A legtöbb pités színészről elmondható, hogy a harmadik rész után szépen el is tűnt a mozikból. Voltak próbálkozások, de csak páran mondhatják el magukról, hogy fel tudnak mutatni egy-két sikert.
cikk
Top 10: Játssz a túlélésért
A héten mutatták be Az éhezők viadala filmet, ahol arra kényszerítenek néhány embert, hogy egy viadal, egy játék keretein belül legyilkolják egymást. Mondhatni tele a padlás embervadászos filmekkel, ahol egy vagy akár több személy arra kényszerül, hogy menekülnie kell. Vagy azért, mert egyesek már vad helyett élő emberekre akarnak vadászni vagy azért, mert így szórakoztatják a nagyérdeműt.
Az ajtó
írta Nikodémus

Üres szépelgés – jutott eszembe, miután megnéztem Szabó István legújabb filmjét, mely Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült. Sajnálom, mert Szabó István nem is oly rég még tudott filmet rendezni, ám ezúttal láthatóan elveszett a részletekben: a miliőben, a bútorokban, a képekben és a párbeszédekben.
Missing in Action: Paul Hogan
Paul Hogan a Krokodik Dundee vígjátékkal vált ismertté, majd szépen lassan mindenki elfeledte. Volt még egy-két próbálkozása, ám jó ideje nem találkozhattunk a nevével a vásznakon, sem a tévében.
New South Wales-ben született, a gimi elvégzése után a kikötőben dolgozott Sydney-ben. A 70-es évek elején saját sorozata volt a tévében, a The Paul Hogan Show 60 epizódot élt meg, ami mind Ausztráliában, mint Angliában nagy népszerűségnek örvendett. Ekkoriban a Winfield cigeretta reklámarca volt. A 80-as években az ausztrál turizmust vele próbálták fellendíteni, egy rakat reklámfilmben játszott, ezeket Amerikában vetítették.
A világhírnév útján: Hogan állítása szerint a Krokodil Dundee ötlete akkor kezdett körvonalazódni a fejében, mikor New Yorkban járt és úgy érezte magát, mint egy partra vetett hal.
1986-ban mutatták be a Krokodil Dundee-t, ami mindmáig a legnagyobb sikere. A 10 millió dollárba került produkció világszerte 328 millió dollárt kaszált, mellesleg Ausztráliát is reklámozza. Két verziót is készítettek, az ausztrál szlengszöveget lecserélték más mondatokra, hogy a világ többi részén is megértsék. Két évre rá futott be a folytatás, ami már gyengébben teljesített, de ennek ellenére is hatalmas siker volt a maga 239 millió dollárjával. Évekkel később Hogan úgy érezte, hogy szükség van egy harmadik részre is, de a közönség nem gondolta így. A 2001-ben bemutatott filmet alaposan földbe döngölte a kritika és össz-vissz 39 millió dollárt kapart össze.
Piroch Gábor Interjú
A kaszkadőrös cikk készítésekor jutott eszembe az ötlet, hogy mi lenne, ha egy olyan emberrel beszélgetnék erről a témáról, aki az egész életét a kaszkadőrök világának szentelte. Felvettem a kapcsolatot a magyar kaszkadőrök legjobbikával, Piroch Gáborral, akit egy kávé és egy jóízű beszélgetés keretében meginterjúvoltam. Ezúton is köszönöm Gábornak, hogy szánt rám némi időt, és hogy hozzájárult az interjú elkészítéséhez! Továbbá köszönet koimbrának, hogy segített a hanganyagot legépelni!

Érdekességek – A kaszkadőrök világa
A kaszkadőrök (stuntmen, stunt performers) veszélyes mutatványokkal foglalkozó, és erre specializálódott szakemberek. Egyes képviselői kaszkadőr bemutatókon ejtik ámultba a közönséget, míg mások a filmek világában kamatoztatják tudásukat. Legyen szó épületekről történő leugrásról, lángoló emberekről, lovas esésekről, robbanásról, autós ütközésről, verekedésről, vagy motoros bravúrozásról; ők azok, akik kockáztatják testi épségüket a hiteles jelenetekért.
Star Wars Symphony beszámoló
Az alábbi beszámolót Slowclubster küldte, köszi.
Valaha rég, egy messzi-messzi galaxisban…
Na, nem is volt ez olyan rég, és nem is volt messze, hiszen tegnap este Budapesten, a Millenáris Teátrumban részt vettem harmadmagammal (ott volt párom és egy barátom is) életem egyik legnagyszerűbb élményén!!!
Erre, amíg élek emlékezni fogok. Az, hogy alapból hardcore SW-fan vagyok, az egy dolog. Attól még tudom, hogy nem minden arany, ami fénylik…
De ez a dolog kiragyog az átlagból. Alapból adva van ugye John Williams Oscar-díjjal jutalmazott grandiózus zenéje. Ehhez jön az a sok istenáldotta tehetség, akik a Pomázi Ifjúsági Fúvós-zenekarban zenélnek. Plusz az “501-es légió”, akik a világ legfanatikusabb SW őrültjei, ők a saját maguk által készített jelmezbe bújva lépnek fel az egész világon mindenféle rendezvényeken. Egy kis háttérvetítés a zenekar mögötti filmvászonra a klasszikus jelenetekkel, és kész is van a tökéletes SHOW! Mert ez bizony show volt a javából, nem egy szimpla hangverseny.
TOP 10 Disney filmek
Csütörtökön került a moziba a Disney stúdió legújabb filmje, a John Carter. Egykor a Disney név egyenlő volt a varázslattal az igazi filmélménnyel. Nem mondom hogy mostanra megkopott ez a hírnév, de a brutális pénzösszegekből készült filmek amiket mostanában készítenek nem feltétlenül hozzák vissza azt a filmélményt amelyet gyerekkorunkban kaptunk a Disneytől. A John Carter is brutális összegből készült, 250 egyesek szerint 300 millió dollárt is rááldoztak a filmre. Azt hogy sikeres lesz e, egyenlőre nem tudjuk megmondani, de mindenesetre összeszedtük a 10 legjobb élő szereplős (nem animáció, nem mese, csak olyan filmek amelyekben van hús vér szereplő is!) Disney filmet. Jöjjenek a Miki Egeres stúdió legjobb filmjei! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a legjobb Disney film? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!
Rizikós filmek…
…avagy melyik produkció fog hatalmas égni idén? A nagy költségvetés általában nagy kockázatot jelent. Persze akad egy-kettő, amelynek sikere garantált, a Bosszúállók, a Hobbit vagy következő Batman film kizárt, hogy elbukjon. Ám akadnak szép számmal idén olyan művek, amelyekre rengeteget költöttek, nagy a tét és egyáltalán nem garantált, hogy a producerek és a stúdiók viszontlátják pénzüket. Vegyünk sorra pár produkciót, amelyek közül néhány biztosan el fog vérezni.
TOP 10 Kémfilmek
2012 első két hónapjában kaptunk két kémfilmet is. Január 26-án a Suszter, szabó, baka, kém című film került a mozikba, ezen a héten csütörtökön pedig a Kémes , hármast játsszák a filmszínházak. Chris Pine és Tom Hardy őrült kémkalandja kapcsán úgy gondoltam most legyen a kémfilmeké a főszerep. Most James Bond, Jason Bourne és Ethan Hunt világába látogatunk. Jöjjenek tehát a mozis világ legjobb kémfilmjei! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a legjobb kémfilm? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!
TOP 10 Mozis gonoszok

TOP 10 rovatunk újra jelentkezik, ezúttal egy izgalmas témával. A mozi történelem 10 leggonoszabb karakterét, 10 igazi rossz fiút szedtem össze. Gyilkosok, pszichopaták, varázslók, Sith lovagok ékesítik a listámat. Itt van a 10 legrosszabb rossz, akiket nem lehet elfelejteni, mert gonoszságukkal beírták magukat a mozi történetébe. Jöjjenek tehát a mozis világ leggonoszabb karakterei. A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek ki a mozis világ leggonoszabb karakter? Ki/kik maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!
A Vaslady (2011)
írta Nikodémus

A főszereplő neve bizakodásra, a rendező személye aggodalomra adott okot az eddigi első és egyetlen női brit miniszterelnök, Margaret Thatcher életét bemutató A Vaslady kapcsán. Mindkét előérzetünk beigazolódott, a film ugyanis nézhető – egyszer mindenképpen.






