0

The Rocketeer (1991)

írta Nikodémus

Alig hisszük már, de volt olyan kor Hollywood történetében, hogy a Disney csak legyintett a képregényfilmekre. Tim Burton és a Warner épp csak két éve szabadította a világra az első komolyan vehető szuperhős-sztorit (Batman, 1989), Superman mozivásznas pályafutása épp ilyentájt fulladt ki végleg (Superman IV, 1987), az álomgyárnak viszont épp nosztalgiázni volt kedve – így született meg (kissé nehezen) az egyik legbumfordibb, mégis legszerethetőbb képregényfilm, ami túl későn érkezett, hogy úttörő legyen, ám túl korán, hogy pénzt is termeljen gyártójának. Harminc éves a Vasember évtizedes elődje, a The Rocketeer.

Olvasd tovább

1

Joe Johnston rendezi a következő Narnia filmet

silverchairMég tavaly derült ki, hogy a Narnia franchise is átesik a rebooton, az újabb verzió mögé a TriStar Pictures állt be. David Magee, a Pi élete (Life of Pi) és az Én, Pán Péter (Finding Neverland) Oscarra jelölt írója dolgozott a forgatókönyvön. Most már rendezője is van a filmnek, Joe Johnston állhatott be a kamera mögé, az úriember korábban az Amerika Kapitány: Az első bosszúállót (Captain America: The First Avenger) és a Farkasembert (The Wolfman) tette le az asztalra.

C.S. Lewis regénysorozatából Az ezüsttrónra (Silver Chair) esett a választás.  Zord, hideg télben indul útnak két embergyerek, s egy különös lápi lény. Nincs senki Narniában, aki a segítségükre sietne, a király messzi vizekre hajózott, s egy gonosz kígyó az összes bátor szívű lovagot elpusztította már. Elmondhatatlan veszélyeken és sötét, mély barlangokon át tör előre a barátok maroknyi, nemes csapata, kiknek egyetlen célja a fogságban tartott herceg kiszabadítása. De vajon hol találnak rá? A föld felett? A föld alatt? Eljutnak Lennvilágba is, ahol a gonosz a leggyönyörűbb és leghalálosabb arcát mutatja meg.

0

Indie előzetesek

Eliza Hittman írta és rendezte az It Felt Like Love coming of age drámát, a főszereplő egy újonc, Gina Piersanti, a Nashville-i Filmfesztiválon átvehetett egy díjat teljesítményéért. A fiatal színésznő alakítja a magányos Lilát, aki a szünidőben összejön egy idősebb férfiba. A lány a szerelem érdekében még arra is hajlandó, hogy veszélyes szituációkba keverje magát. Poszter.

Olvasd tovább

1

Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger)

Tombol a második világháború, az USA még csak távolról nézi az eseményeket, azonban egy amerikai hős mégis rálépett a Führer tyúkszemére. Amerika Kapitány 1941 márciusában robbant be a köztudatba (pár hónappal azelőtt, hogy Amerika hadba lépett volna), méghozzá rögtön úgy, hogy a képregény borítóján bepancsol egy nagyot a háború kirobbantójának. Ízig-vérig jenki hős, azaz szuperkatona volt, aki pont olyan öltözékben villogott, mintha csak ráborult volna egy patrióta ruhásszekrénye. A világháború után a karakter népszerűsége csökkenni kezdett, majd 1954-ben közel 10 évre lepihent, hogy aztán Stan Lee értő kezekkel vegye gondozásába, Kap’ pedig ismét keményen dobálhatta elpusztíthatatlan pajzsát önelégült ellenfelei képébe. A Marvel 1997 óta gondolkodik azon, hogy a közismert és népszerű képregényhősét elviszi a vásznakra, ami végső soron kemény dió, hiszen nem csak azt kellett megoldani, hogy a néző ne kapjon röhögőgörcsöt, mikor a Kapitány felbukkan menetfelszerelésében, hanem arra is figyelni kellett, hogy a mérhetetlenül fene nagy patrióta érzés, zászlólobogtatás és giccs ne folyjon le a vászonról.

Olvasd tovább