25 éves az InterCom – 1989 május első csütörtökén került a magyar mozikba Arnold Schwarzenegger Moszkvában játszódó, részben Budapesten forgatott akciófilmje, a Vörös zsaru. Ez volt az első film, melyet az eredetileg külföldi moziprodukciók hazai gyártására alakult cég nálunk a mozikba juttatott, és ezzel vette kezdetét a magyar mozizás új korszaka – a filmes rendszerváltásé.
Az InterCom (immár Zrt-ként) azóta és ma is a honi moziforgalmazás zászlóshajója. Nemzetközi viszonylatban is ritka módon három nagy hollywoodi stúdió (a 20th Century Fox, a Warner Bros. és a Sony) kizárólagos képviselőjeként gondoskodik róla, hogy a legnagyobb amerikai filmek minőségi módon jussanak el az itthoni nézőkhöz – de emellett független filmek és magyar produkciók moziba kerülése körül is bábáskodik. Az elmúlt negyedszázadot így fémjelezhetik egymástól olyan különböző, csupán a sikerben hasonló filmek, mint a Harry Potter-, Mátrix– és A Gyűrűk Ura-sorozat, a Titanic és az Avatar valamint A miniszter félrelép és a Sorstalanság.
De ez csak az előző 25 év: a 26. sem lesz gyengébb. Az idei kínálatban található sok más mellett az X-Men, Az így neveld a sárkányodat, A majmok bolygója, az Éjszaka a múzeumban és a Förtelmes főnökök folytatása, Tom Cruise új akció/sci-fije A holnap határa, Cameron Diaz vad vígjátéka a Szexvideó, Christopher Nolan különleges sci-fije, a Csillagok között, vagy Ridley Scott epikus bibliai története az Exodus.
Vagyis a következő 25 év első sikerei…
IC Press
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.