Downton Abbey: Egy új korszak – A kulisszák mögött

Gareth Neame (a Carnival Films ügyvezetője és a Downton Abbey tévésorozat executive producere) azzal kereste meg Julian Fellowes írót, hogy televíziós drámasorozatot készíthetnének Julian Sznob című regényéből. A megbeszélések nyomán gyorsan határozott körvonalakat kezdett ölteni az ötlet, amin Gareth már jó ideje molyolt, és szerencsére egybevágott Julian elképzeléseivel. „Az volt a kiindulópont, hogy a Sznob adaptációja működni tudna tévésorozatként, ahol a cselekmény egy Edward király korabeli vidéki kastélyban játszódik – mondja Neame. – Először is azért, mert ez olyan tipikusan angol felállás, amilyet már régóta láttunk tévésorozatban, másodszor pedig ez az a táj, amit nem lehet elégszer megénekelni. Juliannél jobb szerzőt el sem tudtam volna képzelni, hiszen a Gosford Parkkal beírta magát a vidéki angol kastélyok világát megörökítő műfaj arany lapjaira.” (Fellowes Oscar-t nyert a 2001-es Gosford Park forgatókönyvéért – a ford.) Gareth készített már néhány sorozatot, amelyek tipikusan amerikaiak, egy pár pedig jellegzetes angol vonásokat hordoz, mint amilyen a Downton Abbey.

Downton Abbey születése

„Amikor elolvastam Julian első forgatókönyv-változatát, amelyben bámulatos élethűséggel mutatta be a korszakot az arisztokrata családdal meg a személyzetükkel, a Napnál világosabb lett számomra, hogy régóta erre készült.” Julian a Gosford Parkkal az egész világot meghódította, és alig várta, hogy visszatérhessen az általa oly kedvelt korszakba. „Még soha nem írtam tévésorozatot, ezért rabul ejtett, hogy hihetetlenül szabadon rajzolhatom meg a karaktereket – mondja Fellowes. – Az állandóan nyüzsgő vidéki kastélyok életformája már jóval a Gosford Park előtt élénken foglalkoztatott. Roppant izgalmas, hogy egy csomó ember teljesen összezárva él, de közben egészen mások az elvárásaik.” Julian szerint ezekben a vidéki kastélyokban különleges családi univerzumok alakulnak ki, ahol minden alkalmazottnak megvan a maga élete, de a működésük módját a főkomornyik, azaz a Király határozza meg, a Királynő, vagyis a házvezetőnő támogatásával – az ő uralmuk alatt reménykedhetnek és álmodozhatnak a beosztottak. „Izgalmasnak találom a kérdést, hogyan kezelik az emberek ezt a helyzetet, kibontakozhat-e a az egójuk a sajátos körülmények között – folytatja Fellowes. – Reményeim szerint a Downton szépen megfesti ezt a felállást, mert Gareth-tel az volt a célunk, hogy mindenki számára átélhetővé tegyük ezt a közeget.”

Edward király korszaka ritkán jelenik meg a tévés drámák világában, az alkotók inkább a Jane Austen által megénekelt klasszikus történelmi periódust részesítik előnyben. „A szüleink, sőt inkább a nagyszüleink éltek ebben az edwardiánus korszakban, tehát ez az időszak nem vész teljesen a régmúlt távolába – magyarázza Gareth. – A modernitás kora valamikor a 19. század végén kezdődött, erről sokat beszélgettünk Juliannel. Bejött az áram, teret hódítottak az autók meg a telefonok, a lakosság elkezdett a londoni földalattin meg busszal munkába járni, jelzáloggal terhelték az ingatlanokat és lakást béreltek az emberek – egy csomó olyan dolog vált a hétköznapok természetes részévé, amiket ma is dekódolni tud a közönség.” „Apám 1912-ben született – veszi át a szót Julian. – Ebben az évben kezdődik a tévésorozat cselekménye, a ma élő emberek hallottak erről a korszakról a családtagjaiktól, tehát viszonylag élénken élő közelmúlttal van dolgunk.”

A sorozat látványvilága és fílingje szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy az élmény modern hatású legyen, ami ugyanakkor nem megy a történelmi hitelesség rovására. „Azt akartuk elérni, hogy teljesen kortárs drámával találkozzanak a nézők, de közben mindent áthasson az a glamúr, ami ezt a korszakot különlegessé teszi – mondja Gareth. – Ez sokat segített abban, hogy a közönség beleélhesse magát azokba a szövevényes ármányokba, amelyek egy korabeli arisztokrata családi drámát jellemeznek.” Julian nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy érzékletesen ábrázolja a fiatal női szolgálók helyzetét, akik számára ez volt a fő munkalehetőség. „A gazdasági rendszer átalakulásával a nőknek már egyre inkább olyan munkákat ajánlottak, ahol az esti időszak szabad volt ahelyett, hogy holtfáradtan egyenest a munkából zuhantak volna az ágyba – magyarázza Julian. – Ez határozott előrelépés volt. Ne feledjük, hogy ekkor kaptak erőre a nőjogi mozgalmak, szakszervezetek alakultak, megváltozott a dolgozók helyzete, ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az első világháború pedig végképp elszabadította az energiákat.”

Julian arra törekedett, hogy minél több szereplőt vonultasson fel, valamennyit bemutassa az első részben, és saját cselekményszállal lássa el őket. „A mai közönség percepciója jóval kifinomultabbá vált, a nézők sok információt tudnak befogadni párhuzamosan, ami valószínűleg olyan drámasorozatok gyors tempójának köszönhető. mint a Chicago Hope Kórház vagy Az elnök emberei” – mondja Julian. A történet egyik legfontosabb szereplője maga a ház volt, s bár először a Highclere-i kastélyt tekintették meg, Gareth, Julian és a stáb tagjai fél év alatt számos egyéb épületet is felkerestek, míg vissza nem tértek Highclere-be. A kastélyt négy négyzetkilométeres park veszi körül, amelyet Capability Brown 18. századi tájépítész tervezett, s tökéletes helyszínül kínálkozott Downton Abbey számára.

„A helyszínkeresés elég mókás volt, mert Julian a kezdetek kezdetén megmondta, hogy Highclere-re gondolt. Amikor a sorozat zöld utat kapott, el is mentem megnézni – emlékszik vissza Gareth. – De nem lett volna helyes, ha rögtön kipipálom a megfelelő helyszínt, a többi opciót is végig kellett vennem, mert valószínűleg az épület a produkció legfontosabb szereplője. Az egyik fő szempont, ami miatt visszatértünk Highclere-be, az volt, hogy a látványtervezőnk, Donald Woods felhívta a filmünket arra a tényre, hogy a sztori az Edward-kori Angliában játszódik, az utóbbi évek történelmi drámáit pedig jobbára György-kori épületekben forgatták. Highclere viktoriánus stílusa annyira más a többi sorozat helyszíneihez képest, hogy mindenképpen megérte ott forgatni, mert ezáltal még egyedibb lett a produkció.” A Highclere-i kastély a Carnavon grófi család rezidenciája, és kétségtelenül Anglia egyik legszebb kastélya, hatalmas park közepén. A Carnavonok felmenői 1679 óta éltek itt. „A kastély gyönyörű belsőkkel rendelkezik, különösen a könyvtárszoba csodás. Tipikus Angol Könyvtár, és a Nagy Előcsarnok is egészen pazar” – mondja Fellowes. Mindig is az volt a terv, hogy eredeti belsőkben forgatnak, az évek során azonban a nagy kastélyok konyhái és hálószobái olyan nagy változásokon mentek keresztül, hogy a szolgálók lakrészét, a konyhát és a hálószobákat a hitelesség kedvéért stúdióban kellett megépíteni.

Julian Fellowes forgatókönyvíró

– Hol tartanak Downton hősei az új film elején?

– Az első film végén nyilvánvaló volt, hogy Mary átveszi a hatalmat Downtonban, és ezt a vonalat végigvezetjük a második filmen is. Egy olyan világban, ahol minden apáról fiúra száll, el kell fogadni, hogy amikor valaki fénykora leáldozik, át kell adni mindent a következő nemzedéknek.

Edith Bertie-vel kötött házassága kellemesen alakul, jól sikerült fiúgyermeket szül, de megérinti a modern kor szele, ezért a Brancaster-kastély életének irányítása és az anyaság intézménye immár nem elégíti ki. Olyan tevékenységre van szüksége, ami szellemi kihívást jelent és nem kötődik a családhoz. Az első világháború alatt és a húszas években a nők új területeket hódítottak meg a munka világában, és ez fokozott aktivitásra sarkallta őket. Cora és Robert azt a feladatot kapták az első részben, hogy szállásadóként gondoskodjanak a királynőről és a királyról, aminek szívük teljes melegével eleget is tettek. Most, az új filmben bonyolultabb érzelmi kihívásokkal szembesülnek. Ezúttal több munkát akartam adni a karaktereknek, és meglehetősen elégedett vagyok az eredménnyel.

– Simon Curtis mivel gazdagította a filmet?

– Gareth és én nagyjából 12 éve kezdtünk el gondolkozni Downtonon, és Simon azóta a belső körhöz tartozott. Nagyon ért a történetszövéshez, ami általában hasznos tulajdonság, ám a Downton esetében egyenesen nélkülözhetetlen, mivel sokszálú cselekménnyel dolgozunk. Néhány történet nagyon fontos, és végigvonul a filmen, mások rövidek és csak pár jelenet erejéig foglalkozunk velük. Ettől függetlenül minden történet összekapcsolódik, és sok jelenet több sztorit is támogat, ezért van az, hogy amikor olvasópróbát tartunk forgatás előtt, mindig azt mondom a színészeknek, hogy viseljék gondját a történetüknek.

– Hogyan alakítja ki egy ilyen filmnek a történetét, ahol oly sok szereplő van?

– Akkor volt először mázlim, amikor felkértek, hogy írjak filmet Robert Altmannak, ez lett a Gosford Park. Éltem a gyanúperrel, hogy Altman kikerül a komfortzónájából, amikor a brit osztálytársadalomról akar filmet csinálni, ezért úgy gondoltam, az lesz a megoldás, ha teljesen altmanos forgatókönyvet írok; valahányszor lapoz egyet, tisztán látja maga előtt a történet szerkezetét. Ennek érdekében elmentem a videótékába, mert akkor még voltak ilyenek, és elhoztam az összes létező Altman-filmet. Három-négy napig ezeket néztem, és összeraktam a filmet úgy, hogy a tipikusan angol felállás ellenére ismerős vidék legyen Altman számára. A végén rájöttem, hogy ez az elbeszélőmód nagyon is tetszik nekem és passzol hozzám. Onnantól kezdve eltávolodtam a lineáris narratívától, amit korábban műveltem, és áttértem a sokszálú, számos sorsot végigkövető elbeszélőmódra, és emellett máig kitartok. A kezdetektől ez a szerkezet jellemző az egész Downton-sorozatra, amihez szorosan hozzátartozik, hogy olyan rendezőkre van szükség, akiket érdekel ez a forma és értik is a lényegét, jól kezelik a fordulatokat és szépen le tudják őket követni. Simon ebben nagyon otthon van.

– Írás közben mennyire figyel oda a dráma és a humor egyensúlyára?

– Az a vígjátéktípus, amit kedvelek, a való életben gyökerezik, és mindannyian ismerünk olyan embereket, akik viccesebbek másoknál. Nekik megadatott, hogy poénokat tudnak bemondani anélkül, hogy kizökkentenének a történet normális menetéből. Az ilyen vígjátéki stílus jól illik a Downton-saga hömpölygéséhez, és ehhez persze olyan színészek is kellenek, akiknek a szájából jól hangzanak a poénok. Nagy szerencsém volt Maggie Smith-szel, akivel párszor már dolgoztam együtt, és a Gosford Parkban általa alakított karakter eléggé hasonló a Downtonban szereplő Violet Granthamhez. Maggie sokoldalú tehetség, többek között képes az egyik pillanatban vicces lenni, két perccel később pedig már sír, és a kettő között úgy tud váltani, hogy közben nem alakul át más karakterré.

– Mi a különbség egy tévésorozat, illetve egy film forgatókönyvének megírása között?

– A fő különbség az, hogy a sorozat első évada után a már ismert alakításokra épül a történet, hogy passzoljon a színészekhez. Például Lesley Nicol nagyon vicces színésznő, de az elején még nem ismertem igazán. Nagyon jó volt A Kelet az Keletben (East is East, 1999 – a legjobb filmnek járó BAFTA-val kitüntetett drámai vígjátékban a pakisztáni bevándorló apa rádöbben, hogy gyermekei egyre inkább angolokká válnak – a ford.), és ahogy telt az idő, és rájöttem, mennyire jó a humora, egyre inkább olyanra írtam a szerepét, hogy kidomborodjon a vicces oldala. Arra is ráeszmél menet közben az ember, hogy kik azok a színészek, akik nagyon jól működnek az érzelmileg felfokozott jelenetekben, és akkor direkt olyan alapanyagot kapnak, amiben ki tudnak teljesedni. Annak a kihalóban lévő állatfajnak a képviselője vagyok, amelyre az a vélekedés jellemző, hogy a szórakoztatóipar egyik fő feladata voltaképpen a szórakoztatás. Az a vágyam, hogy az emberek nézzék és élvezzék Downtont. Menjenek el erre a filmre, érezzék jól magukat, nevessenek és sírjanak, aztán valamelyik étteremben egyenek egy finom vacsorát, menjenek haza, és legyen az a véleményük, hogy jól telt az este. Ez a célom, és ha valaki megkérdezi, elég-e, ha csak szórakoztatni akarok, a válaszom: igen. Azt is remélem, sikerül elgondoltatni a közönséget azzal kapcsolatban, hogy a származásnak mekkora jelentősége van egy látszólag egyenlőségen alapuló társadalomban, vagy milyen nehéz homoszexuálisnak lenni egy olyan korszakban, amikor ez még bűncselekménynek számít. Foglalkozunk ezekkel a témákkal, de nem erre futtatjuk ki a filmet. Csak azt akarjuk elérni, hogy a közönségnek legyen egy jó estéje.

A főszereplők

Hugh Bonneville / Lord Grantham

– Hol veszi fel az események fonalát a második film az első rész után?

– 1928-ban vagyunk, hónapokkal az első film történetének vége után. Tom és Lucy esküvőjén vehetünk részt, akiket utoljára akkor láttunk, amikor romantikus táncot lejtettek a holdfényes teraszon. Gyorsan kiderül, hogy egy filmes cég forgatni szeretne Downtonban mint kitűnő történelmi helyszínen, ezt Robert persze felháborítónak tartja. Ha ez nem lenne elég, Violet rejtélyes módon örököl egy gyönyörű villát Dél-Franciaországban egy olyan ismerősétől, akit emberemlékezet óta nem látott, és nem is hallott róla.

– Hogyan megy bele Robert abba, hogy a filmesek eljöhessenek forgatni Downtonba?

– A British Lion Picture Company olyan sírnivalóan előnyös ajánlattal áll elő, amire Edith és Mary nem tudnak nemet mondani. Robert szerint ez felettébb ízléstelen dolog, de miután Mary közbelépésével szembesül azzal a ténnyel, hogy a padlástérben vödrökkel kell felfogni az esővizet, ami a tető lyukain becsorog, felülvizsgálja álláspontját. Robert arra a józan belátásra jut, hogy habár hivatalosan továbbra is ő Lord Gratham, a ház teljhatalmú ura, igazából Mary irányítja a háztartást, így az ő dolga, hogy minden felmerülő problémát megoldjon. Amint ez errefelé megszokott, Downtonban a nők veszik át az uralmat.

– A ház ura hogyan birkózik meg azzal, hogy a filmesek valósággal megszállják a birtokot?

– Violet úgy dönt, hogy az általa örökölt dél-francia villát Sybbie-re hagyja, aki egyébként keveset részesedne  a családi vagyonból. A villa francia tulajdonosai meghívják a Crawley-családot egy röpke terepszemlére. Ez kellemes módon egybeesik a filmes stáb megérkezésével, így a család büszkén kihajózik Dél-Franciaországba, és az egész forgatásos córesz ott marad Mary nyakán.

Laura Carmichael / Lady Hexham

– Lady Edith hol tart a második film elején?

– Kilenc hónap telt el az első film vége óta, Edith megszülte kisfiát, Petert. Tom és Lucy esküvőjént találkozunk vele a családtagok és a szolgálók körében. Aztán megérkezik Hollywood, mert némafilmet akarnak forgatni, ezt Edith nagyon szórakoztatónak találja. Annak is módfelett örül, hogy Franciaországba utazhat, ahol a nagymamája titokzatos módon egy villát örökölt, és közben felébred benne a késztetés, hogy cikket írjon arról az új sütetű szokásról, amelynek jegyében a brit arisztokraták Dél-Franciaországba járnak nyaralni.

– Mit talál a család Dél-Franciaországban?

– A nagymama csodaszép villát örökölt a Riviérán egy régi ismerősétől, de az egész ügylet úgy jött számára, mint derült égből a villámcsapás. Sybbie-re akarja hagyni az ingatlant, hogy  dédunoka is örököljön valamit a családi vagyonból. Ami a történelmi hűséget illeti, Dél-Franciaország sokáig nem volt felkapott vakációs célpont, de aztán Scott Fitzgerald és Coco Chanel divatba hozták ezt a vidéket, és a világ minden tájáról özönleni kezdtek a pihenni vágyó gazdagok. Edith és Bertie is így érkeznek, Edith ráadásul cikket is ír tapasztalatairól, a történteket pedig kamerájával dokumentálja.

UIP Dunafilm