Leporolt Filmtekercsek: A dicsőség ösvényei (The Paths of Glory, 1957)

írta: Doro

A filmről korábban BeniMan is írt.

A háború rendkívül hasonlít egy sakkjátszmához ugyanakkor nagyon messze is áll tőle. Az egymással szemben álló két fél minden stratégiai erejével azon van, hogy az ellentétes színű hadsereget megritkítsa majd annak fejét sarokba szorítva győzelmet arasson. Csakhogy a való életben a pepita tábláról levett figurák nem várják türelmesen a sorukat (sorsukat), hogy a következő meccs keretében újra felálljanak a posztjukra, hanem vér, szenvedés és az elkerülhetetlen halál, ami a legrosszabb esetben vár rájuk. Stanley Kubrick klasszikus első világháborús filmje egy nagyon érdekes, korábban nem látott megközelítésből mutatja be a háború borzalmait, mégpedig a bábukat mozgató nagyhatalmú kezek döntései és az azokat megszenvedő sorkatonák életén át. Pontosabban, felveti azt az aktuális és örök kérdést: mi történik, ha a hatalmat olyan emberek birtokolják akik – személyiségükből kifolyólag – azt gyakorolva saját malmukra hajtják a vizet. Amilyen nehéz és fájdalmas és bonyolult a téma Kubrick szerencsére olyan szépen és érthetően rendezi meg, mint egy „pont, pont, vesszőcske” rajzot.

A háború már nagyban zajlik amikor Mireau tábornok (George Macready) a francia seregek irányítója vendégül fogadja Broulard tábornokot (Adolphe Menjou) s parancsot kap tőle az állítólag stratégiailag kulcsfontosságú, németek által megszállt Anthill bevételére. Ez bizony a meggyengült francia haderőkkel egyenlő a lehetetlen küldetéssel – vagyis a közkatonák számára – a biztos halál fogalmával. Ám hamar kiderül, hogy a győzelem szaftos előléptetéssel járna Mireau számára s a kezdetben tiltakozó tiszt elfogadja a kihívást, sőt mi több, versengeni kezd s presztízs kérdést csinál belőle. Már az első jelenetben igen könnyen megfacsarhatja az orrunkat a tisztek közötti egymásnak benyalás bűze, bár itt még csak kóstolgatjuk mennyire önző és felszínes tud lenni a rossz katonai vezetés. Egyebek mellett picit olyan érzésem is volt, mint mikor a My Fair Lady-ben a két tehetős professzor fogadást köt a szegény lány sorsára saját maguk szórakoztatása illetve az érdekeik érvényesítésének érdekében. Tábornokunk ellátogat hát embereihez a frontra, egyenesen a lövészárkokba, hogy tudassa a beosztott vezetőkkel, köztük a civil életben jogász Dax ezredessel (Kirk Douglas), hogy márpedig holnap támadnak a maroknyi legyengült francia sereggel és természetesen győznek. A lövészárkokban már találkozhatunk a harcban megtört férfiakkal, és a háború igazi, realista képével. A csillogó csizmájú tábornok „rendesen” felméri a helyzetet: vagyis a fényesebb karrier lehetőségétől megvakulva igyekszik mindent szépen figyelmen kívül hagyni, sőt megtagadni, ami emberi és ami tényleg stratégiai felelősségvállalást igényelne. A veszteség majdnem 80 százalék lehet csak az első támadással, nem is beszélve a terület megtartásáról, de még így is megéri. A kérdés, hogy kinek és ugye pontosan miért is? Dax többször próbálja lebeszélni a támadásról de Mireau hajthatatlan.

Nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy kitaláljuk a támadás totális kudarcba fullad, amit a tábornok majdhogynem személyes sértésnek könyvel el. Hisz ő mindent megtett, sőt egy ponton még saját csapatai bombázására is képes lett volna, hogy „kiugrassza” őket a védelmet nyújtó árkokból – később ezzel a döntésével maga alatt vágva a fát. (Kikacsintás az orosz hadviselésre, akik Sztálingrádnál úgy döntöttek, míg a németek előröl, ők majd hátulról lövik saját seregüket – “ösztönzésül”. Persze csakis a „győzelem” érdekében.) Ezután kezdetét veszi a felelősök, bűnbakok keresése, és az értelmetlen megtorlás. Mireau először az akcióban résztvevő még életben maradt több száz embert akarja őrült módon kivégeztetni. Gyáva népségnek nevez bátor katonákat, akik egy nonszensz stratégiai döntésből is megpróbálták kihozni a legjobbat és most halálra ítélik őket életük kockáztatásáért. Kirknek (aki a józan észt képviseli, vele azonosulunk) végül annyit sikerül elérnie a vezetésnél, hogy három közlegény álljon csak katonai bíróság elé minden századból. Persze a tiszteknek sajnos a saját fiai közül kell kiválasztania, hogy ki halljon meg. A döntéshozói felelősségvállalás szépen tolódik lefelé a ranglétrán megőrizvén a kedves tábornokok kezeinek makulátlanságát.
Kubrick a vezetői kar magasságából leereszkedik a sereg építőköveihez is és betekintést enged a közkatonák életébe, akik a támadás előtt elképesztő módon nem az esetleges túlélésről, otthon hagyott szeretteikről, a visszatérésről beszélgetnek, hanem arról, hogy melyik halálnemet választanák szívesen; reménykednek a könnyű halálban, a legkevésbé szörnyűbb, fájdalom mentesebb, gyorsabb elmúlásban. Mellékszálként fel van vezetve egy kisebb rangú tiszt ravasz revansa is egykori iskolatársán, aki most alatta szolgál így végre megvan a lehetősége korábbi sérelmei megtorlására.

A filmen végigvonuló morális igazságtalanság ellen bár mind mi, a nézők és Kirk is lázadozik, oly tehetetlenek vagyunk, mint a tábláról leütött sakkbábuk. Épp ez a célja rendezőnknek, hogy minket is körüllengjen passzív nézőként a kiszolgáltatottság és felháborodottság érzése. A magas rangú hatalmat hordozó tisztek „társadalmi rétege” érinthetetlen, gondolkodásukkal bemocskolják a hazafiasság fogalmát miközben udvariasan veregetik saját és egymás vállát. A vallás is megjelenik a filmben egész röviden ámde annál mellbevágóbban. Az isteni igazságszolgáltatást, a megbocsájtást, a kegyelmet NEM igyekszik szembeállítani a zsarnok katonai/emberi ítélethozással, épp ellenkezőleg. Amikor az egyik katona sírva kérdezi az utolsó kenetet feladó papot, hogy miért kell ennek így történnie, hisz ő nem csinált semmi rosszat, csak harcolt és kötelességtudóan tette a dolgát, a pap csendre inti, hogy a halálos ítélet az Úr akarata. Mi más ez, ha nem a sokcsillagos vezetés Istennel való azonosítása?

A folyamatos erkölcsi zűrzavar és pszichológiai nyomás kiegyensúlyozására a Kubricktól mára már jól ismert, vonalzóval lemért geometria képi világban merülhetünk el. Az egyetlen szemszögű beállítások, a lövészárok bemutatása, a masírozó katonák, a tágas térben lévő kiszámítható, párhuzamos ember alkotta sorok. Sőt a képzeletbeli háromszög egy beszélgetés három résztvevője között.

Amikor a film legvégére teljes képet kapunk a francia vezérkar működéséről és az országok közötti és országon belül vívott kegyetlen csatározások, játszmák láttán már végképp elveszítjük a reményünket az emberi jóságban és összetartozásban akkor felbukkan a film egyetlen női karaktere, egy kocsmában éneklésre kényszerített német fogoly. A bakák nagy, masszív, utálattal teli tömege kineveti őt, majd mikor a hölgy dalra fakad, s németül a háborús balladát zeng, síri csönd lesz s a férfiak bekapcsolódnak és együtt dalolnak elérzékenyülve.
Pillanatnyi összeolvadás csupán ez az ellenséggel ámbár igazi emberi kapocs, mert lehet háború vagy béke, lehetnek németek és franciák, férfiak és nők, ezredesek vagy közkatonák, Antant és Központi hatalmak, mi más ha nem az emberi tökéletlen sorsunk, az együttérzés az ami, összekapcsolhat bennünket.
…a pár perces felismerés elillan a helységből, a katonák pedig – parancsra – újra kivonulnak a frontra.
Sakk-matt.

IMDb: 8.5
Rottentomatoes: 94%

Érdekességek:

– film megjelenése idejében nem lett sikeres a kasszáknál
– Churchill megerősítette, hogy a film pontosan ábrázolta a lövészárkos-hadviselést (állóháború) és az esetenkénti rossz katonai döntéshozatalt
– a majdnem 1 millió dolláros büdzséből  “csak” 300 ezer vándorolt Douglas zsebébe
– vetítését betiltották Franciaországban a francia hadsereg negatív ábrázolása miatt egészen 1975-ig. Svájcban francia ellenes bomlasztó propaganda miatt 1978-ig szintén tiltólistára került
– Kubrick a forgatás során találkozott később feleségével, a német lányt játszó Christiane Kubrick-kal (Christiane Harlan)
– a filmet München mellett forgatták és a legtöbb statiszta a münchen-i rendőrség szolgálaton kívüli tisztjei voltak
–  Paul Mireau és George Brulard tábornok karaktere két valódi francia tábornokhoz köthető: Robert Nivelle és Philippe Petain személyéhez; az előző seregének sikertelen támadásai és nagy veszteségei után az utóbbi kivégzésekkel torolta meg a katonákon a kudarcot.
– a Mireu tábornokot játszó George Macready arcán lévő forradás valódi