5

Box Office: A Szikla megmutatta erejét

sanandreasÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:

Nagyjából két eredeti ötlet alapján készült nagyobb költségvetésű film kerül a mozikba a hollywoodi nyárban. A Holnapolisz (Tomorrowland) csődöt mondott, viszont Dwayne Johnson bizonyított. Már ha a Törésvonalat (San Andreas) lehet egyáltalán eredetinek nevezni. De földrengéssel kapcsolatos látványos alkotás mostanság nem készült, szóval Brad Peyton rendezése jókor volt jó helyen és úgymond megtalálta a piaci rést. A 100 millió elérése garantált, ahogy az is, hogy a következő hétvégére jelentősen megcsappan az érdeklődők száma. Johnson  aktívan jelen van facebookon, twitteren, instagrammon, de a Törésvonal (San Andreas) tipikusan az a film, amire a célcsoport nagy része az első hétvégén jegyet vált.

Cameron Crowe 2013-ban látott hozzá az Aloha romantikus dramedy-hez. A Bradley Cooperrel, Emma Stone-nal és Rachel McAdams-szel készült alkotás 2014-ben kimaradt a kínálatból, a stúdió úgy gondolta, hogy az ismert nevekkel megtűzdelt produkció bemutatója 2015 május végén pont megfelelő időpont lesz. Nem ezzel fog visszatérni Crowe a fesztiválokra, a kritikák rendesen földbe döngölték művét és az imdb-n is erősen közelít az ötös átlaghoz. A rendező neve egykoron még jelentett valamit, de hát a Jerry Maguire és Majdnem híres (Almost Famous)  sem mostanában volt. Olvasd tovább

3

Pár szóban: Hazárdjátékos, Az elnémultak, Devil’s Knot, A szomszéd fiú, Tracers, A vasöklű férfi 2, Itthon édes otthon

gamblerkep1

Hazárdjáték (The Gambler): A film egy pontján Jim (Mark Wahlberg) kijelenti, hogy nem tartja szerencsejátékosnak magát, holott épp előtte tette fel ruletten az összes pénzét. A remake-nek, vagy ha úgy tetszik nevezzük új változatnak az elkészítése abszolút felesleges volt, ha Wahlberg nem áll be mögé producerként talán hozzá se kezdenek. Tipikusan olyan film, amelynek ha az elején elkap a hangulata, akkor érdemes végigülni, egyébként pedig nem kell erőltetni. Wahlberg egyetemi professzor karaktere ruletten és kártyán próbálja megszedni magát vagy inkább adósságát törleszteni, közben pedig rendszeresen kér kölcsönt…vagyis inkább elvárja, hogy adjanak neki pénzt. 50 % Olvasd tovább

0

Stb…

0id2

William Fichtner tábornokot játszik a Függetlenség napja 2-ben és elvileg a harmadik-negyedik részben is benne lesz.  Dean Devlin a második felvonás forgatásáról tett ki instagramjára egy képet Jeff Goldblumról.

A Sony hamarosan dűlőre jut, hogy kire bízza Pókember/Peter Parker szerepét. Ők vettek részt a tesztfelvételeken: Asa Butterfield, Tom Holland, Judah Lewis, Matthew Lintz és Charlie Plummer.

A Legendás állatok és megfigyelésük Harry Potter előzményben Queenie szerepére Saoirse Ronan, Alison Sudol, Lili Simmons, Dakota Fanning esélyes. Tina megformálóját Kate Upton, Katherine Waterson és Elizabeth Debicki közül választják ki.

Állítólag Űrdongó különálló filmet kap.

Catherine Hardwicke dirigálhatja a Love Letters to the Death filmet, amiben egy tinilány elhunyt hírességeknek ír levelet.

James Ponsoldt adaptálhatja Stewart O’Nan könyvét, a West of Sunsetet, amely F. Scott Fitzgerald fikciós életrajza. Olvasd tovább