő Rambo film félretéve, de jön a sorozat

ramboSylvester Stallone ügyesen adta át a stafétabotot a Creedben, szóval megnyugodhat, hogy a Rocky Balboa franchise jó kezekben van. És Ramboval mi a helyzet? A negyedik rész után sokszor emlegették, hogy jön a folytatás, de eléggé lassan haladtak a projekttel. Ma kiderült, hogy a Fox megegyezett az akciósztárral, jön a Rambo: New Blood sorozat.

A történet John Rambo-ra és fiára, J.R.-ra, a Navy Seal-t megjárt keménykötésű fickóra fókuszál. Jeb Stuart, a Die Hard és A szökevény (The Fugitive) írhatja a forgatókönyvet. Arról nincs hír, hogy Stallone visszatérne-e vagy más bújik-e a karakter bőrébe, eddig csak annyi bizonyos, hogy a produceri teendőket ellátja.

És a film? Nos, egyelőre parkolópályára tették.

2

Ha esetleg lenne Rambo reboot, akkor Goslingot akarja Stallone a főszerepre

goslingEgy interjúban Sylvester Stallone-tól megkérdezték, hogy ki lenne a legalkalmasabb Rambo szerepére, ha esetleg a franchise-t rebootolnák. Az akciósztár nem gondolkodott sokat, szinte rögtön rávágta, hogy Ryan Gosling.

A Cinema Blend a The Big Short kapcsán ült le beszélgetni Goslinggal és a szerkesztő megemlítette, hogy Stallone mit mondott. El sem akarta hinni, eléggé meglepődött. „Ő az egyik kedvenc színészem. Már annak is örülök, hogy egyáltalán ismeri a nevemet. Ő a legjobb. És eléggé megérintett, hogy ezt mondta. És most csak ugratsz, akkor egy nagyon gonosz ember vagy.”

0

A Rocky spin off után vágnak bele a Rambo 5-be

rambo1Lesz vagy nem lesz? Tehettük fel a kérdést az elmúlt hónapok során. A Rambo következő részét régóta ígérgetik, Sylvester Stallone akarta, majd nem szeretett volna részt venni benne. Végül csak úgy döntött, hogy bevállalja.

Az akciósztár twitterén írta, hogy Phiadelphiában indul a Rocky spin off, azaz a Creed forgatása, majd belevág a Scarpa gengszterfilmbe is. De a bokszdráma után és a maffiózósdi előtt nekiugrik a Rambo 5-nek, amely a Rambo: Last Blood címre hallgat.

Hősünk ezúttal egy mexikói kartellel fog szembeszállni, Stallone kisvárosi thrillerként írta körül a projektet, megemlítette, hogy ez lesz az ő verziója a Nem vénnek való vidékre (No Country fog Old Men).

5

Sylvester Stallone, a pusztító specialista

stalloneEgy generáció nőtt fel filmjeit nézve. A vele készült alkotások kihagyhatatlanok voltak, kézről kézre adták a rongyosra nézett VHS-ket, kismilliószor láttuk a Rambot, idézgettünk a Tango & Cashből, szkanderversenyeket rendeztünk a Túl a csúcson után. Jó látni, hogy az ellenszélben is kitart, a fájdalmas bukások ellenére nem hajlandó a DVD piac felé venni az irányt, de sürgősen ki kell találnia valamit, ha továbbra is a felszínen akar maradni.

Michael Sylvester Gardenzio Stallone néven született New Yorkban 1946 július 6-án. Édesapja Frank Stallone, Sr fodrász és kozmetikus volt, édesanyja Jackie Stallone pedig csillagjós és a női pankráció lelkes támogatója volt. Kisebb komplikáció adódott születésekor, ugyanis az orvos megsértett egy ideget, ami miatt Stallone arcának egy része lebénult. Fiatalkorában e miatt rendszeresen kinevették és később is rendszeresen kiparodizálták. Mindezt nehezen viselte, folyamatosan nőtt benne a feszültség, valahogy muszáj volt kiengedni a gőzt, ezért fordult a sportolás és a testépítés felé. AZ 50-es években a család Washingtonba költözött, ahol apja szépségszalont nyitott, anyja pedig fitneszszalont üzemeltetett. Amikor a szülők elváltak, Stallone édesanyjánál maradt. Olvasd tovább

5

Stb…

0db

Pletykálják, hogy Dave Bautista benne lesz a Bosszúállók 3-ban.

Martin Scorsese továbbra sem tett le, hogy megcsinálja a The Irishmant, legalábbis Al Pacino ezt mondta.

Elképzelhető, hogy Orlando Bloom visszatér a Karib-tenger kalózai 5-re.

David Fincher és James Ellroy az 50-es években játszódó noir sorozatot tervezget az HBO-nak.

Jessica Chastain boldogan játszana szuperhősfilmben. De nem a főszereplő barátnőjét vagy lányát szeretné játszani, hanem kosztümöt akar és verekedni.

Matt Damon alakíthatja a  Manchester-by-the-Sea főszerepét. Miután testvére meghal neki kell gondoskodnia 16 éves fiáról. A szkriptet Kenneth Lonergan írja.

Morgan Freeman egy polgári jogi ügyvédet alakíthat a Ted 2-ben.

Paul Greengrass neve kering a most még cím nélküli 1996-os olimpián talált bomba történetet elmesélő film körül. Olvasd tovább

4

Stallone készül a Rambo 5-re

ramboSylvester Stallone továbbra sem hajlandó kilépni a 80-as évek árnyékából. A Vulture-nak elújságolta, hogy a Rambo 5. része lehet a következő filmje. “Már készülök a filmre, nekiálltam az edzéshez. De a keménység mellett az érzelmeket sem hagyjuk ki.” – mondta az akciósztár, hozzátéve, hogy Rambo ugyan egy gyilkos, de a szíve is a helyén van, megvan a magához való esze, de azért átverhető.

A folytatásról a negyedik bemutatása óta beszélnek. Először úgy volt, hogy Rambo a kormány befuccsolt szuperkatona kísérlete során megszökött gyilkológépeket próbálja elkapni. Majd az ötletet elvetették és a veteránt inkább egy mexikói kartell ellen küldik. Még egy sorozatról is szó volt, de erről egy ideje nem hallhattunk.

2

Mozgolódás a Rambo 5 környékén

ramboLesz Rambo folytatás? Az elmúlt években többször volt róla szó, hogy megcsinálják. Sőt, tavaly még egy sorozatot is emlegettek. De mégis mikor és ki csinálja meg a következő részt vagy a szériát? Egyelőre nem tudni, de a Splendid Film közleményében tudatta a világgal, hogy a jogok már náluk vannak. “A Rambo 5-ben Sylvester Stallone újra megformálhatja a közismert hőst. Ezúttal egy mexikói kartell ellen veszi fel a harcot, Stallone nem csak a főszerepet játssza el, de a forgatókönyvet is megírja. Úgy írta körül, hogy ez a Rambo lesz az ő változata a Nem vénnek való vidékre.” – Tehát Stallone akció helyett inkább drámázna?

Pár évvel ezelőtt még úgy nézett ki a történet, hogy  Rambo visszatér az első részben megismert helyszínre, ezen a helyen az amerikai kormány szuperkatonák létrehozásán fáradozik, a cél az, hogy érzelem nélküli gyilkológépeket faragjanak az alanyokból. Először a kísérletek rendben haladnak, ám beüt a gebasz és pár katona megszökik. Rambonak néhány kommandóssal együtt kell becserkésznie és levadásznia ezeket a a szuperkatonákat.

1

Rambo sorozat közeleg *UPDATE*

ramboSylvester Stallone a Rocky Balboa és a John Rambo után még benne lett volna még egy részben, majd inkább az Expendables-re fókuszált. A legendás bokszoló mégsem akasztja szögre kesztyűjét, a Creed spin offban még felbukkan, hogy kitanítsa Apollo Creed unokáját.

A Rambo negyedik felvonása után úgy hírlett, hogy Stallone-val vagy nélküle, de elkészül a következő rész. Jó ideje nem jött semmi infó a franchise háza tájáról, de kiderült, hogy a Kambodzsát és Afganisztánt megjárt veterán mégis előkaphatja soha ki nem csorbuló kését, ám nem a vásznakon apríthat vele, hanem a tévé képernyőin. Avi Lerner producer és a Nu Image ugyanis egy sorozatot szeretne elkészíteni, természetesen Stallone állhatna a középpontban.

UPDATE: A THR oldal tudomására jutott, hogy nem Sly fogja játszani a címszerepet.