Sasha Grey eddig egyetlen műfajban bizonyított és szerzett elismeréseket, azonban a pornó mellett az utóbbi időben bevállal néhány más filmszerepet is. Steven Soderbergh őt állította a középpontba kisköltségvetésű alkotásában, a The Girlfriend Experiencben és a Smash Cut horrorban is látható volt az XXX művek sztárja. Úgy tűnik, hogy az I Melt With You thrillerben is játszani fog, egyelőre még nem írta alá a szerződést, de közel állnak ahhoz, hogy végül őt is a szereplőgárdában tudják.
A thrillert Mark Pellington fogja dirigálni, eddig Thomas Jane, Rob Lowe, Jeremy Piven, Zander Eckhouse, Abhi Sinha és Arielle Kebbel kötelezte el magát a film mellett. A sztori négy barátról szól, akik a főiskolán ismerkedtek meg egymással és most ismét találkoznak éd olyan témákat tárgyalnak meg mint a halandóság, a halál és az élet értelme. Grey karakterének a neve Raven lesz, aki az egyik férfinek fogja bizonyítani, hogy a nirvána csak a halál beálltával érhető el. Eckhouse Grey idealista barátját formálja meg, Sinha pedig egy orvostan hallgatót játszik, Kebbel pedig egy fiatal hostess lesz.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Mióta először láttam vulkániként azóta rá vagyok kattanva.
Csak tudnám nekem honnan ismerős a csaj.
@VulcanDeathGrip: :D:D:D
Egyébként koimbra, hogy sikerült olyan képet találni róla, ahol van rajta ruha? 😐
@Alex Mahone: elég könnyen:) szerintem az több másodperccel több időt venne igénybe, olyat kellene találni, amin nincs rajta gönc
@koimbra: csak jó helyen kell keresni 🙂
kár ezért a csajért, pár 8-10 emberes gangbang után nehéz színésznőként komolyan venni.
a kép lehetett volna egészalakos:
ourkitchensink.com/wp-content/uploads/2009/05/sasha-grey-yuhmm-21.jpg