Nagy SW-hangoló: George Lucas-portré – 5. rész

írta Nikodémus

Néhány hét múlva újabb fejezet íródik a Star Wars-mitológia nagykönyvébe, ám amíg december 18-án, a VII. rész intrójaként felzengenek John Williams felejthetetlen taktusai, bepótoljuk lemaradásunkat, és sorra vesszük, mi történt eddig abban a bizonyos, messzi-messzi galaxisban. Most következik minden rajongók meghasonlottságának ősoka, irracionális indulatok és véget nem érő vitázások kiváltója: elmeséljük a prequel-trilógia születésének történetét.

…már ha van mit. A PT elkészülte ugyanis nem illeszthető olyasféle tündérmesébe, mint az eredeti trilógiáé, hisz George Lucas alapvetően más helyzetben kezdett hozzá a megvalósításhoz: pénz, paripa, fegyver egyaránt rendelkezésre áll, a vágyott-kiküzdött függetlenség is megvan. Lássuk, mire ment vele szakállasunk.

Most tényleg én mutatom az irányt.

Talán a Zahn-regény megjelenésekor újramelegedő SW-kultusz láttán, talán az 1992-es Oscar-életműdíj átvételekor (az Akadémia ezzel gyakorlatilag finoman nyugdíjba küldte), talán otthoni jegyzeteinek rendezgetése közben hasított belé a felismerés: mégiscsak folytatni kéne a sagát. Ha már válása miatt a Luke gyerekeiről tervezett sequelhez úgysem volt kedve, úgy gondolta, előveszi a Birodalomhoz készített vázlatait, és a Galaktikus Köztársaság bukásának elmesélése közben felfedi, kit rejt a filmtörténelem legikonikusabb maszkja.

Lucas a nagy bejelentés után bő egy évvel, 1994. november 1-jén állt neki a Baljós árnyak írásának, miközben folyamatosan vázolta az előzménytörténet főbb pontjait. Epikus bukástörténetben, királydrámában és sorstragédiában gondolkodott, Obi-Wan helyett Anakin Skywalkert állítva a középpontba. Utóbbit meg is fiatalította, hogy 12 éves kiskamasz helyett 9 évesként nagyobb traumát okozzon neki az édesanyjától való elszakadás. (Más kérdés, hogy Jake Lloyd kiválasztásával végül egy 7 évesnek is alig kinéző, pufók, gombafrizurás 8 éves jelenítette meg a kiválasztottat…) Liam Neesont Spielberg ajánlotta, Ewan McGregort 50, Guinnessre hasonlító fiatal színész közül választották ki, Natalie Portman pedig annak köszönhette szerepét, hogy szépsége és elszántsága Lucas szerint Carrie Fishert idézte. Samuel L. Jackson rajongóként beteljesíthette álmát, csakúgy, mint Ray Park, aki a kaszkadőrcsapat tagjaként tetszett meg a szakállasnak Darth Maul szerepére.

Rick McCallum producer irányításával felállt az új kreatív csapat, mely immár mindenben a Lucasfilm teljhatalmú urának igényeit szolgálta ki. Lucas mániája pedig akkoriban a CGI volt: az új technológia addig sosem tapasztalt látványt ígért, ami illik egy kiglancolt, ugyanakkor hanyatló civilizáció ábrázolásához. A régi trilógia Special Edition-kiadása főpróbának is beillett (kapott is érte eleget Lucas a rajongóktól), s az 1997. június 26-án megkezdődött forgatás szerepe ennek fényében át is alakult: a díszleteket sokszor csupán a színészek magasságáig építették meg, mindent beborított a zöld meg kék háttér, s végül nem kevesebb, mint 1950 jelenetben használtak digitális utómunkát (az egyetlen digitális változtatás nélküli jelenet az lett, amiben mérges gáz szivárog a tárgyalásra várakozó jedikre). A zavaró körülményeket azért még így sem lehetett teljesen kizárni a munkából: az újfent Tatooine-t alakító Tunéziában a harmadik nap megjött a szokásos homokvihar, tönkretéve a díszletek nagy részét. A produkció azonban nem esett pánikba, gyorsan átszervezték a menetrendet, s végül nem lett késés. Lucast lebeszélték arról, hogy minden idegen lény számítógép-animált legyen, így Nick Dudman maszkcsapatának is akadt némi munkája – Yodával többek között (őt később pont lecseréli Lucas). Minden más produkciós fázisban hódítottak a pixelek: a podrace-t teljes egészében az ILM szerverei izzadták ki magukból, ahogy a változatos világok háttereit, bizonyos karakterek ruháit (!) vagy a csilivili űrhajókkal vívott űrcsatákat. Az utómunka és a vágás csaknem két évbe telt, Lucas a vágószobát használta rendezésre, nem a forgatást.

A bemutatót elképesztő felhajtás övezte: a Lucasfilm 20 millió dolcsit költött a marketingre, szerződést kötöttek a Hasbróval, a Legóval, a Pepsivel, egy étteremlánccal és még egy sereg céggel. Az 1998. novemberében debütáló előzetesért milliók ültek be a moziba, a május 19-iki dátumot pedig mindenki messiásként várta: csaknem 2,2 millió amerikai hagyta ki a melót, csakhogy ott lehessen a premieren. Lucas számítása bevált: a Baljós árnyak 924 millió dollár nyereséget termelt.

A fogadtatás ennek ellenére vegyes volt, sokan nem értették a hangütés furcsa kettősségét: Jar Jar idióta humorával, a lájtos robotkaszabolással és a fiatal főhőssel a film nyilván az új generációhoz kíván szólni (némi, nem túl ízléses Disney-sítés jegyében), ők viszont alig értik már a bevezetőt is a kereskedelmi szövetséggel, a blokádról tárgyalgató jedikkel és agyafúrt politikai machinációkkal. A régi trilógia rajongóit pedig egyetlen szó kergette őrületbe: midikloriánok.

*

Lucas érezte a zavart az erőben, és elgondolkodott, nem lenne-e érdemes szerződtetni valakit a következő rész megírásához. Az első vázlatot azért még megírta ő maga, ám A klónok támadása forgatókönyvét az a Jonathan Hales rázta gatyába, aki néhány Ifjú Indiana Jones-epizódon túl nem sokat tett le addig az asztalra. Épp ideje volt: a forgatás ugyanis egy héttel később, 2000. júniusában elkezdődött a 20th Century Fox ausztráliai stúdiójában. Samuel L. Jackson poénból lila fénykardot kért (megkapta), Lucas pedig szépfiús Anakint – ő is megkapta a Portman elmondása szerint egyszerre kamaszos és ijesztő Hayden Christensen személyében, pedig a szerepért Ryan Phillippe, Paul Walker, sőt, egy ponton még Leonardo DiCaprio is versenyben volt. A párhuzamok az eredeti trilógia megfelelő darabjával tovább épültek (most a Birodalom volt soron – kettős történetvezetés, aszteroida-mező és a finálé nagy fénykard-párbaja ugyebár), a drámai súlyt mégsem sikerült megteremteni, hiába vonult fel klónhadsereg, szenvedélyes szerelem, árulás és intrika. Virtuális filmkészítés, védekezett McCallum, sorolva az egymástól térben és időben távoli folyamatok összehangolásának nagyszerűségét, mégis utóforgatást kellett tartani, mivel a film kétharmadánál hiányzott egy kis akció. Így született a Geonosis-i gyárban való bújócskázás, ami a forgatókönyvben és az előkészületek alatt sem létezett.

A rajongók kétkedve és reménykedve várták az újabb részt (hátha felnőttebb, sötétebb lesz…), és ahogy arra az internet korában számítani lehetett, nemcsak forgatásról kiszivárgott fotók, hanem egy forgatókönyv-változat is keringett a világhálón, amit egy titokzatos ausztrál szervezet 100 000 dollárért próbált eladni rajongói oldalaknak. A Lucasfilm azonnal lépett, ahogy a Kuala Lumpur-ban felbukkant bootleg-videók ügyében is. A 2002. május 16-án bemutatott Klónok támadása végül elődjénél szerényebb, 649 millió dolláros bevételt csengetett, és a közönség nem lett magabiztosabb: egyrészt megkapta a vágyott baljós hangvételt, másrészt azonban kritizálta a kiáltóan lapos párbeszédeket, a Jango/Boba Fett-szálat és Yoda mester méltóságának elpárologtatását.

Már két filmen túl voltunk, de Lucas – akárcsak hőse, Anakin – még épp csak elindult a sötét oldal felé.

*

Pótolnivaló tehát sok van még, s Lucas ennek szellemében már akkor nekiállt A sith-ek bosszúja forgatókönyvének, amikor A klónok támadását még be sem mutatták. A nagy sztori súlypontjainak rakosgatása közben pedig ráébredt, társadalmi tabló festegetése és körkapcsolásos klónháború közvetítése helyett elsősorban Anakin pálfordulására kell koncentrálnia. Így került ki a végső változatból a háborúskodást hét bolygón bemutató kezdőjelenet, a Kamino-rendszer jedi-archívumból való eltűnésének vagy Anakin megfoganásának magyarázata, illetve Qui-Gon Jinn bölcselkedő szelleme. A szakállas még a 10 éves Han Solót is be akarta dobni egy jelenet erejéig a vuki-bolygón – ebből szerencsére nem lett semmi. A tervezőcsapatnak azért voltak érdekes húzásai: a Kashyyyk látványához nem mást, mint az általános közmegvetés tárgyává vált 1978-as Holiday Special világát használták fel.

A Shepperton és az Elstree stúdióban, 2003 derekán zajló forgatás immár olyan precízen kidolgozott, már-már unalmas terv szerint zajlott, hogy csupán két momentumról maradt emlékezetes: Obi-Wan és Anakin sorsdöntő fénykardpárbajának hosszú hónapokig tartó fárasztó betanulásáról, valamint Christensen pitizéséről, hogy végül ő maga bújhasson a nagyúr jelmezébe (külön készítettek neki egyet). Ja, és még valamiről: a stábnak ezúttal – talán elsőként a Star Wars-filmek történetében – szerencséje volt, igaz, kissé bizarr módon. Az Etna ugyanis épp ekkor gondolta úgy, hogy kicsit ráijeszt Itáliára, a stáb pedig elutazott felvenni a fortyogó vulkánt a Mustafar bolygó minél élethűbb megjelenítésének érdekében. Anakin motivációinak tisztázására Lucas ismét újonnan megkedvelt helyszínét, a vágószobát választotta, és a több kameraszögből felvett, bőséges jelenetezésnek köszönhetően eljátszogathatott hősével: mi taszítja végleg a sötét oldal felé? Végül a szerelmi szál maradt domináns, a finálé felpörgő ritmusa pedig látványosan igyekszik összekötni a szálakat a legendás előddel – nemcsak történetileg, technológiailag is.

Zöld, zöld mindenütt…

A mindmáig egyetlen PG13-as SW-film 2005. május 19-iki premierje végül megnyugtatott mindenkit: az utolsó (kép)kocka is a helyére került. A kritika éltette a drámai hangvételt, a klasszikus karakter grandiózus megszületését, a nézők pedig befizettek az utolsó körre: A sith-ek bosszúja 860 milliót kaszált, annak ellenére, hogy a bemutató után órákkal már a fájlmegosztó oldalakra szivárgott egy, feltehetőleg belülről, a produkció berkeiből származó másolat.

*

A pénzügyi siker mindent igazol, szól az álomgyári bölcsesség. George Lucas ezek szerint elégedett lehet: feltalálta az egyszemélyes filmkészítést, emberek millióit mozgatta meg újra, és a szerényen induló kalandfilmből olyan brand-szörnyeteget csinált, amely még saját alkotójának ballépéseit is kibírja. Merthogy tulajdonképpen erről van szó: az előzmény-trilógia Lucas túl nagyra nőtt ambícióinak és közepes tehetségének felemás tanúja. A drámaiság ábrázolásához ugyanis nem elég a megformálás puszta szándéka, a digitális effektek között pedig gyorsan elvész a sztori izgalma és a karakterek lelke. Lucas lépéstévesztése azóta is heves viták tárgya, bizonyítékául annak, hogy a mítosz immár végképp túlnőtt mindenen – még az autoritását egyre kétségbeesettebben bizonygató alkotóján is. Hét hosszú évnek kellett eltelnie, míg szakállasunk végre belátta ezt.

Ekkor viszont tényleg új fejezet kezdődött.

(Jövő héten folytatjuk.)

Forrás:
Robert Schnakenberg: Híres filmrendezők titkos élete – Amit tanáraink soha nem meséltek el, HVG Könyvek, Budapest, 2012
Köbli Norbert: George Lucas és az egyszemélyes filmkészítés, film.mindennapi.hu
Vaskó Péter: A császár új ruhája, FilmVilág, 2005. július, filmvilag.hu
Star Wars – The Legacy Revealed, dokumentumfilm, 2007
Wikipedia.org

Megbabrálom az elmédet, ifjú öreg padawan…