0

Box Office: Szárnyal a bohóc

Szenilla posztja

Továbbra is magasan vezeti a bevételi listát a Joker. Az elmúlt hétvégén közel 56 millió dollárt sikerült hozzácsapni az eddigiekhez. A hazai összbevétel így már közelít a 200 millióhoz, a globális eredmény pedig máris jócskán meghaladja a félmilliárd dollárt. Ezzel csak a második hely maradt a héten debütáló Addams Family-nek, ami így egy nem túl erős, 30,3 millió dolláros kezdést produkált. A dobogó harmadik fokán szintén egy új belépő, a Gemini Man, 20,6 millióval. Noha az USA-n kívül ennek a dupláját hozta, ezzel a tempóval igen nehéz lesz nyereségessé tenni, ugyanis a Will Smith nevével fémjelzett sci-fi nem kevesebb, mint 138 millió dollárból készült el.

Hasonlóan nem fog nagyot szakítani a Jetikölyök sem, ami három hét elteltével 6,1 millióval áll a negyedik helyen. A hazai összbevétel ezzel 47,9 millió, ami a büdzsétől még igencsak messze, 27 millió dollárnyira van. Nem így a Downton Abbey, melynek költségei már sokszorosan megtérültek, még akkor is, ha az elmúlt heti bevétel az 5 millió dollárt sem éri el. Két helyet rontva hatodik A Wall Street pillangói 3,89 millió dollárral, hajszálnyira a 100 milliós hazai összbevételtől. Hetedik 3,2 millióval a Judy, majd az Az – Második fejezet jön a sorban 3,1 millió dollárral.

Hajszállal lemaradva, az utolsó előtti helyen ugyancsak egy új belépő, a Jexi című amerikai vígjáték kapott helyet. A magyar közönség még év végéig várhat arra, hogy megtudja, mi történik akkor, ha a számunkra legfontosabb dolog a mobiltelefonunk. A listára még épphogy felfért 1,88 millió dollárral az Ad Astra – Út a csillagokba, a készítőknek nyereségtől így még véletlenül sem kell tartaniuk. Ezzel a Rambo V. – Utolsó vér és a Jó srácok is búcsúztak a top10-ből.

5

Joker – rendhagyó kritika

írta Minime

A megszokottól eltérően írom meg ezt a kritikát, ha egyáltalán tekinthetjük annak… inkább nevezném kórtörténetnek és számvetésnek. Hogy letudjuk a kötelező kört, említsük meg, hogy Todd Phillips filmjéről van szó, aki íróként és rendezőként is új arcát szerette volna megmutatni a nézőknek, és kiváló színészekből rakott össze egy szereplőgárdát, amelyet az alapjában véve is pszichotikus külsejű Joaquin Phoenix címszerepe „koronázott meg.”

  • Joker: Olyan anarchisztikus antagonista, aki híján van minden jellegű személyes érzelemnek, önhasznú vágynak, miközben „tudatában van” annak, hogy egy bűnözői lángelme, aki csak „fel akarja égetni a világot.”
  • Arthur Fleck: Szorongó, visszahúzódó, pszichiátriai beteg, ragaszkodó, nárcisztikus önigazolási vággyal, ami felhőtlen rajongásban és önmaga túlértékelt önkép-formálásában testesül meg.

Olvasd tovább

0

Box Office: Tánc sminkelve

Szenilla posztja

Hozta a papírformát, toronymagasan a legjobb bevételt produkálta az elmúlt héten a Joker. A szuperhősfilmekhez képest kimondottan alacsony büdzséből, mindössze 55 millió dollárból készülő alkotás ezzel máris megdöntött egy rekordot: több mint 13 milliót vert rá a Venomra, ami az eddigi legjobb októberi nyitással büszkélkedhetett. A film ezzel máris 93,5 milliót hozott odahaza, amit további 140,5 millió dollárral egészítettek ki a „külföldi” mozik. Ez nem kis teljesítmény, már csak annak fényében sem, hogy a film korhatáros. A termenkénti átlag ezzel 21376 dollár. Második helyre csúszott a Jetikölyök, amire a magyar közönségnek még mindig több, mint két hetet kell várnia. Az e heti 12 millió mellé még 37 millió dollár hiányzik, hogy a film ne legyen veszteséges. Harmadik a BBC nagysikerű sorozatának egész estés változata, a Downton Abbey. A heti bevétel 8 millió dollár, ez az USA-ban már összesen 73,5 milliót jelent. Bár nincs pontos adat arról, mennyiből is készült el a film, annyi bizonyos, hogy a költségek már többszörösen megtérültek.

Három hét elteltével lecsúsztak a dobogóról A Wall Street pillangói. Jennifer Lopez és kolléganői 6,3 millió dollárt kerestek a héten, így már nincs olyan messze a 100 millió, amit globális szinten ugyan már sikerült elérni, de odahaza hiányzik még hozzá néhány milla. A pillangókat az Az – Második fejezet követi 5,4 millióval. A film hazai összbevétele ezzel 202 millió dollár, a globális pedig egy kevés híján 437 millió. Hatodik helyen az Ad Astra – Út a csillagokba 4,6 millióval, a Judy pedig maradt a hetedik 4,4 millió dollárral. Az elmúlt hét óta már nem csak az USA-ban játsszák a filmet, de a globális bevételről érdemben egyelőre nincs információ.

Nyolcadik a Rambo V.: Utolsó vér, 3,6 millió dollárral. Ez összesen 39,8 millió hazai szinten, vagyis még nagyjából 10 millió hiányzik a költségek megtérüléséhez. Stallone-t egy új belépő, a War követi 1,6 millióval, a sort pedig a Jó srácok zárják. A lista második felében az új belépő mellett a hét legnagyobb visszaesői kaptak helyet, a bevételcsökkenés mindannyiuknál 50% feletti, de a top10 egyik versenyzőjének sem sikerült 40% alatti visszaesést produkálni. Ez tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen Joaquin Phoenix nagyjából a nézők kétharmadát elcsábította. Így történhetett meg az is, hogy a Jó srácok mindössze 900 ezer dollárral még helyet kapott a listán.

11 hét elteltével búcsúzott Az Oroszlánkirály, és hat hét után a Támadás a Fehér Ház ellen 3. is, de a készítőknek nincs okuk szomorkodni, hiszen utóbbi a széria második legjobbja lett, a Disney klasszikusa pedig hat rekordot állított fel, amit csak a Bosszúállók: Végjáték és a Star Wars: Az ébredő Erő tudott felülmúlni.

0

Képcsokor

Beindult a Warner/DC EU-marketinggépezet: újabb forgatási fotók (+ egy videó) érkeztek a jövőre esedékes Wonder Woman 84-ből és Aquaman-ből, kiderült, hogy fog kinézni Shazam!, rajongói poszter érkezett a Joaquin Phoenix-Scorsese-féle Joker-projekthez, jöttek képek a szintén 2019-es Godzilla: King of Monsters-ből, az idén novemberben debütáló Fantastic Beasts-folytatásból, megtudjuk, milyenek lesznek az Álcák az idei Űrdongó-filmben (Paramount), és Shyamalan is megmutatja, mire kell tőle számítani legközelebb (Universal). Lássuk csak:

Olvasd tovább

3

Tommy Wiseau mint Joker?

Tommy Wiseau hírhedt kreálmánya, a The Room James Franco tavalyi rendezésének (The Disaster Artist) köszönhetően újra a figyelem középpontjába került. Látva a DC EU vergődését, az úriember büszkén felajánlja szolgálatait a stúdiónak. Talán mégsincsenek ennyire megszorulva a Warnernél…

4

Pletykák a DC háza tájáról

0dcKész agybaj, ami a DC filmek környékén történik. Mármint úgy értve, hogy eléggé ki lehet érezni a pletykákból a rosszindulatot, pár hónappal ezelőtt futótűzként terjedt, hogy Ben Affleck nem húzza többé magára a denevérjelmezt, amit a Comic Conon a színész megcáfolt. Ennek ellenére azért csak fel-feltünedezik még néhány híresztelés, miszerint Affleck biztos, hogy lelép DC-től. De lássuk egy csokorra valót újdonságot.

Matt Reeves úgy nyilatkozott, hogy az általa tervezett Batman film nem lesz része a már bemutatott univerzumnak. Pár órával később kénytelen volt Twitterén helyesbíteni, leírta, hogy még szép, hogy a produkció marad ebben a világban, ő úgy értette, hogy a sztori kifejezetten a sötét lovagról fog szólni.

Keringett a pletyka, hogy Jared Leto nem túl boldog, hogy alig volt látható a Suicide Squadban és nem akarja többet eljátszani Jokert. Leto egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy mindez hatalmas baromság, minden remek és Margot Robbie a legaranyosabb színésznő, akivel valaha együtt dolgozott. Büszke, hogy részese lehetett az alkotásnak. Ezek után ne vegyünk rá mérget, hogy a beharangozott Joker eredettörténetben másvalaki fogja életre kelteni a karaktert

Glenn Ficarra és John Requa, az Őrült dilis szerelem (Crazy Stupid Love) alkotói foglalkozhat a Joker és Harley Quinn forgatókönyvével, a rendezők szintén ők lesznek.

Az Igazság Ligájában lesz újabb hős is, akit még nem mutattak az előzetesekben. Talán a Zöld Lámpás lesz az. Viszont a pletykák szerint Lex Luthor összes jelenetét kiollózták a filmből.

Joss Whedon volt neje kitálalt a rendezőről, éppen ezért egyesek úgy gondolják, hogy a Warner nem fog vele dolgozni és félreteszi a Batgirlt.

0

Martin Scorsese producerként felügyeli a Joker film megvalósulását

quinnjokerA Marvel után a DC is hozzálátott, hogy ismert képregénykaraktereit a vászonra küldje. Azonban a kezdet eléggé nyögvenyelős lett, hiszen a több százmilliós bevételek mellett a filmek visszhangja enyhén szólva sem volt túl erős. A Wonder Woman megmutatta, hogy azért képesek minőségi alkotást is készíteni. Jelen pillanatban jó néhány projekt fekszik a tervezőasztalon, ezek közül az egyik elgondolás a Joker spin off lenne.

A Deadline értesülései szerint Martin Scorsese felügyelheti a filmet, producerként tartaná rajta a szemét a munkálatokon. A forgatókönyvön Todd Phillips és a 8 mérföld (8 Mile) írója, Scott Silver ügyködik. Phillips ezen túlmenően a rendezői feladatokat is ellátná.

Joker a sötét lovag egyik nemezise, legutóbb Jared Leto alakíthatta, széttetovált őrült gengszterfiguraként próbálta elérni, hogy Harley Quinn ismét mellette legyen. Scorsese eléggé otthon van a gengszterfilmekben, sok hasznos tanáccsal szolgálhat.

Elvileg egy kemény és kegyetlen, Gotham-ban játszódó eredettörténetet akarnak. A szkripthez hozzáláttak, de nem ismeretes, hogy a Warner mikor szeretné mozikban tudni a filmet.

14

Élet a Batman és Robin után

 Joel Schumacher hathatós közreműködésével a Denevérember franchise a Batman és Robin után a mélypontra süllyedt, ugyan anyagilag még úgy-ahogy nem volt akkora pofára esés, de kritikailag csúnyán lebőgött és a nézők is rettenetesen utálták, mellesleg minden idők legrosszabb képregényfilmjének tartják. Sokáig csend honolt a sötét lovag háza táján, majd Christopher Nolan lépett a színre, aki hamvaiból támasztotta fel a gothami hőst.

Illetve a csend honolt kifejezés nem is annyira helytálló, mivel az nem úgy ment, hogy jött Nolan és helyretette a franchise-t. Voltak már verziók, alább arról esik szó, hogy mi történt a Clooney-s, Schwarzeneggeres égés és Batman: Kezdődik! között.