0

Argo2 = 100 000 néző! (16)

argo100

– „Csináljuk meg ezt a bulit!” – utasította Balog Tibi a társait, és megcsinálták. Az Argo2 (16) (már a mozikban) tegnap elit klub tagja lett: a Kovács Lajos, Scherer Péter, Bicskey Lukács és Kulka János főszereplésével készült akcióvígjátékra már százezren váltottak jegyet a hazai mozikban.

Az elmúlt három évben ez csupán három magyar filmnek sikerült – ám az Argo2 őket is túlszárnyalta, hiszen április 30-i bemutatója óta mindössze 28 napra volt szüksége, hogy elérje ezt a sikert: ilyen gyorsan ilyen messzire az elmúlt öt évben egy itthon készült film sem jutott el.

A nézőszám nyilván nagyon fontos, de még ennél is többet jelent számomra, hogy a közönség eddigi visszajelzése kiemelkedően pozitív! Úgy érzem, a film elérte a célját: 90 percen keresztül szórakoztatja az embereket – kommentálta a hírt Árpa Attila, a film író-producer-rendezője.

Kedd este az Argo2 egyik nézője alaposan meglepődhetett: a Tysont alakító Kiss József köszöntötte abból az alkalomból, hogy ő lett a százezredik jegyvásárló.

És nincs megállás, az Argo2 lendülete töretlen. Még mindig ott van a toplistán, és a nézők érdeklődése alig csökken: ez pedig újabb népszerűségi rekordokat ígér az elsöprő hangulatú akcióvígjátéknak.

IC Press

0

Argo 2

argo2

Nem csoda, hogy megrendült a bizalom a magyar filmek iránt. Rettentően kevés jó szórakoztató alkotást tud felmutatni a hazai ipar. Jobbára humortalan vígjátékok érkeztek, amelyek leginkább úgy néztek ki, mintha egy haveri kör állt volna össze, hogy felvegyenek néhány jelenetet. Mint egy Adam Sandler opusz esetében. Ha az elmúlt évek mezőnyét nézem, talán egy kezemen össze tudom számolni, hogy mennyi nyújtott igazi kikapcsolódást. Ezek között az Argo is benne volt. A folytatásra sokat kellett várni, csak remélhettük, hogy nem rontják el és a végeredmény eléggé tetszetős lett. Olvasd tovább

1

Argo 2 poszter

Balogh Tibi narancssárga felsője már a mozitörténet része. Idén tavasszal valószínűleg csatlakozik mellé egy különleges nindzsa jelmez is: ezt viseli Kulka János, a lökött banda ellenfele az elmúlt évtized legjobban várt magyar filmjében, az Argo2-ben (16) (április 30-tól a mozikban). A Tibi és egy japán szindikátus árnyékembere közti nagy leszámolás a film plakátját is meghatározza.

A nemrég sorra került fotózáson a Flashback Fotóstúdió műtermében az ACG reklámügynökség legjobbjai és Glódi Balázs fotós vették kezelésbe a két főszereplőt. Kovács Lajosról és Kulka Jánosról külön-külön és együtt is több száz fotó készült: ezek segítségével, hosszas válogatás és gondos utómunka után született meg a két egymással szembeforduló, harcra kész főszereplőt ábrázoló plakát. Az ügynökség korábban olyan sikerfilmek kreatív anyagait készítették, mint 2014 egyik legsikeresebb magyar vígjátéka, a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Csak szex és más semmi, de a sort folytathatnánk a Sorstalanság és a Szabadság, szerelem című filmekkel is.

Árpa Attila várva várt filmje április 30-tól végre a mozikban! (IC Press)

argo2

0

Argo 2 – Az Anti-Trailer

argo22Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak.
Egy japán szindikátus árnyékembere (Kulka János) balszerencséjére pont Tibiéket bízza meg egy felbecsülhetetlen értékű adathordozó megszerzésével. Tibiék vajmi keveset értenek az IT világához, ezért egy számítástechnika tanárt (Bán János) visznek magukkal a lehetetlennek tűnő műveletre. A bajt a roma maffia feje (Nagypál Gábor) fokozza, aki egy régi ügy miatt elégtételt akar venni Tibin. A hajsza során Tibiék mindezeken túl japán bérgyilkosokat és a szlovák hadsereget is magukra haragítják, így az esélyük arra, hogy a nagy zsével Malibu tengerpartjára szökjenek, radikálisan csökken.
De aki Tibit alábecsüli, annak annyi. Mert Tibi megoldja okosban. Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Argo 2. – Közeledik! (12E)

Árpa Attila utolsó simításait végzi az április 30-án érkező Argo2 című akció-vígjátékon. Az elmúlt hét végén tartották a film egyik zenei jelenetének szinkronfelvételét, melynek feljátszására valamint megkomponálására a rendező a világhírű Roby Lakatost kérte fel.
A hegedűművész 1984 óta külföldön él és dolgozik,  a szakmai sajtó Paganinihez hasonlítja. Számos világsztárral dolgozott már együtt, akiknek egyike volt például Madonna, aki Roby kedvéért hegedült is. „Közel 20 éve történt, hogy nagyon kedves barátom Quincy Jones meghívásának köszönhetően, New Yorkban a Central Parkban játszottunk a Montreux-i Jazz Fesztivál keretében, ahol Madonna is fellépett. Akkor jött az ötlet a rendezőktől, hogy mivel az énekesnő korábban tanult hegedülni, adjunk elő valamit közösen a színpadon, végül a Monti csárdást játszottuk el.”  – mesélte a művész.
„Szinte azonnal Robyra gondoltam. Hihetetlenül megtisztelő érzés, hogy nemcsak feljátszotta az adott zenéket, de külön az Argo2-re is komponált egy dalt. Mindehhez tudni kell, hogy az egyik kedvenc rendezőm Emir Kusturica, akivel Roby Lakatos már dolgozott is együtt. A szóban forgó jelenetek pedig ugyancsak ezt a hangulatot idézik.” – nyilatkozta Árpa Attila.
A felkéréstől a stúdióban való megvalósításig mindössze két hét telt el. Roby Lakatos saját stílusára jellemzően a különböző féle cigányzenét ötvözi a  jazz elemeivel, mindezt persze klasszikus és balkán hangzással keverve.
A rendező elmondása szerint igen nagy hangsúlyt fektetett a film zenéjére, éppen ezért a hegedűművész mellett, az adott műfajok legelismertebb hazai zenekaraival és előadóművészeivel dolgozott együtt az Argo2-ben. Olyanokkal, mint a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel feat. Fényes Ösvény, a Kerekes Band, az Irie Maffia, a Havasi Symphonic, a Buda Folk Band vagy az Infusion Trió.
„Lesznek még bőven meglepetések a sokak által régóta várt folytatásban. Ahogy azt például Hitchcock vagy Tarantino csinálja, mi is becsempésztünk néhány stáb tagot a filmbe. Többek közt jómagam és a film producere, édesapám is felvillan egy nagyon rövid szerep erejéig. Annyit elárulok, hogy mi sem járunk sokkal jobban, mint a többiek.. „ – mondta mosolyogva Attila.
IC Press

00a2

Olvasd tovább

0

Argo 2 előzetes

argo22004-ben jelentkezett Árpa Attila az Argo akció-vígjátékkal, amely végre egy igazán élvezhető magyar film volt. A folytatásról évek óta beszélnek, végül belevágtak a forgatásba és idén jegyet válthatunk rá.

Az előzetes az origón debütált, alant láthatjátok. Ne ijedjen meg senki a 12-es karikától, Árpa elmondása szerint csak azért került rá a trailere ez a szám, hogy minél több emberhez eljusson, egyébként ennél véresebb lesz a produkció. Olvasd tovább