0

Az ember, akit Ovénak hívnak (En man som heter Ove, 2015)

írta Nikodémus

2016-07-Az-ember-akit-Ovénak-hívtak-1

Bizony, cudar dolog a magány, főleg ha nincs kivel megosztanod. Ez a graffiti-falakra való, fanyar és elmés mondat kiválóan foglalja össze az új évezred túlcivilizált nyugati emberének létállapotát, s annyi filmtörténeti előzmény után nemrég újabb, szűk kétórányi nagyjátékfilmes kifejtést is kapott. A július elejétől a hazai mozikban is vetített Az ember, akit Ovénak hívnak bővelkedik a fonák helyzetekben, különös jellemekben és ironikus kikacsintásokban, ám lényege szerint egy idős ember megváltástörténetét meséli el.

2016-07-Az-ember-akit-Ovénak-hívtak-2

Adott egy békés kertvárosi övezet a messzi Svédországban, és benne egy morcos öregúr, akit bosszant az engedély nélkül behajtó autó, a kert végét rendre megtisztelő pincsikutya, az elpuhult, henyélő fiatalság és a frissen szomszédságába költözött, meglehetősen zajos életvitelű bevándorló-család, de leginkább az, hogy imádott felesége a másvilágra költözött. Gyászát pedig sajátosan fejezi ki: mindenkivel összevész, aki nem tartja be az együttélés egykor közösen meghozott, ám csupán általa betartatott szabályait. Villogó szemekkel és szüntelen dühkitörésekkel hirdeti környezetének: el a kezekkel az életemtől! Ove (Rolf Lassgard) mozdíthatatlannak tűnő hétköznapi rutinja akkor omlik össze, amikor 43 év után méltatlan körülmények között elbocsátják állásából. Amint megszűnik éltető napi elfoglaltsága, Ové-nak egyszer csak elege lesz a maga köré épített magányból. Hitveséhez vágyik, s öngyilkosságot kísérel meg – már ha hagynák neki.

Fredrik Backman azonos című, nagysikerű regénye a rutinos Hannes Holm rendező és a pazar alakítást nyújtó Rolf Lassgard kezében a hétköznapi kisember dicsőségét zengő, szerethető életmesévé alakul, mely ugyan nem spórolja ki szüzséjéből a jellegzetes, skandináv fekete humort, ám a játékidő derekán túl mind kevésbé használja. Helyette rövid epizódok nyomán egy tragikus életút fokozatos kibomlásának lehetünk tanúi, mely finom érzékenységgel simul bele a jelent felgöngyölítő cselekmény szálai közé. Így értjük meg lassan, miért van alacsonyra építve a konyhabútor Ove házában, hősünk miért áll örök haragban a Volvo-tulajdonos jóbaráttal, s miért segít mégis betolatni az utánfutóval, légteleníteni a radiátort és elvégezni apró-cseprő házkörüli teendőket az amúgy hasznavehetetlennek tartott szomszédok kedvéért. Holm, miközben a regény akkurátusan megfestett mellékszereplőit kissé elhalványítja, néhány pillanatra képes felülemelkedni az írott szövegen, s megrendítő képekkel mesél egy szörnyű balesetről vagy egy sorsfordító találkozásról.

2016-07-Az-ember-akit-Ovénak-hívtak-3

A felvezetett szimbólumok néhol talán túl egyértelműek, s meglehet, a finálé is édeskésebb a kelleténél, filmünk bájából azonban ez mit sem von le, elég csak az utolsó beállítást felidézni, melyben hősünk egy robogó vonatban ébred. Nem tudja, merre fut a sínpár, nem tudja, meddig tart az utazás, abban azonban biztos, hogy nincs egyedül. Annyi idegeskedés, aggodalmaskodás és gond közepette mi is megelégedhetnénk ennyivel: hogy felismerjük a velünk utazó társat, aki szelíden, ám rendületlen kitartással szólít ki magányunkból – vissza az életbe.

(Megjelent: Új Ember, 2016. július)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


4 × = nyolc