Leporolt Filmtekercsek: Véresen egyszerű (Blood Simple.,1984)

Annyira nem is kell nagyon porolgatni, tisztogatni ezt a klasszikusnak számító thrillert, hisz „alig” harminc éves múlt, legfőbb ismertetőjegye pedig, hogy a Coen fivérek rendezői debütálása modern kori film-noir köntösébe bújtatva. A film megtekintése előtt még azon gondolkodtam, hogy vajon a rendezőpáros, hogyan, mivel kezdte a karrierjét: gyenge kezdés után kitaposták szépen az utat, bukdácsoltak, saját kárukon tanultak, felküzdötték magukat? Ám mikor pörögött a stáblista és a takaró sarkát szorongatva a film sötét hangulata ellenére fejcsóválva nevetni támadt kedvem, rájöttem, hogy ezek a srácok született zsenik az elejétől fogva. Néhány népszerű alkotásukat, mint a Fargot (1996) vagy A nagy Lebowskit (1998) eddig is hatalmas becsben tartottam a Véresen Egyszerűben bemutatott rendezői és szerkesztői alapkoncepció pedig sikerrecept: mai napig megállja a helyét. Coenék a filmgyártás terén igazi multitalentumok; írók, rendezők, producerek, vágók, s górcső alatt most itt a pályakezdő alkotásuk.

A gazdag és igen féltékeny texasi bártulajdonos, Julian Marty (Dan Hedaya) felbérel egy magánnyomozót, Loren Vissert (M. Emmet Walsch), hogy kiderítse, kivel csalja őt a neje, Abby (Frances McDormand). Hamar ki is derül, hogy egyik alkalmazottja, Ray (John Getz), a pultos a „tettes”. Martynak döntenie kell: hagyja futni a párost és belenyugszik felszarvazott férjek sorsába vagy enged keserűségének és bosszút áll. Némi fizetség fejében a szeméből sem jól kinéző magánnyomozó magára vállalja az utóbbit, de az egyszerű tervből végül hatalmas bonyodalmak keverednek. Ez a szinopszist mintha egy lenne a millióból. Hány és hány film teszi témájává a szerelmi háromszöget, a megcsalt férjet, a magánkopót? Annyira de annyira egyszerű a kiindulási alap, hogy az elején még felvont jobb szemöldökkel vártam a történéseket. Vitathatatlan, hogy lassan indul be a coeni gépezet ami főleg a közepesen hosszú snitteknek köszönhető, eközben persze valahol, érdekes módon gyorsan bele is vág az események közepébe, így a figyelem nem lankadhat, minden mondatnak jelentősége van, fel kell tudnunk venni a fonalat a menekülőben lévő csalárd páros közti párbeszéd nyomán. Talán ez az egyetlen úgymond szembetűnő negatívum, a továbbiakról enyhe túlzással csak szuperlatívuszokban tudok írni. Onnantól kezdve, hogy elkezdődnek a veszélyes bizalmi játszmák (szereplő-szereplő, szereplő-néző között) a forgatókönyv időről időre csavar egyet a sztorin. Ez a kiszámíthatatlan történetvezetés, amiből az alkotó későbbi filmjeiben is kapunk (pl. Égető bizonyíték, 2008) az orránál fogva vezeti a nézőt és, hogy tuti a székhez (esetemben a kispárnámhoz) szögezze a közönséget, mesterien teremti meg az állandó feszültséget is. Ezt néha fel-feloldja, reménykedésre ad okot, majd ezeket a pillanatokat lebontja, s helyettesíti egy sűrűbb, még súlyosabb feszültséggel teli atmoszférával. És akkor már úgy bámulsz a következő jelenetre, mint az az ember az ajtó kilincsre, aki aznap műszálas pulcsit vett fel és már háromszor csípte meg az elektrosztatikusság különböző fémes felületeken. Gyanakodva.

A fent említett légkörteremtés nem sikerült volna kifejezetten remek technikai megoldások nélkül. Az operatőr gyakran közeliket használ a fontosnak vélt tárgyakról vagy az emberek arcáról így vonva be a nézőt azok érzelmi állapotába, félelmébe, haragjába, zavarodottságába és vérmes dühébe. A képek nagyon tudatosan, mesterien komponáltak. A kamera itt csak ritkán egyenlő a szereplők tekintetével; a kamera nem a karakter szeme, hanem egy mindentudó, független lény, ami megmutatja nekünk, nézőknek hol leledzik a gyilkos fegyver, hol jár éppen a betolakodó de az érintett szereplők, gyanútlanok, mit sem sejtenek erről. Mi ez, ha nem zseniális hitchcocki feszültségkeltés? Miért szemez a kamera a bár mögötti baljósan füstölgő szemétégetővel, vajon lesz-e valami jelentősége?

Szintén kiemelkedőnek gondolom, hogy bizonyos (elég számos) tárgynak, gesztusnak, mondatnak a cselekmény szempontjából fontos helye van, előre mozdítják a történetet. Vagy ellenkező esetleg éppen pont, hogy csak egy ügyes fricska, egy humoros húzás, egy mélység nélküli abszurd feltevés. Akiket jobban vonzanak a rejtett jelentéstartalmak azok is csemegézhetnek, hisz mindezek szimbólumokként is kezelhetőek (de még mennyire!). Ezt az írást inkább kedvcsinálónak, ajánlónak szánom nem szeretnék spoilerezni, de egyszerűen muszáj megemlítenem egy példát.

(akinek megjött a kedve a filmhez, ugorja át ezt a pár mondatot, egyenesen a következő bekezdésre)

A gyilkosság helyszínén elég sok fontos berendezési és egyéb tárgy található, beleértve a halakat is amit Marty hozott „alibi” horgászatából. A legfontosabb bizonyíték, ami a korrupt nyomozó ellen szólhat, az öngyújtója, amit a tett színhelyén hagyott véletlenül és az asztalra dobott halak alá keveredett valahogy. Mégis mit mondhat el a döglött halak üveges tekintete, amik napokig rohadnak egyhelyben? Emberünk mindent felforgat, hogy tűvé tegye az irodát de a megbüdösödött, csúf, rothadó erkölcstelen felszínt szimbolizáló halakat, amik alatt szó szerint ott rejlik az igazság, a „fény”, nem bolygatja soha, senki aki ott jár. Nem csoda, hogy az egész filmben egy zsaru sem tűnik fel. Hol vannak a hivatalos szervek, az igazság lovagjai? Sehol, itt mindenki saját szerencséjének a kovácsa, mindenki magára maradt, a túlélés Texasban az egyén feladata.

A film egyes „durvább” jelenetei elég naturalisztikusak, bár csupán csak a látvány és vér miatt nem fordul majd fel a gyomrunk, s mivel nem is ez a cél, inkább megint csak a mögöttes jelentéstartalomnak lesz hatása. Mi történhet, mégis miért, mi történt épp és mi fog a következő percben az erkölcsi dilemmák és a szándékos aljasság fürdőjében. Az utolsó jelenetet egyébként több helyen is jegyezték a legijesztőbb, legizgalmasabb jelenetek toplistájára: vér, üldözés, abszurd helyzet melyben, igen, van némi fekete humor és a feloldás… mind-mind tökéletes. Izgultam rendesen, mi tagadás.

Forgatókönyv ide vagy oda, hiteles színészek nélkül nem érne semmit az egész, és itt mindenkit ki tudnék emelni, főleg a magánnyomozó Walsh ördögi játéka és a később Oscart nyert (Fargo) Coen feleség, Francis McDormand naivitása ragadott magával.

Végül pedig újra szeretném felhívni a hangsúlyt a feszültségteremtés művészetére, mely inkább „játék a bizalommal” alcímmel futhatna a film egy nem is olyan láthatatlan rétegében. Bizalom (és önbizalom) meginog, megszűnik a karakterek között épp úgy, mint ahogy a közönséggel történik a szereplők következő lépéseinek helyességét illetően, mindez 100%-os precizitással a coeni tervet követve.

… és most bízzatok bennem és a fivérekben, adjatok a filmek egy (véresen) egyszerű esélyt.

(by Kőrösi Dóra)

Érdekességek:

• A cím „Blood Simple” kifejezés Dashiell Hammett „Red Harvest” regényéből ered, s egy olyan félelemmel teli (poszt traumatikus) tudatállapotra utal ami az olyan emberek elméjében alakult ki, akik hosszasan erőszakos helyzeteknek voltak kitéve.
• A Coen fivérek egy év alatt igen nehezen gyűjtötték össze a 750.000 dolláros indulótőkét. Egy 2 perces trailert mutogattak körbe a befektetőknek, ezzel kilincseltek.
• Idejében sohasem volt kasszasiker, inkább kritikai elismeréseket gyűjtött és mai napig gyűjt be.
• Hivatalos formátumban a cím végére egy pont kerül: Blood Simple.
  Ezt később a mozik és Tv csatornák is elhagyták figyelmetlenségből.
• A Coen fivérek első rendezése.

imdb: 7.7

Rottentomatoes: 94%

Ahogy már szokott-volt lenni, 80-as évekbeli trailer, tehát spoileres!!!