Rio 2 (2014)

 írta Doro_

Egzotikus madarak, ritka papagájok, aranyos történet, szerethető karakterek, zene, tánc, színkavalkád és humor. Ez mind az, amit a Blue Skies Studios elhozott nekünk 2011-ben a Rio-val, ami egy nagyon szép, vicces és szerethető mese lett. A karneváli hangulat folytatódik idén, hiszen a Rio 2-ben újra kalandozhatunk az idő közben családot alapító Azúrral (Blue, Jesse Eisenberg) és Csilivel (Jewel, Anne Hathaway) valamint megannyi bolondos haverjával. Nos igen, az emberi kézhez és környezethez szokott Azúr apa lett, 3 fiókát nevel a nyüzsgő Rio de Janeiro nagyvárosi dzsungelében, mígnem gazdája Linda, aki épp az Amazonas őserdejét kutatja, s véletlenül belebotlik egy eldugottan élő kék papagáj kolóniába. Csili a híren felbuzdulva, hogy fajuk még sincs kihalásra ítélve, felnyalábolja a gyerekeket és férje urát, hogy végre csatlakozhassanak vadon élő társaihoz. Ez persze nem ígérkezik könnyű feladatnak Azúr számára, aki egy cseppet sem érzi otthonosan magát a vad természetben és elég rosszul áll a szénája felesége újonnan megismert madár családjában.

Külön öröm, hogy az előző részből megismert barátokat, a két énekes jómadarat és egy rövid jelenet erejéig Luiz-t a fejben kicsit visszamaradt kutyát mind újra láthatjuk. Plusz pont a régi főgonosz kakadu, Nigel visszatérése, akinek bár motivációja és szerepe kicsit ügyefogyott (erről majd később) fanatikus, színpadias viselkedése és őrült nevetése annál mókásabb. Kapunk új karaktereket is például Gabit, a lány nyílméreg békát aki totál beleszerelmesedik a pancser Nigelbe, plátói románcuk a történet egyik frissítő szála. Az egyik kedvencem a nyalókát szopogató gonosz majom, aki bár egy szót sem szól soha, ellenben pimaszul ugrál és kotnyeleskedik, mint egy… majom. „Hallelúja”, természetesen újra felbukkan Csili kétbalkezes ornitológus gazdája, Tulio, aki annyira idegesítően anti-férfi, hogy amikor sokadjára próbált a madarakkal kommunikálni női madárhangon, azt hittem a képernyőnek vágok egy keménykötésű, lehetőleg kisalakú könyvet. Mondanom sem kell, hogy a végkifejlet kellő kritikus pillanatában olyan hősiesen küzd a feleségéért, hogy az asszonynak kell megmentenie saját magát.(Egyébként az egész mesére jellemző a nők erősek, a férfiak pancserek séma. De miért?) Azúr három fiókája pedig a modern kor szülöttei, iPoddal meg Tv-vel, a mai főleg városi kamaszok ábrázolását célozza meg. Sajnáltam, hogy nem sok szerep jutott nekik (pedig azt hittem róluk fog szólni a második rész – gyereknevelés nehézségei, szülői kötődés stb.).

Az első benyomás sztori terén, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farka. Ne értsetek félre, tisztában vagyok vele, hogy végső soron ez egy könnyed mese. De manapság egy animációs mese célközönsége nem csak kizárólag a gyereksereg, hanem a felnőtt korosztály is. És ez pont egy olyan mese ami a családról szól, a beilleszkedéséről, arról hogy megfeleljünk az apósnak, miközben nagyban irtják az Amazonas őserdeit. Hogy ezt mennyire sikerült vicces, könnyed és mégis tanulságos köntösbe önteni az nagyban függött a történetvezetéstől, ami pedig cseppet sajnos szétesett. Túl sok fő és szükségtelen mellékszálat kezd fonogatni a Rio 2, amik egyenként érdekesek és természetesen találkoznak is itt-ott de nem alakítanak ki egy koherens egész kereket. Van itt nekünk a család felkutatása, – ahogy említettem – az abba való beilleszkedés (két háttér, két kultúra), közben Nico és Pedro szereplőválogatást tartanak énekes műsorszámukhoz, kapunk kettő darab fő gonoszt, Nigelt aki Azúron akar bosszút állni, mert az előző részben csúnyán elintézték egy repülőgép hajtóművel, de előadói vénája miatt elcsábul és belecseppen az előbb említett castingba. A másik rosszarc pedig a gazdag ember, aki akár a kihaltnak hitt kék papagájok kiirtása árán is de meg akarja szerezni a kékek őshonát fakitermelés céljából. Nem beszéltem még a katonás apósjelöltről, Csili gyerekkori szerelméről, a konkurens arapapagájok harcáról a levegőben és Azúr gazdáinak szerencsétlenkedéseiről a földön. Kicsit soknak hallatszik elsőre ugye? Több itt az össze-vissza új történés, mint a riói karneválon fellelhető színek száma. Sebaj mert még mindig jobb így, egy pici káoszban, mintha nem lenne semmilyen, esetleg csak lapos sztori.

Amit főleg dicsérni szeretnék az a gyönyörű látványos grafika, a kikacsintó humor (pl. a Miley’s Wrecking Ball képsor) és a mese foci vébére való ütemezése, mind a film megjelentetésében a mozikban, mind pedig abban, hogy használja a (brazil) focit a történet szerves részeként. Végezetül pedig az ütemes zenei aláfestések és dalbetétek. Meg merem kockáztatni, hogy az első rész sikerének egyik titka a dalokban rejlett, amik teljesen felkarolták a brazil hangulatot, a karneváli légkört. Sajnáltam, hogy az új részben átvették a régi „main theme”-jét („Rio Rio”) és kicsit átdolgozták, mintha bizonytalanok lettek volna a készítők az új dalok sikerében, pedig nem kellett volna. A Janelle Monáe által énekelt „What is Love” véleményem szerint szuper szám lett. A már-már musical-es stílusban énekelt részek, melyek pedig hozzátesznek a történetmeséléshez picit gyengébbek, kevésbé ragadják meg a figyelmet, mint a elődjénél de jajj, hova már ez a sok összehasonlítás. Szerettük a Rio 2-őt mert szórakoztató volt, mert könnyed és légies, mert aranyos és kedves, mert közben járta a lábunk a dobok ritmusát és mosolyogtunk a poénokon.

Értékelés: 60 %

imdb:  6.5

Rottentomatoes: 47%

Előzetes: