0

BSG-retró: 10 dolog, amiért érdemes újranézni a Battlestar Galacticát

Március 20-án volt kerek tíz éve, hogy véget ért a tévétörténet egyik legegyénibb, kultsikert elérő scifi-sorozata. Az elmúlt és további hetekben körbejárjuk, hogyan lett mítosz a mítosz-építő Battlestar Galacticából. Ezúttal rendhagyó módon, top10-zel buzdítunk az újranézésre.

írta Nikodémus

1. Nincs ennél komorabb scifi-sorozat

Míg az előd egy Star Wars-farvízen utazó űrcowboyos szappanopera volt, Ron Moore és David Eick az ezredfordulón teljesen újragondolta a hangvételt, nem függetlenül 9/11-től, aminek vérfagyasztó árnyéka végig ott lebeg a BSG kataklizmából épp csak ébredező maradék-kolóniájának tekintetében. S ha ez még nem elég: az ellenség beszivárgott közénk, és nem tudni, mit tervez a következő pillanatban. Glen A. Larson 1978-as víziójától mindez a lehető legmesszebb áll, az eredeti Starbuckot játszó Dirk Benedict emiatt kritizálta is az új verziót rendesen.

2. Rendhagyó módon közelíti meg témáját

Ellentétben annyi más scifivel, az alkotók kifejezetten törekedtek arra, hogy a technikai részletek közelítsenek jelenkorunkhoz: nincs technoblabla, nincs időutazás, nincsenek megmagyarázatlan teleportáló-berendezések, nincsenek végtelen energiaforrások. Utóbbira a legjobb példa mindjárt a két kezdőepizód (33, Water), amiben az író Moore szembemegy a legtöbb scifi-közhellyel, és jelzi, milyen verítékes egy űrön át tartó üldözés, ha szűkében vagy az erőforrásoknak. És igen, az űrben nem vagyunk otthon, ezt jelzi a kosz, a klausztrofóbia, az elcsigázottság.

3. Odafigyel karaktereire

A BSG kifejezetten karakterközpontú sorozatként összetett, árnyalt figurákat épít fel az epizódok fűzése során. Mindannyian esendő emberek, akik ellentmondásos jellemvonásokkal rendelkeznek, és ellentmondásos döntéseket hoznak, amiket később többnyire megbánnak. Nem egy szappanopera-alapanyag, az biztos.

Ennyien maradtak az emberi fajból.

4. Színészközpontú a rendezés

A BSG sok epizódja során erősen használja a kamaradráma és a thriller műfaji eszköztárát, ehhez pedig olyan színészek kellenek, akiken nem csupán akkor néznek ki jól, ha űrszerkóban kell feszíteni, de képesek jellemformálásra is. Edward James Olmos (William Adama tábornok) és Mary McDonnell (Laura Roslin elnök) szépen megalapozott és dinamikusan működő párosa köré valódi összeszokott színészgárdát sikerült összerakni; nem véletlen, hogy több szereplő azóta is a BSG-alakításából él.

5. Női emancipáció, okosan

Az alkotók egyik legmerészebb húzása volt, hogy Starbuck, a macsó űrpilóta karakterét nővé változtatták. Katee Sackhoff személyében ehhez megtalálták az ideális jelöltet, kinek alakját (egy elég vitatott írói húzástól eltekintve) még elmélyíteni is sikerül. A női karakterek pedig egymás után sorakoznak: Roslin elnök (McDonnell), Caprica Six (Tricia Helfer), Boomer / Athena (Grace Park), Dualla (Kandyse McClure) stb. Közös jellemzőjük, hogy nem emancipációs kvótakényszer szülte őket: az epizódok során folyamatosan formálódik figurájuk a férfiakéval párhuzamosan, és lényeges szerepet játszanak az események alakításában.

Fal emlékekkel.

6. Társ-trendindító

A BSG a 24, a Drót és a Lost – Eltűntek mellett megalapozója volt annak a legújabb kori sorozatkánaánnak, amit manapság élvezhetünk. Úttörő előhírnökként a meglepetés erejére és a cliffhanger-hatásra építettek, illetve nagy, összefüggő történetet meséltek el, ami jobban megragadta a nézőket, mint az addig vetített hagyományosabb, többnyire epizodikus szerkezetű sorozatok (pl. Vészhelyzet).

7. Reflektál a kortárs valóságra

Azt hinnénk, egy távoli jövőben játszódó, ember és robot küzdelmét bemutató sorozat nem is állhatna távolabb az aktuális közélettől. Ron Moore azonban a BSG-ben bőségesen utal a kortárs Amerika kollektív szorongásaira. Már a felütés is erősen 9/11-hangulatú, aztán pedig rendre sorra kerül ennek minden következménye: az állampolgári jogok vs. biztonság, a nyílt háború és a terrorizmus viszonya, az alvó ügynök-kérdés, a kollektív megfigyeltség rémképe, a demokrácia-export súlyos ellentmondásai. Mivel e problémák ma is égetően valósak, a BSG azóta sem vesztett aktualitásából.

Elfogott ellenséges gép.

8. Elgondolkodtat a spiritualitásról

A BSG-nek – nyilvánvaló filozófiai töltete mellett – egyik legvitatottabb vonatkozása, hogy szereplői fontosnak tartják a spiritualitást, illetve hogy a sorozat ebből egy sajátos mitológiát igyekszik építeni. A sokistenhívő emberek és a monoteista cylonok ellentéte kezdettől fogva kódolt, próféciák hangzanak el, látomások villannak be, s közben folyamatosan kapjuk az utalásokat a görög-római, illetve a zsidó-keresztény hitvilágra. Hogy ez az egész végül mekkora szerepet kap a sorozat végkifejletében, arról megoszlanak a vélemények, egy azonban biztos: Moore érzékeltetni akarta, hogy valamilyen természetfeletti erő talán mégiscsak terelgeti a megmaradt emberiséget a vágyott (s ígért) otthon felé.

9. Különleges a zenéje

A sorozatot nyitó, háromórás dupla-pilot muzsikáját jórészt még Richard Gibbs írta, aki gyorsan kihátrált a dologból, és egy zöldfülűre, bizonyos Bear McCreary-re bízta a sorozat zenéjét. A fiatal szerző pedig meghálálta a bizalmat: szándékosan szembement a scifi-filmzenék megszokott közhelyeivel. Az űrcsatákat kísérő dobpergés, a minimalista zörejek, a semmiből hirtelen előlépő klasszikus kamarazene, valamint a karakterek társául szegődő saját zenei témák rengeteget adnak hozzá a sorozat egyedi hangulatához. S mondani se kell, divatot teremtettek.

10. Még a hibái is megbocsáthatóak?

Black Market epizód, Starbuck rejtélyes el- majd feltűnése, a harmadik évad elszappanoperásodása, a rendre kettészedett utolsó két évad erőltetett cliffhanger-hajszolása, a végére szinte mindent elborító spirituális szál, és a lezárás bizonyos vonatkozásai – mind-mind bizonyíték arra, hogy egyetlen sorozat, így a BSG sem lehet tökéletes. Van itt sima egyszeri baleset, komolyabb megbotlás és szándékos szerzői (ám sokak szerint téves) koncepcióváltás, sőt, rókabőrlenyúzás (Razor, The Plan tévéfilmek), ám ha végigküzdjük magunkat a négy évadon, végül az egyik legkerekebb, legelgondolkodtatóbb sztorit kapjuk az emberiség Univerzum-béli helyéről, amit valaha tévére forgattak. És ez bizony komoly teljesítmény – azóta sincs párja.

Mindez már megtörtént, és újra meg fog történni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *