0

InterCom hírlevél

intercom

Régi szerelem – új randevú (12)

Adam Sandler és Drew Barrymore megint randiznak! De egyikőjük házassága sincs veszélyben: csak a filmvásznon szoktak egymásba szeretni. Ott viszont újra és újra.

Legújabb közös filmjük, a Kavarás (12) (Blended; hazai bemutató: július 3.) alapötlete egy közös ebéd után született meg. A baráti találkozó remekül sikerült, de eljátszottak a gondolattal, hogy milyen lehet egy olyan találka, ahol semmi sem akar összejönni, ahol mindketten villámgyorsan eljutnak onnan, hogy „ez kínos” odáig, hogy „ezt az embert soha többé ebben az életben nem akarom látni”. És innen nem volt megállás. Mire legközelebb észbe kaptak, már egy Dél-Afrika felé tartó repülőn ültek a teljes stábbal. A félresikerült vakrandi ugyanis csak a kezdet: a sztori szerint a két főszereplő nem tudja elkerülni egymást – és a végzetet.

Sandler és Barrymore párosába 16 éve, a Nászok ászában (The Wedding Singer) szerettek bele a nézők, és az első filmes randijuk olyan jól sikerült, hogy azt még sokszor meg kellett ismételniük Az 50 első randiban (50 First Dates). Éppen itt volt az ideje, hogy mindezt egy kis Kavarás kövesse.

IC Press

0bl

Olvasd tovább