írta Minime
Vörös veréb (Red Sparrow) – Francis Lawrence rendező az Éhezők viadala után ismét Jennifer Lawrence-szel közösen készített mozit. Ismeretségük és korábbi közös együttműködésük meglehetősen sikeresnek bizonyult, ezért a Jason Matthews regényéből adaptált kémtörténet is komoly nézői várakozásokkal kellett szembenézzen. Dominika Jegorova (Jennifer Lawrence) primabalerina, az orosz balett ünnepelt üdvöskéje, egészen addig, amíg karrierjét egy szerencsétlen „baleset” tönkre nem teszi. Mivel a táncban már nem érvényesülhet és gondoskodnia kell beteg édesanyja ellátásáról is, az orosz titkosszolgálat számára kezd el dolgozni, nagybátyja Ivan (Matthias Schoenaerts) „invitálására.” Miután tanúja lesz egy gyilkosságnak, a titkosszolgálat beszervezi Dominikát a hírhedt „Veréb” programba, amelynek célja a világ legjobb ügynökeinek kiképzése. Miután Dominika teljesíti a kiképzést azonnal Budapestre küldik, ahol feladata nem más, mint lebuktatni az orosz állam legfelsőbb köreiben megbúvó téglát, akit mindeddig csak egy amerikai CIA ügynöknek, Nate Nash-nek (Joel Edgerton) fedte fel valódi kilétét. Dominika éles eszét és csáberejét felhasználva Nash bizalmába férkőzik és egymás kölcsönös „felhasználásával” megkezdődik a hajsza a titkos besúgó, a „Márvány” fedőnevű kém után. A film sajnos Lawrence szereplése ellenére sem tud igazán semmilyen új motívumot hozzátenni az eddig megismert kémfilmes klisékhez. Edgerton jelenléte szintén halovány és nem érezni a szereplők között fennálló ellentéteket, valamint az alapvető feszültséget sem. Francis Lawrence látványosan és kézenfekvően akarta vászonra vinni a sikeres regényt, azonban a próbálkozása valahogy mégis kisiklott. A meglepően erős színészgárda felvonultatása ellenére is erősen közepes mozi. Értékelés: 60%
The Outsider – 1954, Oszaka. Nick Lowell (Jared Leto) egy japán börtönben tölti büntetését, amikor tanúja lesz egy leszámolási kísérletnek, amelyet Kiyoshi (Tadanobu Asano) ellen követnek el a rivális yakuza család belső emberei. Miután Nick megmenti Kiyoshi-t és segít neki kijutni a börtönből, cserébe Kiyoshi felajánlja Nicknek, hogy legyen a klánja tagja – a Shiromatsu családé – amelyet az amerikai elfogad. Kezdetben nehezen megy a beilleszkedés az idegen számára. A Seizu klánnal való összetűzések és területviták megoldásánál rendkívül hasznosnak bizonyul a klánnak, mint végrehajtó és lassan a bizalmatlan yakuzák is maguk közül valóként kezdik kezelni. Kiyoshi húgával kialakuló szerelmi kapcsolata csak tovább erősíti Nick kötődését és elkötelezettségét a klán irányában. Végül a klánok közötti rivalizálás véres összecsapásokba és leszámolásba torkollik, amelyben kulcsszerep jut a hallgatag „gaijin”-nak. Martin Zandvliet rendező filmje érzékletesen mutatja be a világháború utáni Japán látványvilágát és mozija betekintést nyújt a japán szervezett bűnözés világának sajátos fejezeteibe. A yakuza kultúra és értékrend, valamint viselkedésminták mind-mind megjelennek a filmben, amely mindenképpen a produkció erősségének tekinthető. Jared Leto érett játéka, ezúttal inkább megmutatja színészi képességeit, mint korábbi „beszédesebb” alakításai az Öngyilkos osztag és a Szárnyas fejvadász 2049 című mozikban. A japán színészek illetve szerepeik szélsőségessége mellett Leto nyugodt mimikára és mozdulatokra alapozott jelenléte rendkívül kifinomult és kellően eltérő ahhoz, hogy kiemelkedőnek tekinthessük. A jelen év korai filmes felhozatalát tekintve egészen kellemes és szórakoztató darab, amely lassú tempójával és keleti kimértségével mindenképpen szórakoztató. Értékelés: 70%
Gyilkolj vagy meghalsz (Keep Watching) – Jamie Mitchell (Bella Thorne) fiatal lány, akit rendkívül megviselt édesanyja elvesztése és az emiatt érzett elkeseredett düh és szomorúság. Családja törődése ellenére sem képes elfogadni mostahaanyját, Oliviát (Nathalie Martinez) és folyton perlekedik öccsével (Chandler Riggs) és apjával, Adam-mel (Ioan Gruffudd). Miközben hazatérnek otthonukba egy tíznapos floridai nyaralást követően, valaki bezárja őket a saját házukba és egy kegyetlen „játékra” kényszeríti a családot, amelyet élő közvetítésben megoszt az interneten a nézők szórakoztatására. Miközben Jamie és családja a kiutat keresi a csapdából és próbálják menteni magukat a gyilkos szisztematikusan a nyomukban van, sőt sokkal inkább mindig előttük jár. A versenyfutás tétje pedig nem más, mint élet vagy halál, miközben a legfőbb cél a netes közösség szórakoztatása. Sean Carter rendező filmje sem horrorként, sem thrillerként nem üti meg azt a mércét, ami miatt különleges elbírálásban kéne részesítenünk, azonban sajnos maga a végtermék egyáltalán nem lóg ki a jelenlegi horrorfilmek mezőnyéből, hiszen átlagos középszerűségével próbál olyan hatást kiváltani, amit talán csak a nagyobb, jobban promótált franchise-ok képesek legalább anyagi sikerre vinni. Értékelés: 40%
Expedíció (Annihilation) – Alex Garland író-rendező korábbi alkotása, az Ex Machina meglehetősen egyedi és ötletes témájával, elnyerte a nézők és kritikusok tetszését egyaránt. Expedíció című filmjének alapjául ezúttal Jeff VanderMeer azonos című regényét választotta. Mozija egy teljesen más jellegű problémafelvetéssel szembesíti nézőit a tudományos fantasztikum világán belül és ismételten megpróbál valami maradandót alkotni. Ezúttal is remek színészek biztosítják számára a kibontakozási lehetőséget és a korábbitól teljesen eltérő környezetben és tematikában is képes helytállni. Lena (Natalie Portman) biológus, aki egy éve elvesztette férjét, Kane-t (Oscar Isaac), aki katonaként eltűnt az egyik bevetését követően. Lena a munkába temetkezik és megpróbál továbblépni, ám ez korántsem könnyű és egyik pillanatról a másikra megjelenik eltűnt férje is, aki nem tud magyarázattal szolgálni az elmúlt egy évre és amilyen hirtelen betoppan olyan hamar kerül egy súlyos roham hatása alá. Lena igyekszik férjét kórházba juttatni, ám a hadsereg egy egysége megállítja a mentőt és a párt egy szeparált katonai létesítménybe viszik, ahol lassan fény derül Kane eltűnésének okára, amelynek megfejtése motivációt nyújt majd Lena számára a történet elkövetkező részében. Kiderül, hogy Kane és osztaga egy „X-térség” elnevezésű területen járt bevetésen, amely Florida déli partjainál jelent meg és azóta folyamatosan növekszik, miközben szivárványszerű burok veszi körül. A jelenséggel kapcsolatban különböző találgatások látnak napvilágot, ám a tények hiányában újabb expedíciót terveznek a térségbe, amelyben Lena is helyet kap. A küldetéssel elindul egy kaland amelynek tétje a forrás megtalálása és azonosítása, valamint „céljainak” feltérképezése. A burkon belül a kis csapatot egymás után érik a meglepőbbnél is meglepőbb történések és idővel életük és személyiségük is veszélybe kerül. Alex Garland filmje vizuálisan mindenképpen megfelel a korunkbeli sci-fik igényeinek. Ötletessége és újszerűsége ezúttal is hatást gyakorol a nézőre, ám a történet kifejtése és a csavarok valamint fordulatok elhelyezése ezúttal kevésbé sikerült jól, mint az Ex Machina esetében. Natalie Portman alakítása kellemes, nem erőltetett, ám nem is kiemelkedő, Oscar Isaac inkább csupán epizodista. Jennifer Jason Leigh, Tessa Thompson és Tuta Novotny alakításai sem hordoznak újszerű stílusjegyeket. A film mindenképpen kellemes darabja a tudományos fantasztikus mozik palettájának, ám ezúttal csupán vizuális szempontból újszerű, színészileg középszerű ám mindenképpen megtekintésre javasolt. Garland korrekt darabot hozott össze, azonban kevésbé lesz emlékezetes, mint a korábbi, már említett műve. Értékelés: 80%
Bosszúvágy (Death Wish) – Paul Kersey (Bruce Willis) baleseti sebész boldogan él családjával, nejével (Elizabeth Shue) és lányával (Camilla Morrone), azonban életüket feldúlja egy rablótámadás, amelynek során a férfi nejét meggyilkolják és lánya kómába kerül. A tehetetlen orvos kezdetben bízik a rendőrségben, ám eredménytelenségüket látva és saját elkeseredettségéből erőt merítve, úgy dönt a saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Az internet és különböző televíziós műsorok segítségével megtanulja a fegyverhasználat szabályait, majd némi gyakorlás után éjjelente Chicago utcáit járva bűncselekmények megakadályozásában vesz részt. A közösségi médiában az ismeretlen kapucnis férfit csak „Kaszás”-ként emlegetik. Egy véletlen esetnek köszönhetően a rablógyilkosság elkövetői közül az egyik, éppen az ő sürgősségi osztályán, a doktor kezei által kerülne ellátásra, ám inkább segítségével elhalálozik. Azonban személye és telefonja kiindulópontot biztosít Kersey számára a többi elkövető azonosításához és a velük való leszámoláshoz. A Charles Bronson főszereplésével készült korábbi Bosszúvágy franchise egyértelműen a B kategóriás akciómozik képviselőjeként vált ismertté és ez Eli Roth újrájával sincsen másként. A film a régi alkotások másolata, némi eltéréssel, de azonos történetvezetéssel és minimális színészi teljesítményekkel. Bruce Willis az akciójelenetekben a már tőle megszokott és elvárható magabiztosságot sugallja, azonban a melankolikus és érzelmesebb periódusokban egyszerűen oda nem illő darabként funkcionál. Az összes többi szereplő kivétel nélkül csak az adott funkcióját éppen betöltő kirakós darab, akiket akár civilekkel is helyettesíthettek volna. Erősen közepes, de inkább gyenge remake. Értékelés: 30%
- Fekete özvegy (Black Widow) - 2021. július 11.
- Halálos iramban 9. / Senki / Démonok között 3. / The Ice Road / A holnap háborúja - 2021. július 04.
- Hang nélkül 2. (A Quiet Place Part II) - 2021. június 22.
- Egy igazán dühös ember (Wrath of Man) - 2021. június 18.
- Röviden: A halottak hadserege / Bűntudat nélkül / Spirál / Boss Level / Monster Hunter - 2021. június 04.
- Mortal Kombat (2021) - 2021. április 27.
- Godzilla Kong ellen (Godzilla vs. Kong) - 2021. április 06.
- Zack Snyder: Az Igazság Ligája (Zack Snyder’s Justice League) - 2021. március 19.
- Wonder Woman 1984 (WW84) - 2020. december 29.
- Droidzaj: Trailerzenék 6. - 2020. július 04.
Expedíció (Annihilation): ígéretes alapötlet, ambiciózus rendező, a végeredmény mégis csalódást keltő. Lehet, hogy részben mégis igaza volt a producereknek: a(z amerikai) mozinéző nem értené a filmet, de nem azért, mert buta, hanem azért, mert a film kusza és érdektelen. Jól felvetett gondolatok fulladnak olcsó közhelyekbe és idegesítően lapos megoldásokba. Parasztvakítás, Garland ezt most elszúrta.
Vörös veréb (Red Sparrow): Hiába a nagy kampány és az ambiciózus kezdés, a film gyenge és erőtlen. Lawrence (mármint a Jennifer) leginkább savanyúan bámul (alig villan ki színészi tehetsége a lapos testiség mögül), a partnerek asszisztálnak, a rendező pedig sablonos megoldásokat sorakoztat egymás után (már az adaptálás se sikerült). Erotika és feszültség helyett unalom és érdektelenség.