Frederico88 posztja
Gabriel Luna – akit talán legtöbben a S.H.I.E.L.D ügynökeiből ismernek mint Szellemlovas – lesz Tim Miller új Terminátorában. Schwarzenegger szintén vissza fog térni T-800-as modell szerepében.
Charlize Theron új filmje, a Tully bemutatása során kérdezték őt az Atomic Blonde folytatásáról. Elmondása szerint dolgoznak már a folytatásán, ami a 90-es években fog játszódni, és szívesen visszatérne a főszerepre.
Megvan Bad Boys spin-off sorozatának a címe: L.A.’s Finest. A főszerepben a 2. részben megismert Gabrielle Union, akinek a társa Jessica Alba lesz. John Salley is visszatér, aki az első 2 részben segített Will Smithéknek a számítógép hekkelésben.
Autóbalesetet szenvedett Will Ferrell, és kórházba szállították. Az 50 éves színész a kaliforniai Orange megye egyik főútján balesetezett. Egy profi sofőr által vezetett utcai terepjáróban utazott két másik utassal, amikor az autó felborult. Szemtanúk azt mondták a TMZ-nek, hogy egy másik autó lökte fel a kocsijukat. Mindhárom utast a kórházba szállították. A színész szóvivője később közölte a sajtóval, hogy Ferrell már el is hagyhatta a kórházat, és nem esett nagyobb bántódása. (TMZ)
Az első magyar filmet, a Zsitkovszky Béla rendezésében készült A táncz című alkotást 117 évvel ezelőtt, 1901. április 30-án mutatták be az Uránia Tudományos Színházban, a mai Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelynek tetőteraszán forgatták. Ezen túl minden évben ezen a napon rendezik meg a magyar film napját. A Filmalap mindenkit buzdít, hogy vegyen részt a hagyományteremtő ünnepen. (Index)
88 éves korában meghalt Vittorio Taviani, a híres olasz filmes testvérpár, a Taviani fivérek egyike – közölte vasárnap a rendező családja. A 83 éves Paolo Taviani és fivére, a 88 éves, hosszabb ideje beteg Vittorio Taviani neve összeforrt filmes pályafutásuk évtizedei alatt. A testvérpár híres volt arról, hogy együtt dolgozott filmjein, a rendezői szerepet jelenetről jelenetre váltogatták egymás között. Pályafutásuk alatt folyamatosan díjakat nyertek filmjeikért. Már első nagyjátékfilmjük, az 1962-es Égetnivaló ember három díjat hozott el a Velencei Filmfesztiválról, köztük a fődíjat. Apámuram című filmjük 1977-ben Arany Pálma-díjat kapott a cannes-i filmfesztiválon, a Cézárnak meg kell halnia című filmjük pedig 2012-ben elnyerte a Berlinale Arany Medve-díját. Olyan filmek fűződnek a nevükhöz, mint a Vonzások és választások, az Apámuram, a Felforgatók, a Szent Lőrinc éjszakája. Utolsó, 2017-es filmjük, az Una questione privata rendezésében már csak Paolo vett részt, de a forgatókönyvet még közösen írták. (MTI)