0

Rambo folytatás helyett reboot

ramboSajnos nehezen tudják eldönteni, hogy mihez kezdjenek Ramboval. Talán a legjobb lenne, ha inkább békén hagynák. Amikor felmerült az ötödik rész ötlete a főhős egy félresikerült kísérlet alanyaival, úgymond agyatlan szuperkatonákkal kellett volna leszámolnia. A sztorit elvetették, inkább egy mexikói kartell lett volna az ellenfél. Ezt követően pedig belengették, hogy inkább sorozatot szeretnének.

A legújabb elgondolás: a reboot. Brooks McLaren láthatott hozzá a forgatókönyvhöz, Ariel Vromen, a Beépített tudat (Criminal) és a The Iceman rendezője állhatott be a kamera mögé. Egyelőre nem ismert a történet.

Sylvester Stallone nem fog játszani a rebootban, egy fiatal színész vehetné át tőle a stafétabotot. Stallone tavaly azt mondta, hogy ő Ryan Goslingot szívesen látná a főszerepben, ha esetleg valamikor úgy adódna, hogy a stúdió újraindítaná a franchise-t.

1

Röviden: Beépített tudat (Criminal)

beepitetttudatRyan Reynolds kedvelheti a tudatátültetős filmeket. Nem is oly rég még az Önkívületben helyezték bele Ben Kingsley memóriáját, most pedig Kevin Costner örökli meg emlékeit. Csak éppen az előbbiben főszereplő volt, és csak a játékidő előrehaladtával lépett be a képbe, most viszont csak az első percekben láthatjuk. És az alkotások közös jellemzője, hogy eléggé felejthetőre sikeredtek.

Egy elhunyt CIA ügynök olyan információkkal rendelkezett, ami különösen fontos. Nem tehetnek mást, mint egy kísérleti stádiumban lévő technológiát alkalmazni. A műtét során a halott emlékeit egy különösen veszélyes bűnöző kapja meg.

Ha Ariel Vromen csak egy másfél órás feszes akciót készített volna, talán-talán egy viszonylag nézhető film született volna. Az elején még olybá tűnt, hogy egy „mindenki aggódva rohangál, néha üt és tüzel-típusú történetről van szó”. Aztán később már leginkább csak Gary Oldman ordibál „ész nélkül”. Megpróbáltak belepasszírozni némi drámát, de Vromen nagyon nem tudott mit kezdeni a családi vonallal, Kevin Costner is inkább tévelyeg. Tommy Lee Jones valószínűleg csak szívességet törlesztett, amikor bevállalta a filmet, Oldmannak sem áll jól szerepe és Scott Adkins sincs hozzászokva az öltönyhöz. A castingosok jöhettek ki a legjobban ebből, hiszen egy ilyen színészgárda nélkül talán DVD-n jött volna csak ki a Beépített tudat. Sajnos a film eléggé félresikerült, akárcsak a szinkron. Legalábbis olyan érzésem van, mintha a szinkronstúdióban az első útba eső embert kérték volna a feladatra (még jó, hogy valamelyik férfi nem női hangon szólal meg).

Olvasd tovább

0

Criminal előzetes

crimiDouglas Cook és David Weisberg utoljára a 90-es években hallatott magáról. A szikla (The Rock) és a Kettős kockázat (Double Jeopardy) forgatókönyveket adták ki kezeik közül. De 2013-ban újabb szkriptet tettek le azt asztalra, amelyet a Millennium Films vett meg és Ariel Vroment kérték fel a rendezésre.

A történet szerint egy elhunyt CIA ügynök emlékeit és titkait átültetik egy halálraítélt testébe, annak reményében, hogy be tudja fejezni küldetését.

Kevin Costner alakíthatja a bűnözőt, aki megkapja az emlékeket. Gary Oldman lesz a CIA egyik fejese, Tommy Lee Jones játszhatja a tudóst. Gal Gadot, Alice Eve, Ryan Reynolds, Antje Traue, Scott Adkins, Michael Pitt és Jordi Molla szintén aláírt a filmre.

Olvasd tovább

0

Vromen rendezi a Dive tengeralattjárós drámát

vromenNemrég kapott új erőre a James Cameron nevével fémjelzett The Dive, azonban formálódik egy hasonló című projekt is. A Dive annyiban lesz hasonló a másik filmhez, hogy szintén a víz felszíne alatt zajlanak az izgalmas események, csak búvárok helyett tengeralattjáró áll a középpontban.Tehát valamelyik tervezet nevet fog változtatni.

A tengeralattjárós dráma rendezői székébe Ariel Vromen, a The Iceman alkotója ülhetett bele. Egy visszavonult, tragikus múlttal bíró tengerésztisztre fókuszál a sztori. Majd megkeresi a DEA, hogy épüljön be a drogcsempészek közé.

Még nem szerződtettek le egyetlen színészt sem, a producerek arra számítanak, hogy a februári European Film Marketen találnak nemzetközi forgalmazót és érdeklődőt, majd ha minden sínre kerül belevágnak az előkészületekbe.