0

30 Days of Night: Dark Days előzetes

A 30 Days of Night horrorban néhány tucat vámpír csapott le egy kis alaszkai városra, ahol minden évben 30 napig sötétség honol. Csak páran maradtak ezen a helyen, az egyetlen túlélő csak Stella volt. A folytatás középpontjába is az ő karakterét állították, azonban a produkció a mozikat elkerülve csak DVD-n jelenik meg. Stella a második részben már vámpírvadászként tevékenykedik, összefog még néhány emberrel, akiknek a céljuk az, hogy elkapják a éjszaka teremtényeinek az úrnőjét. Agykikapcsolós, másfél órás vámpírhentelésnek tűnik, de benne van a pakliban, hogy egy unalmas nézhetetlen vacak lesz.

1

Campbell a Bruce vs. Frankensteinről

Még év elején jelentették be, hogy el fog készülni a My Name is Bruce folytatása, ennek címe Bruce vs. Frankenstein volt. Az első részt Bruce Campbell rendezte és a produkcióban saját magát alakította, a filmben egy kisváros temetőjében elszabadul egy kínai háborús isten és néhányan a falu lakói közül úgy gondolják, hogy csak Campbell tudja megállítani, hisz’ ha már annyi szörnyűséggel nézett szembe, akkor ezzel sem lesz gondja. A folytatásban a színésznek Frankenteinnel kell leszámolnia. Az alábbi rövid videóban Campbell elmondja, hogy már megvan a forgatókönyv első vázlata, de van némi probléma is, nehezebben akar elindulni a forgatás, de egy éven belül biztosan neki fognak látni.

11

Jön a következő Megtorló film

A Marvel egy ideje azon dolgozik, hogy visszaszerezzék a már eladott megfilmesítési jogokat valamiképpen visszaszerezzék, ugyanis eldöntötték, hogy ezúttal a képregénybirodalom tényleges felügyelete alatt készítik el a filmeket. A Pókember és a Fantasztikus négyes esetében még nem sikerült zöld ágra vergődni, de a Megtorló filmes jogai már ismét a Marvel birtokában van. Kevin Feige pedig örömmel be is jelentette, hogy Frank Castle ismét a vásznakon tizedelje az alvilág tagjait. Nem folytatás fog készülni, hanem újrakezdenék a történetet.

A Megtorló, azaz Frank Castle egy háborús veterán, akinek a családját bűnözők ölték meg, a férfi ezután megbosszulta szerettei halálát és gyakorlatilag egyszemélyes hadseregként azóta is öldösi a rosszakat, az alvilág tagjai rettegik a nevét. 1989-ben Dolph Lundgren ölthette fel magára a halálfejes pólót, majd 2004-ben Thomas Jane játszhatta el Castle-t. A folytatás be volt tervezve, de Jane elhagyta a fedélzetet, mivel a forgatókönyv nem nyerte el tetszését, a stúdió Ray Stevensont szerződtette le a főszerepre és bejelentették, hogy újra az elejétől kezdik az egészet. A film bukta lett, Stevenson ugyan mondta, hogy érdekelné a sequel, akár még meg is rendezné, de ez nem valósult meg. A Marvel saját verziója immár a negyedik reboot lesz.

3

Reeves szerint még mindig lehet, hogy elkészül a Cloverfield 2

A Cloverfield egész pofás eredményeket produkált és szóba került a második rész, arról is lehetett hallani, hogy egy előzményfilm lebeg a készítők szeme előtt, ám eddig semmi nem történt a projekt háza táján. Mikor napvilágra került a Super 8 kedvcsináló videója rögtön arról kezdtek pletykálni, hogy a  J.J. Abrams rendezésében készülő alkotásnak köze lesz a Cloverfieldhez, ezt azonban megcáfolták.

A Bloody-Disgusting oldalnak sikerült néhány szót váltania Matt Reeves-szel, a Cloverfield direktorával és a folytatásról érdeklődtek. Reeves elmondta, hogy jelenleg parkolópályára tették a második részt, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen halott ügy lenne. Ő éppen most a Let Me Innel van elfoglalva, J.J. Abrams (aki producere volt a filmnek) pedig szintén nem ér rá a Super 8 miatt. De ha úgy alakul, hogy mindketten rá fognak érni, akkor újra találkoznak és egyeztetnek a sequellel kapcsolatban, Reeves hozzátette, hogy őt nagyon is érdekli a dolog, szeretné megrendezni a második felvonást.

Sajnos ez azt jelenti, hogy 2011 nyara előtt nem nagyon fognak diskurálni a folytatásról, mivel Abrams elvileg csak akkor tudna erre időt szakítani, azonban addig még az is előfordulhat, hogy Reeves addig hozzálát egy másik filmhez. Az első részben egy hatalmas, több méteres, elpusztíthatatlannak tűnő szörny rombolt New Yorkban és néhány fiatal viszontagságait követhettük nyomon, amint megpróbáltak biztonságosabb környékre jutni.

7

Let Me In előzetes

Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az amerikaiak leginkább csak azokat a filmeket szeretik, amelyek Hollywoodban készültek (bár az idei nyár erre rácáfolt, mivel elég sok a bukta). Nem lennék meglepve, ha több millió amerikai nyitott szemekkel csodálkoza   azon, hogy Hollandiának, Csehországnak vagy Svédországnak is megvan a saját filmipara. Ugyan náluk is bemutatták az Engedj be! svéd filmet, de nem aratott túl nagy sikert, limitáltan azért csak összehozott 2 millió dollárt és az Álomgyárban leforgatták a saját verziójukat. A végeredményt hamarosan meglátjuk, addig is itt az előzetes, a történet főszereplője egy srác, aki megismerkedik egy hozzá hasonló korúnak tűnő vámpírral.

8

Craig a Cowboys and Aliensben

Már forog a Cowboys and Aliens sci-fi western, Jon Favreau irányítása alatt zajlanak a munkálatok. Robert Downey Jr. túl elfoglalt volt, így helyette Daniel Craig formálja meg a főhős cowboyt, akinek fogalma sincs, hogy ki lehet vagy honnan jött, csak egy érdekes karpántja van. Betéved egy városba, ahol minden a Harrison Ford által alakított ezredes kezében van. Itt nem látják szívesen, ám hamarosan lezuhan egy földönkívüli űrhajó, az embereknek és az indiánoknak össze kell fogniuk, hogy legyőzzék az űrlényeket. Olivia Wilde Craig egyik segítője lesz, mellettük Sam Rockwell, Paul Dano, Adam Beach, Noah Ringer fog lövöldözni a hatlövetűjével.

3

Angyalok, gyülekező

A héten a figyelem San Diegora irányult, a héten zajlott a Comic Con és a Marvel képregények rajongói már nagyon várták, hogy bejelentsék hivatalosan, hogy mely karakterek lesznek a Bosszú Angyalai mozifilmben. Kevin Feige, a Marvel fejese nemrég nyilvánosságra hozta, hogy kiket láthatunk a szuperhősöket felvonultató alkotásban. Vasembert, Thort, Amerika Kapitányt és Nick Furyt eddig is sejtettük, immár 100 %-ossá vált a jelenlétük, rajtuk kívül Sólyomszem (Jeremy Renner formálja meg) és Fekete Özvegy erősíti a csapatot és Bruce Banner is benne lesz, no meg a S.H.I.E.L.D. már megismert ügynökét, Coulsont is láthatjuk. Korábban volt néhány pletyka, hogy a Hangya, Hadigép, Wolverine vagy Darázs is feltűnik a produkcióban, ám ők nem kerültek be a csapatba. Joss Whedon elvileg jövő év elején lát hozzá a forgatáshoz és 2012 május 4-én kerül a filmszínházakba, összeáll a nagy csapat, már csak az a kérdés, hogy ki lesz a vezérük és ki ordíthatja el a következőt : Angyalok gyülekezőőő

3

4 perces Megaagy előzetes

A szuperhősök mindegyikének megvan a maga nemezise, még Metro Mannek is. De mi van akkor, ha a gonosznak végre sikerül legyőznie a jóságos védelmezőt? Megaagy évekig próbálta hűvösre tenni Metro Mant és végre sikerrel jár, egy ideig élvezi a dolgot, ám aztán úgy dönt, hogy teremt magának egy ellenfelet, ugyanis unatkozik. Ám a műve nem sikerült úgy, ahogy szeretné, még gonoszabb lesz, mint ő maga, ezért neki kell megállítania. Közel 4 perces előzetes érkezett az animációs filmhez, alatta pedig a két szinkronhang, Will Ferrell és Tina Fey nyilatkozik.

3

A Karib-tenger kalózai 4 elő-előzetese

Az előzetest Jack Sparrow kapitány vezeti be, meghitt hangulatban üldögél egy asztalnál a természetben, két gyertya és egy fél üveg rum társaságában, majd felénk fordul és szól hozzánk néhány mondatot. A filmből sajnálatosan egy árva részletet sem mutatnak, a forgatáshoz nemrég kezdtek hozzá, még biztosan dolgoznak az effektmesterek, hogy hamarosan kedveskedni tudjanak egy jelenettel vagy néhány képkockával. Azért annyit megtehettek volna, hogy Penélope Cruzt, a film női főhősét is beültetik Sparrow kapitány mellé. A negyedik felvonást nem az előző részeket készítő Gore Verbinski csinálja, eléggé elfoglalt a Rangoval, helyette Rob Marshall irányításával zajlanak a munkálatok.

2

Marvel hírek: Sólyomszem, Wolverine és Hulk

Joss Whedon San Diegoban beszélt a Bosszú Angyalai (The Avengers) mozifilmről, illetve ez talán túlzás, hiszen sokat nem mondott a projektről. Annyit árult el, hogy biztosan ő fogja rendezni és a forgatókönyvet is maga írja és megerősítette, hogy Jeremy Renner lesz Sólyomszem, ennek nagyon örül, akárcsak a szereplőgárda többi tagja. Hozzátette, hogy egy igazán jó indok miatt fog összeállni a nagy csapat a filmben, e nélkül nem is lenne értelme, ha csak úgy ripsz-ropsz megalakulna a Bosszú Angyalai.

Whedontól megkérdezték, hogy mire számítsunk, a rendező erre poénkodva felelt: “Kinyírom Vasembert. Meg fogom ölni, túlságosan is népszerű. Sírni fogtok. Szerintem egész vicces lesz… Na jó, csak vicceltem. Sólyomszemet öljük meg.”

A The Playlist úgy tudja, hogy eleinte Kathryn Bigelow, Timur Bekmambetov és Daniel Espinoza rendezők nevei keringett a Wolverine folytatása körül. Nos, egyikük sem fogja levezényelni a filmet, a Fox ugyanis most már azt szeretné, ha Tony Scott vagy Matt Reeves dirigálná a második felvonást.

Mint már sokan tudjátok, Edward Norton többé nem játszhatja el Bruce Bannert, a Marvel megvált a színésztől. A hír után néhány órával máris arról beszéltek, hogy Mark Ruffalo fogja megformálni a képregényfigurát. A Deadline oldal szerint Ruffalo már alá is írta a szerződést, így a Bosszú Angyalaiban már ő alakíthatja Bannert.

Júniusban adták hírül, hogy Robert Rodriguezt kérték fel arra, hogy üljön bele a Deadpool rendezői székébe. Most kiderült, hogy Rodriguez még nem döntött, egyelőre még fontolgatja, bár a forgatókönyv szerinte elég jóra sikeredett.

0

Aja a Maniac feldolgozását fontolgatja

Alexandre Aja horrorokra specializálódott rendezővel a Shocktillyoudropnak sikerült váltania néhány szót, a Magasfeszültség (High Tension) és a Tükrök (Mirrors) direktora elárulta, hogy szeretné újraforgatni az 1980-ban bemutatott Maniac filmet. Ez az a projekt, amelyben nagyon szeretne részt venni és a régi üzleti partnerére Greg Levasseurre bízná rá az alkotás levezénylését. Ez egyelőre még csak egy terv, még nem szerződött le senki és csak beszélnek róla.

Az eredeti filmben egy őrült sorozatgyilkos New Yorkban nőket gyilkolt. Gyerekkorában az anyja sokszor bántalmazta, tetteivel úgy gondolta, hogy rajta áll bosszút. Egy nő egyszer lefényképezi, majd összebarátkoznak.

Ajától nem áll távol a remake, hamarosan bemutatásra kerül a Piranha, amely szintén egy feldolgozás és a nevéhez fűződik A sziklák szeme (The Hills Have Eyes) is, ez Wes Craven egykori horrorjának az új változata volt.

0

The Goon trailer

A The Goon animációs film a Dark Horse Entertainment klasszikus képregényén alapszik. A történet két főhősének az útját szellemek, zombik, vámpírok és őrült tudósok keresztezik, az alábbi előzetesben csak élőholtak túnnek fel, illetve sokáig csak egy zombit láthatunk, vele kártyázgat és iszogat az egyik szereplő. Könnyen leszűrhető, hogy egy vicces akció-horrorral van dolgunk, amelyre a szülők biztosan nem vihetik el csemetéiket, már csak a bemutató dátumát kellene kitűzni, de sajnos még nincs forgalmazója ennek az animációs alkotásnak, de talán David Fincher neve bizonyára el fogja adni, ugyanis ő az egyik producere a The Goonnak.