Röviden: 12 katona / Hívatlanok 2. / 10×10 / The Executioners / Titán

írta Minime

12 katona (12 Strong) – Nikolai Fuglsig háborús drámája Chris Hemsworth-szel a főszerepben az Egyesült Államok legelső reakcióját állítja középpontjába, amelyet az USA az ikertornyok elleni támadásra válaszként adott. A 12 tagú gyors reagálású kommandós egység, az ODA 595 első, 23 napig tartó, afganisztáni bevetésének rövid történetét követhetjük nyomon a filmben. Mitch Nelson (Hemsworth) és csapata önként vállalkozik a bevetésre, amelynek célja kapcsolatot teremteni a tálibok ellen küzdő egyik helyi hadúrral, Abdul Rashid Dostum-mal (Navid Negahban), akit aktívan támogatva egyesíteni kell az afgán Északi Szövetséget, amely a tálibok elleni polgárháború egyik alapköve. Az akció rendkívül veszélyes, hiszen ellenséges vonalak mögött, ismeretlen terepen manőverezve, a járhatatlan hágók és utak miatt többnyire lóháton harcolva kell az amerikai speciális alakulatnak helyt állnia a sokszoros túlerővel szemben. A végső cél pedig nem más, mint Mazar-i Sharif tálibok által megszállt városának és erődjének elfoglalása. A film megtörtént eseményeket dolgoz fel, így az amerikai pátosz megjelenése Fuglsig számára is elkerülhetetlenül szükségesnek mutatkozik, ám meglepő módon nem esik át a ló túlsó oldalára. Nelson magasztos hősiessége és hazafisága megkérdőjelezhetetlen, ám túlságosan komolykodó. A mellékszerepekben Michael Shannon, Michael Pena, William Fichtner és Elsa Pataky csupán azt a minimális színészi teljesítményt adja hozzá a filmhez, ami feltétlenül szükséges. Maga a mozi a játékidő ellenére sem túlzsúfolt és erőltetett. Az akciójelenetek a helyükön vannak, látványosak és izgalmasak, különösen a lovas jelenetekre való tekintettel. Az operatőri munka sajnos sokszor elnagyolt és vibráló, ugráló akciószekvenciákat eredményez. Mindezek ellenére és ezekkel együtt a 12 katona egy korrekt akciómozi, amelyben a katonalét egy speciális vetületével találkozhatunk. A történelmi hitelesség nyilván megkérdőjelezhető és a „tájékozódási” logikátlanságok is szembetűnőek, ám a film mégis kellően tempós és izgalmas marad. Értékelés: 70%

Hívatlanok 2. – Éjjeli préda (Strangers – Prey at Night) – Johannes Roberts filmjében a három maszkos idegen visszatér. A Maszkos Férfi, Babaarc és Címlaplány (az angol elnevezések alapján) ezúttal egy tóparti lakókocsiparkban terrorizálnak egy négytagú családot. A történetben szereplők között megtaláljuk a tipikus áldozat archetípusosat. A szülők, akik csupán jót akarnak gyerekeiknek és igyekeznek mindenben megfelelni. A fiatal srác, mint a sportban jeleskedő és elsőszülött, morálisan felnőttebb karakter, valamint a később főszereplővé váló, balhés tinédzserlány (Bailee Madison), aki éppen bentlakásos suliba készül, miután szülei kibuktak rá legutóbbi balhéja miatt. A film játékideje alig másfél óra, így az „in medias res” kezdés kevésbé tűnik erősnek. A rövid átvezetés és felületes családismertetés után pedig rövidesen meg is kezdődik a várt ijesztgetés, majd a támadások és halálesetek sorozata. A történet semmi újat nem tartalmaz, a gore rendben van. Izgalomfaktorát tekintve a már láttuk kategória egyik elemét sem hagyja ki a film. Szépen összefércelt, mészárlós, sikoltozós folytatás egy kevésbé emlékezetes franchise egyelőre második darabjaként. Értékelés: 60%

10×10 – Lewis (Luke Evans) titokban követi és megfigyeli a virágárus, Cathy-t (Kelly Reilly). Majd egy parkolóban a férfi rá is támad a nőre és fogságba ejti. Megkötözve a csomagtartóba rakja és elfuvarozza a házához, ahol egy hangszigetelt szobában hagyja megkötözve, mindenféle indoklás és magyarázat nélkül. Az egyetlen dolog, ami a férfit érdekli az a nő neve. (A cím valószínűleg a szoba méretére utal.) Miután a nő többször is megmondja a kívánt adatot, a férfi egyre dühösebbé válik és felszólítja a nőt arra, hogy ne hazudjon tovább. Természetesen a nő többször is megpróbál kiszabadulni, feszült helyzetük többször tettleges eseményekig fajul, azonban sokáig teljesen sötétben tapogatózik a néző Lewis motivációjával kapcsolatban. Minden erre utaló jelet, csupán a férfi által többször megtekintett híradásban hallható bűncselekmény vonatkozásában kapunk. A történet előrehaladtával és a feszültség növekedésével azonban mindenre fény derül, és a szemben álló felek közötti erőviszonyok is megváltoznak. Suzi Ewing rendezőnő egy komoly potenciállal rendelkező sztorit vitt a vászonra, amelyben Luke Evans és Kelly Reilly is kimagasló alakításokkal örvendeztethetnének meg minket, azonban ez az élmény nem válik valóra. A potenciál nagy része kiaknázatlan marad, a nézők érdeklődése a kérdésekre kapott válaszok tükrében egyre inkább lanyhuló tendenciát mutat. Igazából egy komoly thriller is kisülhetett volna ebből a próbálkozásból, azonban valami apróság mindig hiányzik a kritikus pillanatokban. Eltekintve a díjesőre szánt, mélyen gyökerező színészi alakítások hiányától és a fokozatosan eltűnő feszültségtől, egyedisége miatt egyszeri megtekintésre mindenképpen javasolt. Értékelés: 60%

The Executioners – Giorgio Serafini író-rendező filmjének középpontjában négy barátnő áll, akik egy tóparti házban szeretnének lazítani, amikor három elmaszkírozott férfi támadja meg őket és különböző kínzásoknak és nemi erőszaknak vetik alá a lányokat. Minden eseményt kamerán rögzítenek egy láthatatlan fél számára. Az események előrehaladtával azonban a lányok felülkerekednek és az azonnali bosszúállás mellett döntenek, melynek során már ők kényszerítik megalázó helyzetbe támadóikat. Azonban idővel kiderül, hogy mindannyian egy játék részesei, amelyből egy titokzatos idegen nem engedi őket szabadulni, sőt vadászni kezd rájuk. A film önmagában szintén egy potenciálisan jó alapra helyezett történetet tálal, azonban az ismeretlen színészek és a forgatókönyv hiányosságai miatt egyáltalán nem tud kibontakozni. Tipikusan olyan filmet láthatunk, amelyből a thrilleren keresztül a horrorig bármilyen stílusú mozi kihozható lett volna, de sajnos nem a megfelelő emberek kezében landolt a projekt, és ez egyértelműen meg is határozta a film sorsát. Értékelés: 30%

Titán (The Titan) – 2048-ban járunk, a Föld túlnépesedett és felélte tartalékait. Hamarosan kipusztulás fenyegeti az emberiséget. Emiatt az amerikai hadsereg egy spanyol NATO bázison összegyűjt néhány háborús hőst, mint például Rick Janssen (Sam Worthington) pilótát vagy Tally Rutherford-ot (Natalie Emmanuel). Családjaikkal a bázisra telepítik őket, ahol a kiválasztottak lesznek a Titán program első önkéntesei. A program célja az emberi test és génállomány olyan jellegű megváltoztatása, amely képessé teszi a kiválasztottak egységét a Titánon létező atmoszféra és élettér elviselésére, amely az emberi test számára alapvetően halálos lenne. A kezelések Martin Collingwood professzor (Tom Wilkinson) irányításával zajlanak, akinek a kísérletekkel hátsó szándékai is vannak. Miután a jelöltek nem mindegyike reagál kedvezően az ún. „felgyorsított evolúciós” kezelésekre, a programban résztvevők fura tüneteket és viselkedési anomáliákat produkálnak, aminek hatására a szereplők álláspontja és helyzete is alaposan megváltozik. Lennart Ruff tudományos fantasztikus filmje egyfelől a kolonizációt hirdető és alapul vevő korábbi scifik előtt tiszteleg, és egyben scifi-alapokon jeleníti meg a történelemben sokszor feltűnő übermensch-elmélet egyfajta vizuális kifejeződését. A morális dilemmák a filmben általában egy tollvonással elintéződnek és fordulnak át tudományos dicsőséghajhászás és az anyagiasság perspektívájába. A színészek alakításai átlagosak, a történetvezetés lineáris és egy kiszámítható végkifejletbe torkollik. Újabb potenciállal rendelkező jelölt a sci-fik között, ami sajnos valahol félúton elvérzik. Értékelés: 50%