A nehezebb út – Szavak nélkül (2013)

írta Nikodémus

Egy film, ami mellett szingularitásként zsugorodik össze A mindenség elmélete. Egy film, amelyben – Oscar-díj ide vagy oda – ketten is überelik Eddie Redmayne-t.

Rettentő kínos élmény, ha félreértenek minket, és nem tudjuk magunkat kimagyarázni. Mateusznak (Dawid Ogrodnik) mentálisan sérült fiúként alaposan kijutott az ilyesféle tapasztalatokból, az orvosi szakvélemény szerint egyenesen úgy kell kezelni őt, mint egy növényt. Az itthon tavaly október végén bemutatott Szavak nélkül című lengyel film ebből a képtelennek tűnő alapszituációból formál egész estés élettörténetet úgy, hogy mindvégig dicséretesen kerüli az olcsó szánalomkeltést.

Ez már csak azért is komoly fegyvertény, mert a napjainkban dúló hollywoodi zsiger-esztétika olyannyira erős, hogy néhány premier plánban zokogó arc csábításának bizony még míves alkotók is engednek (ahogy legutóbb Christopher Nolan tette ezt az egyébiránt imponálóan grandiózus Csillagok között-ben). Maciej Pieprzyca a nehezebb utat választotta, és empátiájának, stílusérzékének, valamint zseniális főszereplőinek köszönhetően végig is tud menni rajta.

Már a felütés egész máshová helyezi a hangsúlyokat: kilátástalan lakótelepi környezet, halódó diktatúra, megélhetési problémák – s mindezek ellenére javíthatatlan jókedv, aminek Mateusz családját figyelve tanúi vagyunk. A Szavak nélkül igaz történeten alapuló fabulája mégis főként hősére, a két testvérrel, egy bohó apukával és egy feltétel nélkül szerető édesanyával megáldott Mateuszra fókuszál, sok apró helyzetkomikummal és kisszerűségében is felemelő pillanattal. Dawid Ogrodnik (és a kis Mateuszt alakító Kamil Tkacz) bámulatos színészi átlényegülése akkor válik szívszorítóvá, amikor egyszercsak elfogy a türelem: a doktorok után a család is lemond a fiúról, aki speciális intézetbe kerül, hogy az egyre növekvő közöny folytán végleg rázáruljon életére a magány. Mateusz azonban nem hajlandó a lassú leépülésre, s ezt nemcsak a fölé hajló női dekoltázsok pontozásos értékelése jelzi, hiszen amint lehetősége adódik, kétségbeesetten igyekszik megnyilvánulni a külvilágnak. Ám ehhez az kellene, hogy valaki végre odafigyeljen rá.

Ez az igazi tétje Pieprzyca sebészpontosságú, csendes filmjének: születhet-e igazi kapcsolat két ember között akkor, ha egyikük társ helyett csak tárgyat lát a másikban. A Szavak nélkül így válik mélyebb, nyugtalanítóbb filmélménnyé, mint az évente érkező naiv megváltásmesék legtöbbje.

(Megjelent: Új Ember, 2014. december)