1

A Cinema City nem tűzi műsorára A majmok bolygója – Forradalom (12) című filmet

majmokbolygojaSajtóközlemény: Budapest, 2014. július 17. – A Cinema City mozihálózatot üzemeltető I.T. Magyar Cinema Kft. nem tűzi műsorára 2014. július 17-től A majmok bolygója – Forradalom című 3D-s sci-fi akciófilmet. A 2011-ben bemutatott A majmok bolygója – Lázadás című sikerfilm folytatása a hétvégén került az amerikai mozikba és 33 százalékot javítva az első film eredményén, kimagaslóan magas, 73 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. A folytatás magyarországi sikerében bízva a film hazai forgalmazója, az InterCom mindent megtett, hogy a film az amerikai bemutató után egy héttel Magyarországon is a legszélesebb közönség elé kerülhessen.

„Rettenetesen csalódottak vagyunk, és nagyon sajnáljuk azokat a magyar nézőket, akik a Cinema City hálózat valamelyik mozijában nézték volna meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet. Az InterCom egy éve dolgozik azon, hogy a lehető legtöbb hazai mozirajongóhoz eljuthasson a nyár egyik legjobban várt alkotása.” – mondta Rajki Péter az InterCom marketing- és kommunikációs vezetője. „A mozikkal folytatott tárgyalásaink során semmivel sem szerettünk volna jobb vagy más feltételeket elérni, mint korábban bármilyen hasonló film esetén. Ennek ellenére a Cinema City mozihálózat úgy döntött, hogy a világon óriási sikerrel futó filmet nem tűzi műsorára július 17-től.”

majmokbolygojafolytats12A széleskörű, országos marketingkampány, a nemzetközi és magyarországi pozitív sajtóvisszhang, valamint a kimagasló amerikai és régiós nézettségi eredmények Magyarországon is hatalmas sikert ígérnek. A nézők most csütörtöktől (2014. július 17.) a következő 44 magyarországi moziban tekinthetik meg A majmok bolygója – Forradalom című filmet: Budapesten – Corvin, Mi Mozink Eurocenter, Mi Mozink Lurdy, Pólus, Sugár; illetve vidéken – Ajka, Balassagyarmat, Balatonfüred, Békéscsaba, Cegléd, Csopak kertmozi, Debrecen Apolló, Dunaújváros Dózsa, Eger Kertmozi, Eger Uránia, Eger Agria, Fehérgyarmat, Fövenyes Kertmozi, Gödöllő, Gyöngyös, Hévíz, Hódmezővásárhely, Kecskemét Malom, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kisvárda, Miskolc Uránia, Mi Mozink Tatabánya, Nagykanizsa Cinema, Nyíregyháza Krúdy, Pápa Petőfi, Révfülöp Kertmozi, Salgótarján, Sopron Elit, Sárospatak, Siófok, Szarvas, Szeged Belvárosi, Szentes, Székesfehérvár Barátság, Szombathely Savaria, Szolnok Tisza, Tata Est és Zalaegerszeg Art. Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

És a Lux-díjat kapja… (16)

A Fehér Istent (16) (már a mozikban) újabb díjra jelölték. A Karlovy Vary Filmfesztiválon bejelentették a Lux-díj idei jelöltjeit, és a 10 film között van Mundruczó Kornél nagysikerű filmje is.
A Lux-díjjal 2007 óta jutalmazza és támogatja a filmművészet kiemelkedő alkotásait az Európai Parlament. A jelölteket a filmes szakma elismert képviselő választják ki, a 10 műből 3 kerül majd fel a shortlistre, amit majd július végén hoznak nyilvánosságra Rómában. A 3 kiválasztott filmhez 24 európai nyelven készítenek feliratot, majd levetítik őket az Európai Unió mind a 28 tagállamában. A díjat az Európai Parlament tagjai fogják odaítélni, az eredményhirdetés december 17-én lesz Strasbourgban. A Fehér Istent a cannes-i filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció fődíjával jutalmazták, a főszerepet alakító kutya pedig elnyerte a Palm Dogot.
A film stábja ezen a héten vasárnap, 10 és 15 óra között egy különleges örökbefogadó napot szervez az Illatos úti állategészségügyi telepen (cím: 1097 Budapest, Illatos út 23/A) családra vágyó állatok megsegítésére. A szervezők 11 és 13 órakor különleges kutyakiképzéssel várják az érdeklődőket. Az örökbefogadó vállalkozók Fehér Isten ajándékot kapnak.

0fi2

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

A jótékony Fehér Isten (16)

„A kutya az ember legjobb barátja” – tartja a mondás. Most azonban az emberek tettek meg mindent, hogy segíthessenek eb társaikon. A Fehér Isten (16) (már a mozikban) stábja és szereplői nevében Psotta Zsófia és Nagy Ervin a héten adománnyal támogatták a Doktorok az Állatokért Egyesület Alapítványt (DOKTA), melynek vezetője, Dr. Kozma András nagy örömmel fogadta az ajándékot. Az Alapítvány elsődleges célja, hogy elősegítse a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának telephelyére befogadott állatok kezelését, így a befolyt összeget gyógykezelésére, táplálására és új gazdik szerzésére költi majd az egyesület.
A majd 21.000 nézővel büszkélkedő Fehér Isten stábja nem első alkalommal segít a bajba jutott kutyákon. A film forgatása során használt több mint 280 kutya nagy része szintúgy menhelyről került ki és közülük azóta már majdnem mindenki új családra is talált. Ezúttal azonban nem csak a filmben lévő ebek kaptak figyelmet. Az Illatos úti menhelyen több száz kutya és macska kap segítséget orvosi ellátás, oltások, féregtelenítés és chip formájában. Az Alapítvány külön feladatának tekinti, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartásra és fő célja, hogy új gazdikat találjon a befogott, leadott kutyáknak és macskáknak.
Annak érdekében, hogy tovább támogathassa az Illatos úton végzett fontos munkát a Fehér Isten stábja, július 13-án, vasárnap 10 és 15 óra között egy különleges örökbefogadó napot szervez a családra vágyó állatok megsegítésére. A szervezők különleges meglepetésekkel és programokkal várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak a film résztvevőivel, illetve megnézhetik hogyan képezték ki az egyes feladatokra a kutyákat. Az örökbefogadó vállalkozók Fehér Isten ajándékot kapnak.

0fi1

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Gary Oldman, a rajongó (12E)

A világhírű színész interjút adott a Playboynak, amelyből kiderült, hogy vannak olyan hollywoodi szuperprodukciók, amelyeket kifejezetten kedvel – és nem csak azért, mert játszik bennük. Ezek közé tartozik A majmok bolygója-franchise is: „Ahogy mindenki, én is rajongója voltam az eredeti filmeknek. Ráadásul az új film forgatókönyve is nagyon tetszett.”
Oldman több korábbi szerepe is megkövetelte, hogy a forgatás előtt órákat töltsön a maszkmestereknél. A majmok bolygója – Forradalom (12E) (Dawn of the Planet of the Apes, bemutató: július 17) forgatásán viszont kicsit irigyelte a kollégáit, akik a majmokat játszották: „Nem voltak elmaszkírozva, hanem furcsa búvárruhaszerű holmikba bújtak, amelyeken érzékelők voltak, a fejükhöz pedig kamera volt rögzítve. Így sokkal jobban láttuk az arckifejezésüket. Viszont forgatás közben fogalmam sem volt, hogy a kész filmben hogyan is fognak kinézni. És talán azt bánom a legjobban, hogy nem készültek rólam olyan kulisszák mögötti fotók, mint annak idején Charlton Hestonról, aki a majommaszkos színészekkel cigizett a forgatási szünetekben. ”
IC Press Olvasd tovább

1

InterCom hírlevél

intercom

Fogadj örökbe filmsztár kutyákat! (16)

Szerda este egy különleges flashmob keretein belül gyűltek össze a szombathelyi kutyatulajdonosok, hogy így hívják fel a figyelmet a felelősségteljes állattartásra. Az eseményen rengeteg kutya tiszteletét tette, fajtiszta és keverék, kicsi és nagy egyaránt. Gazdijaikkal együtt pirosba öltözve, indultak neki együttesen a főtérről, hogy megnézzék a moziban Mundruczó Kornél nagysikerű filmjét, a Fehér Istent (16).
A Cannes-i nagydíjas magyar filmben CGI technika helyett egyedülálló módon több mint 280 kutyát alkalmaztak az alkotók, akiknek többsége menhelyről érkezett. Ők a forgatás előtt mindnyájan oltást, féregtelenítést és chipet kaptak, így vettek részt a több hónapos felkészítésen Halász Árpád és az amerikai Teresa Ann Miller vezetésével. Többségük azóta már otthonra talált, de akadnak olyan filmsztár kutyák, akik még szerető gazdikra várnak. A váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány jóvoltából a filmben látható kutyák egy része még örökbefogadható.
A menhelyről érkezett kutyasereg a forgatás ideje alatt a filmben való részvételnek köszönhetően szocializálódott, képzett és barátságos kutyákká vált, akik továbbra is várják szerető családjukat. Még több információért látogass el a http://whitedogs.wix.com/whitedogs oldalra.
IC Press Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

Humor és jellemábrázolás is van az új Transformers-filmben!

Barcelonában már levetítették a Transformers: A kihalás korát, mégpedig a CineEurope nevű filmes seregszemlén, ahol a Paramount stúdió beharangozta az aktuális és várható kasszasikereket. Az egybegyűlt filmes szakemberek szerint az új Transformers-produkció talán több akciót tartalmaz, mint az előző három együttvéve, a jelenlévő Michael Bay rendező pedig újdonságokra is felhívta a figyelmet. “Igyekeztünk, hogy másfajta legyen a hangvétel, mint eddig – magyarázta Bay. – Van például egy Hound nevű roppant vicces karakterünk, aki fegyvermániás, és a világ összes ölőszerszáma a birtokában van, a svájci bicskáig bezárólag. Használja is mindet, nem hagyja abba a lövöldözést, amíg az utolsó tölténye is el nem fogy. Aztán nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a robotoknak összetettebb jellemük legyen, így a film egyenértékű szereplőivé váltak, nem csak beszélő gépek. Sokkal nagyobb szerep jut a családnak is: Mark Wahlberg ugyanis a lányáért száll harcba, ami nem annyira elvont motiváció, mint az emberiség megmentése, ami természetesen szintén szerepet játszik az indítékok között.”

A CineEurope-on Megan Fox is köszöntötte az egybegyűlteket, igaz, csak videófelvételről. A színésznő a Tini nindzsa teknőcöket ajánlotta a filmes szakemebrek figyelmébe, amely a Paramount másik nagy durranása lesz ezen a nyáron. A filmből levetítették azt a jelenetet, amelyben a Fox által játszott riporter először találkozik a páncélos hősökkel.

(Transformers: Age of Extinction – hazai bemutató: 2014. június 26.)

(Teenage Mutant Ninja Turtles – hazai bemutató: 2014. augusztus 28.) Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Régi szerelem – új randevú (12)

Adam Sandler és Drew Barrymore megint randiznak! De egyikőjük házassága sincs veszélyben: csak a filmvásznon szoktak egymásba szeretni. Ott viszont újra és újra.

Legújabb közös filmjük, a Kavarás (12) (Blended; hazai bemutató: július 3.) alapötlete egy közös ebéd után született meg. A baráti találkozó remekül sikerült, de eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lehet egy olyan találka, ahol semmi sem akar összejönni, ahol mindketten villámgyorsan eljutnak onnan, hogy „ez kínos” odáig, hogy „ezt az embert soha többé ebben az életben nem akarom látni”. És innen nem volt megállás. Mire legközelebb észbe kaptak, már egy Dél-Afrika felé tartó repülőn ültek a teljes stábbal. A félresikerült vakrandi ugyanis csak a kezdet: a sztori szerint a két főszereplő nem tudja elkerülni egymást – és a végzetet.

Sandler és Barrymore párosába 16 éve, a Nászok ászában (The Wedding Singer) szerettek bele a nézők, és az első filmes randijuk olyan jól sikerült, hogy azt még sokszor meg kellett ismételniük Az 50 első randiban (50 First Dates). Éppen itt volt az ideje, hogy mindezt egy kis Kavarás kövesse.

IC Press

0bl

Olvasd tovább

0

UIP hírlevél

0uip

Visszatér-e a terhes Mila Kunis a Ted 2-be?

0mkSzeptember elején kezdődik a Ted 2 forgatása, de még mindig nem tudni, az első rész női főszereplője, Mila Kunis visszatér-e benne. Akkor már nagyjából a hetedik hónapban fog járni, ami nem előnyös egy megerőltető filmforgatáson. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a brutális humoráról ismert forgatókönyvíró-rendező, Seth MacFarlane rábeszéli a színésznőt a szereplésre, hiszen irtózatos terhesvicceket lehet elsütni abból az alkalomból, hogy a női főszereplő valóban gyermeket vár. Az IMDB-n Kunis még rajta van a stáblistán, de az adatlapot februárban frissítették utoljára. A színésznő nem nyilatkozik, a Ted 2 biztosra vehető új szereplője, Amanda Seyfried azonban igen. “Nem tudom, hogy Milának van-e szerepe a Ted 2-ben – mondta Amanda a Female Firstnek. – De abban biztos vagyok, hogy nekem terhesen eszembe sem jutna, hogy ilyen állapotban visszamenjek dolgozni. Persze meg lehet találni az egyensúlyt, de nekem az anyaság lenne a fontosabb. Örülnék, ha lenne gyerekem, és már készen is állok rá.”

Amanda Seyfridet most éppen a Hogyan rohanj a veszTEDbe című vígjátékban láthatjuk, amelyben bájos, ha nem is túl szimpatikus hölgyet alakít, aki otthagyja gyáva birkapásztor párját (Seth MacFarlane) egy gazdag piperkőcért (Neil Patrick Harris Így jártam anyátokkal). A film további főszereplői Charlize Theron, Liam Neeson és Sarah Silverman.

(A Million Ways to Die in the West – hazai bemutató: mától a mozikban!)

(Ted 2 – hazai bemutató: 2015. július) Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

0intercom

Cruise, a szereposztó (12)

A holnap határa egészen közel van: mától mindenki megnézheti a mozikban, hogyan harcolja végig Tom Cruise és Emily Blunt ugyanazt a döntő ütközetet újra és újra a Földet megszálló lények ellen. De A holnap határa (12) (Edge of Tomorrow, május 29-től a mozikban) tartogat még néhány titkot. Például azt, hogy miképpen kerül Emily Blunt – aki korábban nyilvánosan megesküdött, hogy inkább lenne harmadik alabárdos egy színházban, mint Cruise partnere egy filmben – az év talán legnagyobb sci-fijébe.

A válasz egyszerű. Maga Cruise választotta ki.

– Már jó ideje figyeltem őt – mesélt Tom Cruise a filmpremier körüli sajtótájékoztatók egyikén. – Feltűnt, hogy milyen keményen dolgozik, milyen jó vígjátékban, komolyban és romantikusban is. Úgyhogy beajánlottam Doug Liman rendezőnek. Én beszéltem rá. Ő meg hamar ráharapott az ötletre. Azt mondta: ezt a filmet csak olyan színésznővel tudjuk leforgatni, aki hajlandó nagyon keményen dolgozni. És Emily tényleg kemény csaj.

IC Press

0eb

Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

Az X-ek folytatódnak (16)

Sorozatokban szerepelni egyszerre jó is, meg rossz is. A jó részét mindenki érzékelte, aki ott volt az X-Men – Az eljövendő múlt napjai (16) (X-Men: Days of Future Past, már a mozikban) premierje körüli sajtótájékoztatók egyikén. A jó hangulat azt bizonyította, hogy a két fiatal főszereplő, Michael Fassbender és James McAvoy nagyon összebarátkozott: a közös munka a régi haverokhoz való visszatérést jelenti számukra.

– Olyan ez, mint a gimis osztálytalálkozó – mondta erről Fassbender. – Nincs bemelegítés, azonnal a dolgok közepébe tudunk csapni, mert túl jól ismerjük egymást.

Kollégája, a fiatal X professzort játszó McAvoy természetesen egészen másképp látja a visszatérést:

– Az első forgatókönyv nagyon tetszett, de amikor vállaltam, fogalmam sem volt, milyen lesz a második rész. Gondoltam, ha az ócska lesz, mindegy, akkor is eljátszom. Így aztán ez már csak a meglepetés ráadásajándék, hogy ez ilyen szuper.

A színész azt is elárulta, hogy amióta leforgatta az X-Men legújabb, eddig legnagyobb kalandját, úgy tekint magára, mint egy görög istenre.

– Nekem az X-Men szereplői mitológiai lények, görög istenek, és én vagyok az egyik főisten köztük. És a görög istenekről háromezer éve mesélnek: valószínűleg az X-Men-t sem kell egyhamar abbahagyni. Szükség van ránk.

IC Press Olvasd tovább

0

InterCom hírlevél

intercom

A holnap határa London közepén (12)

A holnap határa (Edge of Tomorrow, hazai bemutató: május 29.) valószínűleg alaposan lefárasztotta a filmet forgató stábot: az elképesztő látványvilágú, hatalmas statisztériát mozgató produkció egyik központi jelenetében a Föld egyesült hadserege partra száll Normandiában, hogy visszafoglalja Európát az űrből jött idegenektől. Sőt, a Ryan közlegény megmentése nyitó csatájához méltó képsorok mellett még számos meghökkentő felvétel készült: Tom Cruise és Emily Blunt mélyen az ellenséges vonalak mögött bolyong az elnéptelenedett kontinensen.

És talán mégis a film egyik nyitó jelenetének megszervezése volt a legbonyolultabb – pedig látszólag egyszerű: egy Puma Eurocopter típusú helikopter száll le benne London legközepén, a Trafalgar Square egyik üres szökőkútjában. A téren eddig soha, még a II. világháború alatt sem landolt helikopter – a filmben szereplő jármű a Brit Légierő tulajdona, a képsorokon feltűnő pilóták valóban katonák.

A szervezéshez nélkülözhetetlen volt a nagyváros polgármestere, Boris Johnson segítsége is, de rajta kívül a város dolgait intéző hat cég valamint a rendőrség, a Királyi Légierő, a királynő lovas testőrsége és a Nemzeti Galéria közreműködése is szükségesnek bizonyult. A stáb a tér hétszáz méteres körzetében működő cégeknek összesen 8000 levelet küldött, melyben a várható kellemetlenségekről, forgalomkorlátozásról, zajról tájékoztatták őket.

A jelenetet a Leavesden Stúdióban próbálták – az igazi helyszínen mindössze három órát kaptak a filmesek. Ezalatt tizenkétszer vették fel a leszállást. A holnap határa két fontos, és nagyon dekoratív jelenete végül minden nehézség ellenére ott játszódik London szívében – és a nézők nem díszletet, hanem a valóságot látják!

IC Press Olvasd tovább

0

InterCom 25

intercom

25 éves az InterCom – 1989 május első csütörtökén került a magyar mozikba Arnold Schwarzenegger Moszkvában játszódó, részben Budapesten forgatott akciófilmje, a Vörös zsaru. Ez volt az első film, melyet az eredetileg külföldi moziprodukciók hazai gyártására alakult cég nálunk a mozikba juttatott, és ezzel vette kezdetét a magyar mozizás új korszaka – a filmes rendszerváltásé.

Az InterCom (immár Zrt-ként) azóta és ma is a honi moziforgalmazás zászlóshajója. Nemzetközi viszonylatban is ritka módon három nagy hollywoodi stúdió (a 20th Century Fox, a Warner Bros. és a Sony) kizárólagos képviselőjeként gondoskodik róla, hogy a legnagyobb amerikai filmek minőségi módon jussanak el az itthoni nézőkhöz – de emellett független filmek és magyar produkciók moziba kerülése körül is bábáskodik. Az elmúlt negyedszázadot így fémjelezhetik egymástól olyan különböző, csupán a sikerben hasonló filmek, mint a Harry Potter-, Mátrix– és A Gyűrűk Ura-sorozat, a Titanic és az Avatar valamint A miniszter félrelép és a Sorstalanság.

De ez csak az előző 25 év: a 26. sem lesz gyengébb. Az idei kínálatban található sok más mellett az X-Men, Az így neveld a sárkányodat, A majmok bolygója, az Éjszaka a múzeumban és a Förtelmes főnökök folytatása, Tom Cruise új akció/sci-fije A holnap határa, Cameron Diaz vad vígjátéka a Szexvideó, Christopher Nolan különleges sci-fije, a Csillagok között, vagy Ridley Scott epikus bibliai története az Exodus.

Vagyis a következő 25 év első sikerei…

IC Press

025