Gareth Neame (a Carnival Films ügyvezetője és a Downton Abbey tévésorozat executive producere) azzal kereste meg Julian Fellowes írót, hogy televíziós drámasorozatot készíthetnének Julian Sznob című regényéből. A megbeszélések nyomán gyorsan határozott körvonalakat kezdett ölteni az ötlet, amin Gareth már jó ideje molyolt, és szerencsére egybevágott Julian elképzeléseivel. „Az volt a kiindulópont, hogy a Sznob adaptációja működni tudna tévésorozatként, ahol a cselekmény egy Edward király korabeli vidéki kastélyban játszódik – mondja Neame. – Először is azért, mert ez olyan tipikusan angol felállás, amilyet már régóta láttunk tévésorozatban, másodszor pedig ez az a táj, amit nem lehet elégszer megénekelni. Juliannél jobb szerzőt el sem tudtam volna képzelni, hiszen a Gosford Parkkal beírta magát a vidéki angol kastélyok világát megörökítő műfaj arany lapjaira.” (Fellowes Oscar-t nyert a 2001-es Gosford Park forgatókönyvéért – a ford.) Gareth készített már néhány sorozatot, amelyek tipikusan amerikaiak, egy pár pedig jellegzetes angol vonásokat hordoz, mint amilyen a Downton Abbey.
downton abbey
Box Office: Tánc sminkelve
Hozta a papírformát, toronymagasan a legjobb bevételt produkálta az elmúlt héten a Joker. A szuperhősfilmekhez képest kimondottan alacsony büdzséből, mindössze 55 millió dollárból készülő alkotás ezzel máris megdöntött egy rekordot: több mint 13 milliót vert rá a Venomra, ami az eddigi legjobb októberi nyitással büszkélkedhetett. A film ezzel máris 93,5 milliót hozott odahaza, amit további 140,5 millió dollárral egészítettek ki a „külföldi” mozik. Ez nem kis teljesítmény, már csak annak fényében sem, hogy a film korhatáros. A termenkénti átlag ezzel 21376 dollár. Második helyre csúszott a Jetikölyök, amire a magyar közönségnek még mindig több, mint két hetet kell várnia. Az e heti 12 millió mellé még 37 millió dollár hiányzik, hogy a film ne legyen veszteséges. Harmadik a BBC nagysikerű sorozatának egész estés változata, a Downton Abbey. A heti bevétel 8 millió dollár, ez az USA-ban már összesen 73,5 milliót jelent. Bár nincs pontos adat arról, mennyiből is készült el a film, annyi bizonyos, hogy a költségek már többszörösen megtérültek.
Három hét elteltével lecsúsztak a dobogóról A Wall Street pillangói. Jennifer Lopez és kolléganői 6,3 millió dollárt kerestek a héten, így már nincs olyan messze a 100 millió, amit globális szinten ugyan már sikerült elérni, de odahaza hiányzik még hozzá néhány milla. A pillangókat az Az – Második fejezet követi 5,4 millióval. A film hazai összbevétele ezzel 202 millió dollár, a globális pedig egy kevés híján 437 millió. Hatodik helyen az Ad Astra – Út a csillagokba 4,6 millióval, a Judy pedig maradt a hetedik 4,4 millió dollárral. Az elmúlt hét óta már nem csak az USA-ban játsszák a filmet, de a globális bevételről érdemben egyelőre nincs információ.
Nyolcadik a Rambo V.: Utolsó vér, 3,6 millió dollárral. Ez összesen 39,8 millió hazai szinten, vagyis még nagyjából 10 millió hiányzik a költségek megtérüléséhez. Stallone-t egy új belépő, a War követi 1,6 millióval, a sort pedig a Jó srácok zárják. A lista második felében az új belépő mellett a hét legnagyobb visszaesői kaptak helyet, a bevételcsökkenés mindannyiuknál 50% feletti, de a top10 egyik versenyzőjének sem sikerült 40% alatti visszaesést produkálni. Ez tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen Joaquin Phoenix nagyjából a nézők kétharmadát elcsábította. Így történhetett meg az is, hogy a Jó srácok mindössze 900 ezer dollárral még helyet kapott a listán.
11 hét elteltével búcsúzott Az Oroszlánkirály, és hat hét után a Támadás a Fehér Ház ellen 3. is, de a készítőknek nincs okuk szomorkodni, hiszen utóbbi a széria második legjobbja lett, a Disney klasszikusa pedig hat rekordot állított fel, amit csak a Bosszúállók: Végjáték és a Star Wars: Az ébredő Erő tudott felülmúlni.
Downton Abbey film – A kulisszák mögött
Megszületett a világszerte híres és kedvelt Downton Abbey sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán…