0

Argo 2

argo2

Nem csoda, hogy megrendült a bizalom a magyar filmek iránt. Rettentően kevés jó szórakoztató alkotást tud felmutatni a hazai ipar. Jobbára humortalan vígjátékok érkeztek, amelyek leginkább úgy néztek ki, mintha egy haveri kör állt volna össze, hogy felvegyenek néhány jelenetet. Mint egy Adam Sandler opusz esetében. Ha az elmúlt évek mezőnyét nézem, talán egy kezemen össze tudom számolni, hogy mennyi nyújtott igazi kikapcsolódást. Ezek között az Argo is benne volt. A folytatásra sokat kellett várni, csak remélhettük, hogy nem rontják el és a végeredmény eléggé tetszetős lett. Olvasd tovább

0

Akerlund rendezi a Lords of Chaost

lordsofchaosÉvek óta szeretnék vászonra vinni a Lords of Chaos sztorit. Varg Vikerns és Øystein Aarseth a norvég black metal meghatározó alakjai voltak, illetve szélsőséges magatartásukról híresültek el. Az édesanyák bizonyára sűrűn keresztet vetve tiltották el gyermekeiket zenéjüktől. Mellesleg néhány templom felgyújtásáért is felelőssé tették őket.

Vikerns hozta létre a Burzum együttest, majd Aarseth, azaz Euronymus felkérte, hogy működjön közre új albumának elkészítésében. Végül előbbi meggyilkolta utóbbi, 21 év börtönre ítélték. Vikerns azzal védekezett, hogy amikor ellátogatott Euronymushoz az rátámadt és csupán védte magát.

Úgy tűnik végre megvalósulhat a film, Jonas Akerlund svéd filmes dolgozhat a projekten. A kliprendező a 80-as években tagja volt a Bathory metálzenekarnak. Rory Culkin és Caleb Landry Jones-t szerződtették le főszereplőnek, de arról nem tudni, hogy melyik színész kit fog életre kelteni. Ősszel indul a forgatás, sajnos nem tették közzé, hogy mely időszakot fogja elregélni a sztori.

0

Új előzetes a Törésvonalnak

sanandreasssRoland Emmerich nevét ne keressük az alkotók között, hiába is tűnik úgy az előzetes alapján, hogy neki is köze lehet a filmhez. Brad Peyton zúzhatja a felhőkarcolókat, mutogathat látványos képeket és tüntethet el városrészeket. Dwayne Johnson próbálja túlélni a pusztítását és egyúttal szeretné megmenteni családját.

Carlton Cuse írhatta a forgatókönyvet, sorozatos múltja van, többek között benne volt a keze a Lostban, a The Returned-ben és a Bates Motelben. Remélhetőleg a film nem fog kifulladni a felétől. Carla Gugino, Alexandra Daddario, Ioan Gruffudd, Paul Giamatti és Kyle Minogue meredhet csodálkozva a földrengésre. Olvasd tovább

0

Kép a Pay the Ghostból

Uli Edel, A Baader-Meinhof csoport  (Der Baader Meinhof Komplex) rendezője az utómunkálatokat végzi a Pay the Ghost horrorján, amelyben Nicolas Cage játssza a főszerepet. Egy évvel azután, hogy Cage karakterét hirtelen szörnyű látomások kezdik gyötörni egy évvel azután, hogy  fia eltűnik Halloween estéjén. Ezek segítségével nejével próbál rájönni, hogy hol lehet a gyerek. Mint kiderül, minden Halloweenkor egy könyörtelen kísértet gyermeket rabol el és ha egy bizonyos időn belül nem sikerül megmenteni, akkor a lelke örökre elkárhozik.

paytheghost

 

1

Captain America: Civil War promókép

Kicsit korai még, hogy hivatalos képeket mutogassanak a Captain America: Civil Warből, de itt egy promókép. Vasember is benne lesz a filmben, azonban nem fogja ellopni a show-t a címszereplőtől. Ahogy Robert Downey Jr fogalmazott, Steve Rogers áll a középpontban és ő csak mellékkarakter lesz. És miért csapnak össze? A kormány szuperhős regisztrációs törvénye megosztja a maszkos igazságosztókat, a Kapitány ellenzi, Stark pedig támogatja.

captainamerica3image

3

Balog Tibi és bandája rekordot döntött

argo2

Árpa Attila kultfilmjének folytatása, az Argo2 (16) (már a mozikban) minden hazai várakozást felülmúlóan nyitott a mozikban! Az április 30-án bemutatott akció-vígjátékot az első hétvégéjén 40.287 néző látta, ami új rekordot jelent a magyar filmgyártásban: a Filmalap fennállása óta egy magyar film sem kezdte ennyire jó nézettséggel a mozis pályáját, így Balogi Tibi suttyó bandája olyan sikerfilmeket előzött meg, mint a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Coming Out, a Fehér Isten, a Swing vagy Liza, a rókatündér. A szakértők szerint ennek a filmnek sikerülhet az, ami mostanában egy magyar filmnek sem: a végső nézőszám elérheti a 150 ezres álomhatárt!

„A nézőszám nyilván egy nagyon fontos dolog, de még ennél is többet jelent számomra az, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Sőt akadnak olyanok, akik már most többször látták a filmet. Alig várom a vidéki közönségtalálkozókat” – nyilatkozta Árpa Attila rendező.

Argo2 – Már a mozikban!

4

Íme, a Suicide Squad

A Sony szuperbűnözőkről szóló elképzelése befuccsolt, legalábbis jégre került, egy ideig biztosan nem lesz semmi a Baljós Hatosból (Sinister Six). Viszont a DC-nél már javában folyik a Suicide Squad forgatása, ahol szintén közismert bűnözőket terelnek egy csapatba. Erejüket a jó érdekében vetik be, a kormány ugyanis felajánlja számukra, hogy eltörlik büntetésüket, ha végrehajtanak egy igen veszélyes küldetést. Adam Beach lesz Slipknot, Jai Courtney alakítja Captain Boomerangot, Cara Delevingne domboríthat Enchantress szerepében, Karen Fukuhara bújik Katana bőrébe, Joel Kinnaman vállalta be Rick Flagg szerepét, Margot Robbie-ra osztották Harley Quinn megformálását, Will Smith Deadshotként lendülhet akcióba, Adewale Akinnouye-Agbaje Killer Crocként bukkan fel, Jay Hernandez testesíti meg El Diablot.

asuicideosztag

Olvasd tovább