0

UIP hírlevél

Visszafogták a vérontást a Fekete karácsonyban

Enyhébb korhatáros besorolást kapott a Fekete karácsony című thriller, miután az alkotók úgy érezték, a fiatalabb közönség érdekében kissé vissza kell venni az öldöklésből. A film az 1974-es klasszikus Fekete karácsony újrafeldolgozása modern üzenettel: késes rém tizedeli a leánykollégium hallgatóit, a csajok azonban a sarkukra állnak, és keményen visszavágnak, mert már 2019-et írunk. Annak érdekében, hogy a film üzenete a kamaszokhoz is eljuthasson, a film készítői kevesebb kaszabolást mutatnak, így a film enyhébb korhatáros besorolást kapott. „Nagyon korhatáros filmmel készültünk eredetileg – írta a Twitteren April Wolfe, az egyik forgatókönyvíró (aki egyébként filmkritikus). – Az első tesztvetítések azonban azt igazolták, hogy a Fekete karácsonyt a fiatalabb közönség számára is elérhetővé kell tenni, mert a téma égetően aktuális. De ettől a filmünk még nem lett kevésbé galád!”
Wolfe arra is hivatkozik, hogy az ijesztgetős filmek klasszikusai, mint a Fehér cápa, a Poltergeist vagy a Más világ szintén enyhébb korhatáros besorolással mentek a mozikban, de ugyanolyan hatásosak voltak, mintha a legszigorúbb kategóriába estek volna.

(Black Christmas – hazai bemutató: 2019. december 12.)

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Emma Thompson ezért írta meg a Múlt karácsony forgatókönyvét

Az idei év ünnepi romantikus vígjátéka a Múlt karácsony, amely George Michael és a Wham! Last Christmas című dalától kölcsönzi a címét. Az egyik forgatókönyvíró a kétszeres Oscar-díjas Emma Thompson, aki szerepel is a filmben. A színésznőnek több jó oka is volt arra, hogy belevágjon a projektbe, amelyet tíz éven át készítettek elő. „George Michael Last Christmas című dala nem a legnagyobb kedvencem a Wham!-től, de előkelő helyet foglal el a toplistámon – mesélte Thompson az Entertainment magazinnak. – George-töl jobban szeretem a Heal the Pain (Gyógyítsd a fájdalmat) című számot, ami arról szól, hogy ha magadat nem tudod szeretni, akkor mást sem. Ez a filmünk egyik fontos üzenete, a hősnőnek ezzel a problémával kell megküzdenie. George áldását adta a Múlt karácsonyra, és nagyon sajnáljuk, hogy a film elkészültét már nem érhette meg.”
A színésznőt egy híres irodalmi klasszikus is inspirálta a forgatókönyv megírásakor. „Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye beépült az irodalmi DNS-embe, időről időre előveszem. Nagy hatással volt az új forgatókönyvemre: arról szól, hogy valaki a karácsonyi ünnepek alatt átértékeli az életét és a világhoz való viszonyát, és pont ez történik a mi hősnőnkkel is.”
A karácsonyi díszbe öltözött London is fontos szereplője a Múlt karácsonynak, nem véletlenül. „London sok jól ismert helyszíne felbukkan a filmben, de meg akartam mutatni azokat a rejtett gyöngyszemeket is, amelyek a legnagyobb kedvenceim – mondja Thomson. – A férfi főhős körbevezeti a lányt a városban, és biztatja, hogy vegye észre azokat a gyönyörű részleteket, amelyeknek korábban nem szentelt figyelmet.”

A Múlt karácsony című film legvégén hangzik el George Michael This Is How (We Want You to Get High) című száma, amely közvetlenül az énekes-dalszerző halála előtt készült, és eddig kiadatlan maradt. A dal most a Múlt karácsony premierje előtt került a közönség elé a Universal Music Group/Island Records gondozásában. A filmet részben George Michael dalai inspirálták.

(Last Christmas – már a hazai mozikban!)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

King és az Álom doktor

Stephen King nem ismer kegyelmet. Félti a műveit és nem udvariaskodik azokkal, akik nem jól bánnak velük. Az egyik leginkább legendássá vált King-megfilmesítés, a Jack Nicholson főszereplésével készült Ragyogás például egyáltalán nem nyerte el a tetszését, és a mester nem fél tőle, hogy mindig újra hangot adjon az elégedetlenségének.
De dicsérni is tud. És az Álom doktor (Doctor Sleep, már a mozikban) megfilmesítése éppen azért nyert különleges jelentőséget számára, mert a Ragyogás folytatása: a filmbeli Jack Nicholsonnak az elhagyott rémhotel folyosóin triciklizgető kisfia egész felnőtt korában viseli a hotelben szerzett sebeket: a kísértetek követik őt – a kisfiú felnőtt korát az új filmben Ewan McGregor játssza.
– Nagyon, nagyon alaposan, jó néhányszor végigolvastam az Álom doktor forgatókönyvét – nyilatkozta Stephen King az Álom doktorral kapcsolatban. – És mindaz, ami miatt a Ragyogást utáltam, itt csodásan van megoldva. A néző borzongani fog, a szék karfáját szorítja majd a sötétben, az biztos – de közben azonosulni tud a történet hősével. Nekem ez is fontos.
Nem is meglepő, hogy Stephen King már bejelentette: további filmeket tervez az Álom doktor rendezőjével, Michael Flanagannel.

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Üzenettel is bír az idei karácsony kaszabolós filmje

Egy alapfilm remake-jére vállalkozott Sophia Takal rendező: az 1974-es Fekete karácsony modern, újragondolt verzióját készítette el. Az 1974-es kultuszfilmet a Halloween elődjének tartják: ez volt az első produkciók egyike, amelyben egy titokzatos gyilkos sorra kaszabolja a sikoltozva menekülő diáklányokat.
Az új Fekete karácsony azonban nem csupán a gyilkolásról szól, Takal a #metoo mozgalom üzenetét is beleszőtte a koleszos lányok réméről szóló opuszába: „A nőgyűlölet legyőzhetetlennek tűnik, ott van mindenütt, és a legváratlanabb helyeken is felüti a fejét – mondja a rendező a The New Yorkernek adott interjújában. – Filmünkben egy pillanatra sem hagyják békén a nőket. Emiatt aztán kénytelen állandóan harcolni, amíg meg nem tanulják, hogyan kell hatásosan visszavágni.”
A „gyilkolás üzenettel” filozófia egybevág a Fekete karácsony producere, Jason Blum elképzeléseivel, aki szinte véletlenül tévedt az ijesztgetős filmek világába. Ő gyártotta az Ideglelés – The Blair Witch Project-et, amely hatvanezer dollárból készített sufnituning darab volt, s végül negyedmilliárd dolláros összbevételt ért el. Blum ekkor talált rá üzleti modelljére, amennyiben kis költségvetésű műfaji filmekkel ér el több száz milliós bevételeket. A pálya egyik csúcsa a Tűnj el! volt, amely a jelentős anyagi siker mellett Oscart is hozott az alkotóknak. „Ami az ijesztgetős filmeket igazán rémisztővé teszi, az az a matéria, ami két ijesztgetés között van – mondja Blum. – Azokra a félelmekre tapintunk rá, amelyek a közönséget a hétköznapokban foglalkoztatják. Nem elég a vérontás, mondanivaló is kell.”

(Black Christmas – hazai bemutató: 2019. december 12.)

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Területi viszály miatt tiltanak be egy amerikai animációs filmet Vietnamban

A vietnami hatóságok visszavonják a moziforgalmazásból a Jetikölyök című animációs filmet, mivel számukra sértő utalást tartalmaz, adja hírül a Hollywood Reporter. Az amerikai-kínai koprodukcióban készült családi moziban ugyanis szerepel egy térkép, amelyen egy, a dél-kínai tengeren található terület Kínához tartozik, miközben a térségre Vietnam is igényt formál. A térségben értékes ásványkincsekben bővelkedő szigetek találhatók, ezért régóta vita tárgyát képezik az érintett ázsiai országok között, s korábban is több konfliktus született emiatt. Legutóbb júliusban, amikor Kína kutatóhajót küldött vietnami vizekre az ottani hatóságok engedélye nélkül.
Malajziának szintén területi vitája van Kínával a dél-kínai tengeri szigeteket illetően, de ott nem tiltják be a filmet, csak kivágják azt a részt, ahol a kifogásolt térkép látható.
A Jetikölyök egy csapat gyerekről szól, akik haza akarnak juttatni egy elrabolt jetit a Himalájába, és közben számos kalandot élnek át. A nagyszabású produkció gyártója a hollywoodi DreamWorks Animation és a sanghaji Pearl Studios, ami iparági vélemények szerint azt a tendenciát jelzi, hogy az amerikai stúdiók egyre szorosabb együttműködésre törekednek a kínai produkciós cégekkel, mivel így vethetik meg tartósan a lábukat a világ második legnagyobb mozis piacán.
A Jetikölyök igen magas tetszési indexet mondhat magáénak, a Rottentomatoes kritikai portálon az ítészek 83 százalékra értékelik, míg a közönség 95 százalékos bizalmat szavaz neki.
A Jetikölyök szépen teljesít a mozikban, 75 millió dolláros költségvetés mellett 150 millió dolláros összbevételnél tart.

(Abominable – már a hazai mozikban!)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Joker a legnagyobb!

A Warner Bros. székházában van miért nevetni. A Joker (Joker, még a mozikban) első ránézésre kockázatos vállalkozásnak tűnhetett – de úgy látszik, érdemes hazardírozni. A DC univerzumán kívül játszódó történet, amely Batman egyik fő ellensége Jokerré válásának alternatív verzióját mutatja be, megbabonázta a nézőit. Ez a fim a Warner idei legnagyobb világsikere: jelenleg több mint 550 millió dolláros bevételnél tart. A statisztikák és a rekord listák szerint a Wonder Woman és az Aquaman súlycsoportjába tartozó film Todd Phillips rendező, valamint Joaquin Phoenix és Robert DeNiro pályafutásának is a legsikeresebbje. Az előrejelzések szerint a Joker teljes bevétele végül az egymilliárd dollárt is meghaladhatja.
Úgy tűnik, bevált Joaquin Phoenix módszere, aki a bohóccég főnökét játszó színész, Josh Pais szerint a következőket mondta, amikor a rendező későbbi partnereiről akart egyeztetni vele.
– Mindegy, ki szerepel a filmben – mondta állítólag Phoenix kollégái füle hallatára. – Gondolom, úgyis jó színészt hozol a stábba. Egy feltételem van: hülyét ne hozz ide. Dolgozzunk csupa jó fejjel!
A módszer működik: az eredmény káprázatos.

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Joker a legjobbak között

Ha a velencei Arany Oroszlán és a premierje után azonnal robbanó, rekordokat döntögető nézői érdeklődés nem volna elég, a Joker (Joker, már a mozikban) újra bizonyította tökéletességét. A gothami rémisztő bohóc a legnagyobb filmes gyűjtőoldalon, az imdb.com-on feljutott minden idők legjobb tíz filmjének a listájára: egy klubba került A keresztapa két részével, a Ponyvaregénnyel, és egy másik Joker-rel: azzal, amelyiket Heath Ledger játszott.
Nem csoda, hogy a főszerepet játszó, Oscar-várományos főszereplő, Joaquin Phoenix kezd megenyhülni: már egyáltalán nem zárkózik el olyan mereven attól a lehetőségtől, hogy az eredetileg magában álló (és a DC univerzumtól is független) film esetleg folytatást kapjon. Legutóbbi nyilatkozata szerint, mindenképpen szeretne újra együtt dolgozni Todd Phillips rendezővel; azt még nem tudja, mi lenne ez a film, de akár még egy új Joker-film is lehet.
– Nem gondoltam volna, hogy ez egy álomszerep, de most már nem tudom kiverni a fejemből – nyilatkozta a különleges tehetségű színész. – Végül álomszerep lett belőle.

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Korai filmjeiből rakták össze Will Smith fiatal alteregóját

Új irányt mutathat Hollywoodnak a digitális technológia területén a Gemini Man című thriller, amelyben Will Smith kiöregedett bérgyilkosát saját 23 éves klónja üldözi. Aki már látta a filmet, azt mondja, a fiatal Smith, akit számítógépes technológiával hoztak létre, annyira tökéletes, hogy nem lehet megkülönböztetni egy élő színésztől, ezután pedig bármi lehetséges a mozis szemfényvesztések világában.
A fiatal Smith nem véletlenül sikerült olyan jó, ugyanis saját régi szerepeit táplálták be a nagy teljesítményű számítógépbe. Olyan produkciókat vettek alapul, mint a Kaliforniába jöttem című sorozat (ez volt a színész nagy áttörése a kilencvenes évek első felében), A függetlenség napja című űrinváziós sci-fi, illetve a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? című akcióvígjáték. Smith e korai szereplései nyomán modellezték a mimikáját, a gesztusait, bőrének szerkezetét, s így született meg Junior, azaz a színész hamvasan fiatal változata.

(Gemini Man – hazai bemutató: 2019. október 10.)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Joker: sikerre ítélve

Ezen a hétvégén ismét egy gonosz bohóc foglalja el a mozis sikerlisták csúcsát. Nem is olyan rég Pennywise jó néhány héten át bizonyította, hogy a festett arc is lehet hátborzongató, és most jön egy tőle nagyon különböző, mégis hideglelős, különleges figura, és filmje: Joker (Joker, már a mozikban).
Az előrejelzések szerint a DC Comics egyik legbevállalósabb filmje be fogja bizonyítani, hogy megéri eltérni a sablonoktól. Azok, akik látták már, egyetértenek abban, hogy Todd Phillips rendező és Joaquin Phoenix közös munkája példa nélküli – a szakemberek szerint a bevételei is azok lesznek, és az első hétvégén az Egyesült Államokban legalább 80 millió dollárt hoz majd. Az amerikai statisztikák szerint eddig a Venom tudta októberi premierrel a legtöbb nézőt a moziba csábítani: arra a filmre 80,25 millió dollárért vettek jegyet az első hétvégén. Úgy tűnik, erre a Joker is képes, és összesen (a világ más országaiból származó jegybevétellel együtt) legalább 155 millió dollárt könyvelhet majd el. A sikert az is segíti, hogy a filmet megelőzte a híre, így egy másik stúdió sem mer vele egyszerre nagy filmet bemutatni: inkább átengedik neki a terepet. A velencei Arany Oroszlán a szakma nagyrabecsülését fejezte ki: most a közönségen a sor, hogy megmutassa, mennyire hat rá, Joker gyilkos kacaja…

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Bill Murray Zombielandben?

Az első, tíz évvel ezelőtt bemutatott Zombieland kultuszsikerét részben Bill Murraynek köszönheti. A pókerarcú komikus egy pár perces cameóban saját magát játszotta az apokalipszisben, színre lépett, nagyon vicces volt, és gyorsan csúnya halált halt. A Zombieland – A második lövés (Zombieland: Double Tap, hazai bemutató: október 17.) kedvéért az összes főszereplő, Woody Harrelson, Jesse Eisenberg, Emma Stone és Abigail Breslin is visszatért, hogy megmutassák, mi történt a humorát sosem elvesztő társasággal tíz év alatt a zombik zabálta világban. A rendező, Ruben Fleischer egyik legutóbbi nyilatkozatában ugyan nem ígért semmi biztosat, de mintha arra célzott volna, hogy Bill Murray megint vállalt egy kis szerepet. Még ha a történet szerint tíz éve halott is.
– Egyetértek a nézőinkkel, én is imádtam a Bill Murray-s részt az első filmben – nyilatkozta mindkét Zombieland rendezője. – Nem is nagyon hiszem, hogy felül lehetne múlni azt a jelenetet. De talán mégis… lehet, hogy érdemes belenézni majd A második lövés végén a stáblistába is… hátha kiderül valami erről.
Az biztos, hogy az új Zombieland forgatását végigkísérték a Murray visszatéréséről szóló pletykák, de soha semmi biztos nem derült ki. A rendező nyilatkozata sem egyértelmű, de úgy tűnik, nem lehetetlen, hogy készült egy poszt-kredit jelenet!

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

A Gemini Man máris nyert egy díjat

Nagy sikert aratott Will Smith budapesti koncertje, amelyet új filmje, a nálunk forgatott Gemini Man bemutatója alkalmából adott a Bazilika előtt, de maga a mozis produkció is megkezdte diadalútját, pedig a nagyközönségnek még be sem mutatták. A filmben Will Smith saját fiatal klónja ellen küzd, és Junior karakterét forradalmi technikai újítással hozták létre. Ezen kívül is több technikai bravúrt vonultat fel a produkció, ezért érdemelte ki az Entertainment Technology Lumiére Awardot. A díjat a film gyártói, a Paramount stúdió és a Skydance vehetik át október 28-án.
A Gemini Man további különlegessége a fiatal karakter létrehozásának technológiáján kívül, hogy több formátumban lesz elérhető a mozikban. Látható lesz hagyományos, azaz 24 képkocka per másodperc változatban, de egyes mozikban 60, illetve 120 képkocka per másodperces, úgynevezett 3D+ formátumban is láthatják a nézők. Ez utóbbi olyan szuperéles képfelbontást jelent, hogy a film a vásznon a valóság tökéletes illúzióját kelti. A Gemini Man ráadásul 2D, 3D, 2D 4DX, 2D IMAX és 2D ScreenX változatban is mozikba kerül majd. Ilyen változatosság még nem fordult elő a filmtörténetben, s a produkció ennek megfelelően elképesztő látványvilággal csábítja a mozibarátokat.

(Gemini Man – hazai bemutató: 2019. október 10.)

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

Környezetvédő aranypinty

Az aranypinty (The Goldfinch, már itthon is a mozikban!) nemcsak fantasztikus színészgárdájával – melynek élén Nicole Kidman brillírozik –, kacskaringós történetvezetésével, megható és izgalmas fordulataival válhat az igényesen szórakoztató filmek rajongóinak kedvencévé. Van még egy nagyon jó és nagyon fontos tulajdonsága: zöld!
A New Yorkban, Új-Mexikóban és Amszterdamban zajló forgatás során a stáb és a színészek (Kidman mellett Ansel Elgort, Luke Wilson, Sarah Paulson, Jeffrey Wright és Finn Wolfhard) arra is tudtak figyelni, hogy ne terheljék a környeztet, kevés szemetet termeljenek, takarékoskodjanak a felhasznált energiával és támogassák a helyi közösségeket: filmjük így a mozitörténet egyik legkisebb ökológiai lábnyomú alkotása lett. Az újrahasznosítás, komposztálás, adományozás segítségével New Yorkban 74 %-ban sikerült a szemetet szelektálniuk; a forgatás során kizárólag újrahasznosítható palackokba töltött víznek köszönhetően 68 000 eldobható palackot spóroltak meg, több mint 4270 adag ételt adományoztak helyi élelmiszerbankoknak és menhelyeknek, hibrid járművek bérlésével alaposan visszaszorították az üzemanyag-felhasználásukat, sok szükséges díszlet-anyagot korábbi filmesek után hasznosítottak újra, és igyekeztek úgy bánni velük, hogy további forgatások számára is hasznosíthatóak maradjanak.
Így lett Az aranypinty zöld pinty – és egy csodálatos film.

Olvasd tovább