9

A maszk mögött: Freddy Krueger

 

Freddy Krueger a horror műfaj egyik legismertebb alakja, 1984-ben látott hozzá az Elm utcai fiatalok kinyírásához és bizony nem sokon múlt, hogy egy égett arcú, gyilkos humorú, csíkos pulcsit viselő figura helyett egy sokkal kevésbé rémisztő kinézettel megáldott alak lépjen színre. Wes Craven 1981-ben kezdett házalni forgatókönyvével, de a stúdiók többségét hidegen hagyta a dolog, azonban a Disney-nél érdeklődést mutattak a projekt iránt. Ott azonban azt kérték Craventől, hogy írja át a szkriptet úgy, hogy a filmre gyerekek is beülhessenek.

Végül a New Line falai között ölthetett formát a produkció. A rendező úgy gondolta, hogy Freddy szerepét egy kaszkadőrre bízza, mivel eléggé balesetveszélyes volt a karakter késes kesztyűje. Charles Belardinelli bújhatott először a figura bőrébe, habár ügyesen bánt a pengékkel Craven mégsem érezte úgy, hogy ő lenne a megfelelő személy a feladatra. A franchise atyja kipróbált néhány kaszkadőrt, majd úgy határozott, hogy Freddy-t inkább mégis egy színésznek kellene megformálnia. Választása David Warnerre esett, már megcsinálták a teszteket, ám hamar kiderült, hogy Warnernek egyéb elkötelezettségei is vannak és csak hónapokkal később tudott volna ráérni. Ekkor került a képbe Robert Englund.

Ha elkészülne az Expendables horror változata Englundnak bérelt helye lenne. Tipikusan az az arc, amit bárhol-bármikor fel lehet ismerni és be tudjuk azonosítani őt. Jó ideje a B kategóriában tevékenykedik és ott jól is érzi ott magát.

1947-ben született Glendale-ben, édesapja repüléstechnikai mérők volt, aki segített a Lokcheed U2 kifejlesztésében. A Kaliforniai Állami Egyetemre járt, majd az Okland-i Egyetemre iratkozott be. Az 1974-ben bemutatott Buster and Billie krimiben debütált, játszott a Sötét utcákban és a Maradj éhen alkotásokban. Pályázott Luke Skywalker szerepére, de kiesett rostán, ekkor szólt barátjának, Mark Hamillnak, hogy talán neki is meg kellene jelennie a meghallgatásokon.

A Rémálom az Elm utcában meghozta számára a hírnevet, Englund elmondása szerint előtte mindig rendes, normális férfiak szerepét akarták ráosztani és már elege volt ebből, ezzel végre elérte, hogy más karaktereket is eljátszhasson. Freddy megformálása után a tévé felé vette az irányt, több sorozatban és tévéfilmben bukkant fel, majd az 1989-es Operaház Fantomjában kapta meg a főszerepet, ezt követően előszeretettel szerződött le horrorokra, ám olykor becsúszik egy thriller vagy vígjáték is és a kisképernyőre szánt műveknek sem fordított hátat. Benne volt A mángorlóban, A Wishmasterben és a Rémségek könyvében, A baltában és a Jack Brooks: Monster Slayer-ben is. Az utóbbi időszakban a Strippers vs Werewolves volt látható és hamarosan jön a Lake Placid: The Final Chapter. Megemlíteném még, hogy rendezett is, 1988-ban a 976-EVIL-t tette le az asztalra, majd a Killer Pad-ot készítette el 2008-ban. Jelenleg a The Vij előkészületeit intézi, amely egy fiatal papról szól, aki beleszeret egy ősöreg bosziba és egy dzsinn miatt gyilkosságokat követ el.

Miután Freddy-t összeeresztették egy másik kultikus horrorfigurával, Jasonnel úgy hírlett, hogy érkezik a folytatás, ám ebből nem lett semmi, inkább bejelentették a remake-et. Rossz nyelvek szerint erre azért volt szükség, mert a New Line csúnyán befürdött Az arany iránytűvel és a kiesett bevételt próbálta pótolni, ezért hozott egy-két izzadságszagú döntést. Mindenesetre nem tartottak igényt Craven szolgálataira, aki jelezte, hogy tanácsaival szívesen segítene.

Az Elm utcai tinik álmában kísértő rém szerepére Jackie Earle Haley jött szóba… pletyka szintjén. Az interneten ugyanis elterjedt, hogy Robert Englund helyett Haley játssza Freddyt, amit valószínűleg a Watchmen napvilágot látott marketing anyagai miatt érdemelt ki. A színész egy interjúban elmondta, hogy őt eddig még nem keresték meg, fogalma sincs, hogy miért emlegeti mindenki a nevét a projekttel kapcsolatban. Majd később kiderült, hogy ügynöke már javában egyeztet Brad Fuller producerrel. Annak ellenére, hogy a stúdió egy teljesen ismeretlen személyt akartak Englund helyére a New Line egyik fejese, Toby Emmerich lenyűgözőnek találta az Apró titkokban nyújtott alakítását. Fogták magukat és megnézték a Watchmen screen test-jeit, hogy lássák mit művel Rosarchként és egyszerűen eldobták tőle az agyukat. Érdekességképpen megemlíteném, hogy anno Johnny Depp Haley-vel együtt érkezett Craven színe elé az első Rémálom meghallgatására, ahol Haley Freddy szerepét akarta megkaparintani.

Haley 1961 július 14-én született Northridge-ben, 1972-ben a Wait Till Your Father Gets Home sorozatban játszott, majd feltűnt még pár szériában. Elsősorban a vígjátékokba hívták, benne volt a Gáz van, jövünk három részében, a Start két keréken és a Zoo Gangben, úgy a 90-es években fordult más műfajok felé. 1992-ben egy videótékás gyöngyszemben, a Nemezisben volt látható, ezt a Maniac Cop 3: Badge of Silence követte. 1993 után jó időre eltűnt a színről, inkább reklámfilmket készített, aztán egy szép nap Sean Penn biztatására újra kamera elé állt a 2006-os A király összes embere filmben, amit az Apró titkok követett, ebben egy pedofilt formált meg úgy, hogy kiérdemelt egy Oscar jelölést. és a Fél-profi után a Watchmenben lenyűgözött mindenkit, bekerült a Viharsziget színészgárdájába és három részre szóló szerződést írt alá a Rémálom remake-hez. A Tökéletes célpont akciósorozat két évadot élt meg, idén Steven Spielberg Lincolnjában Willie Loomist kelti életre és Tim Burton Éjsötét árnyék horror-vígjátékban barátja, Depp oldalán játszhat.

9 komment

  1. @ForgerON: így van!

    Máig a kedvenc horrorszereplőm, mondjuk nem sok horrort nézek, meg szeretek, de az Elm kiemelkedik közülük.

    És ha valaki átvehette Englundtól az haley, az már más kérdés, hogy a remkae nagyon semmilyen lett simán leforgatták az első részt ahol változtattak rajta az meg sz.rt se ér, de a színész jó választás volt az biztos.

  2. @zaturek: ja én se értem, hogy maradhatott ki a ford fairlane a felsorolásból 🙂

    asszem a balta 1 elején is felbukkan a csónakban

  3. A Masters of Horror sorozat első évadjának harmadik epizódjában (Dance of the dead) Englund volt a konferansz, erősen Kruegeres stílusban 🙂 ajánlom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *