5

Box Office: Az éneklő csajok lenyomták Maxet

pitchperfectÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók

A Hollywood nyár elején rögtön érkezett egy kifejezetten csajosnak tűnő film, de a Csábítunk és védünk (Hot Pursuit) nem igazán mozgatta meg a célközönséget. Ezzel ellentétben a Tökéletes hang 2 (Pitch Perfect) hatalmasat kaszált. 2012-ben az Universal csak 335 moziban kezdte vetíteni a zenés vígjáték első felvonását és az érdeklődést látva emelte a vászonszámot. Végül 65 millió dollárt szedett össze a produkció. Belementek a folytatásba és itt már nem finomkodtak, 3473 helyen vetítették az alkotást. Az eredmény 70 millió dollár. Tinik, suli, fülbemászó, slágergyanús dallamok – telitalálat volt a recept.

Erős marketingkampányt kapott Mad Max visszatérése. Ütős, látványos előzetesekkel és anyagokkal szórták tele a netet. A franchise 1985-ben tért nyugovóra, George Miller 3 részt dirigált le és az ausztrál disztópikus filmek Amerikában is megvetették a lábukat. Etelt jó néhány év, de a felépített, bemutatott világ és a főhős nem merült feledésbe. Miller jó ideje próbálkozott az újabb filmmel, de a büdzségondok akadt más probléma is. Valószínűleg jobban járt így, hiszen az Álomgyár hozzáállása is megváltozott a végső eredményhez, a világszerte befolyt összeg sokat számít manapság. És A harag útja (Fury Road) valószínűleg a nemzetközi színtéren fog igazán hasítani. Mindazonáltal nincs mit szégyenkeznie a produkciónak, 44 millió dollárt kaszált a hétvégén, hozzá kell tenni, hogy a Rotten Tomatoes-on 98 %-os átlaggal bír. Olvasd tovább

0

Csak belevágnak a régóta húzódó Psycho Killer horrorba

kevinwalker2010-ben írtam róla, hogy Andrew Kevin Walker forgatókönyvéből Gavin Polone producer (Zombieland) rendezhet filmet, a Psycho Killer útját Eli Roth egyengeti. Sajnos a projekt valahol beragadt és parkolópályára került. A horrorral Cannes-ban ismét futottak egy kört, méghozzá sikerrel. A K5 International vállalta a finanszírozást, Polone továbbra is a rendezői széket melegíti.

A történetben egy névtelen, maszkos gyilkos szedi áldozatait Amerikában. Kicsinál egy országúti járőrt is, az esetnek azonban akad egy szemtanúja, az elhunyt zsaru terhes felesége, aki szintén rendőr és a nyomába ered a tettesnek.

2

McConaughey-ből próbálnak képregényhőst faragni

mcconaugheyMatthew McConaughey pár éve úgy döntött, hogy elég volt a romantikus és popcornfilmekből, eljött az idő, hogy váltson. Meg kell hagyni, elég jól sikerült a dolog. A Marvel és a DC is megpróbálta behálózni a színészt, de egyelőre sikertelenül.

„Elolvastam a Marvel és a DC pár forgatókönyvét, néhány kapcsán beszélgettünk is, de nem árulhatom, hogy mik voltak ezek vagy éppen miről van szó. Gondolkodtam néhányon, de egyiket sem találtam számomra megfelelőt. Mindenesetre nyitott vagyok. „

A színész neve korábban pletyka szinten felmerült a Dr. Strange körül, de a főszerepet végül Benedict Cumberbatch kapta. Eddig nem igazán derült ki, hogy mivel keresték meg, viszont McConaughey elmesélte miképp válogat.

„A forgatókönyv alapján eldöntöm, hogy mennyire érdekes. És kapok érte elég pénzt? Még az a lehetőség is adott, hogy talán fellépek a fedélzetére, könnyen lehet, hogy franchise lesz belőle és csinálok 3, 4 vagy 5 részt. Jó szórakozás valamiféle hőst vagy antihőst megformálni. De ekkori megkérdezem magamtól, hogy a siker fényében még vajon meddig maradok a fedélzeten? Szerződés szerint újra és újra vissza kell térned. De egyáltalán akarom-e, hogy ismét belebújjak a karakter bőrébe? Érdekes lenne megint megformálni a figurát? Ugyanazokkal az emberekkel reklámozni a filmet? Mindig átgondolom ezeket. Az egész a történettel és a karakterrel indul.

0

Lore (2012)

írta Nikodémus

2015-05-lore-1

Hihetetlen: a hírek szerint Cannes-ban egy magyar elsőfilm ovációt kapott. Amíg a Saul fia ideér, tartsunk ki Cate Shortland részben hasonló témájú hároméves mozijával.

Ha igaz, hogy gyermek- és kamaszkori élményeink örökre meghatároznak minket, Cate Shortland 2012-ben készült filmje kegyetlen sorsot szán hőseinek: az idei 2013-as Titanic Filmfesztivál fődíjasa, a májustól a hazai mozikban is megtekinthető Lore című alkotás ugyanis a náci Németország végnapjaiban felnőni kénytelen gyermekek kálváriáját meséli el.

Olvasd tovább