Észak-amerikai box office:
Új bemutatók
A nyár folyamán négy képregényfilm került a mozikba, három Marvel termék alapján készült, egy pedig a DC-hez tartozik. Az X-Men csapat megszületése csalódást keltő eredményt produkált, a 160 milliós film 55 millió dolláros nyitó hétvégét tudhatott maga mögött, majd 143 millióig jutott, Thor 65 milliót szakított három nap alatt és úgy tűnik, hogy 180 milliónál hagyja el a mozikat (a Vasember képes volt átsuhanni a 300-as vonalon), míg a Zöld Lámpás csúnyán elbukott, hiába kezdett 53 millióval elég gyorsan elvérzett.
Amerika Kapitány a Marvel harmadik saját finanszírozásában elkészült produkció 65,8 millió dollárral sikerült nyitni, amely a Thor filmmel majdnem megegyező eredmény. E szerint vasemberi magasságokba nem fog jutni a Kapitány, de a 180 millióra jók az esélyei.
Igazi B filmes sztárok játszanak a Sushi Girl krimi-thrillerben, akik ha már nem csinálnának semmit, akkor is sokan emlegetnék őket. Mark Hamill, Tony Todd, Michael Biehn, Jeff Fahey és Danny Trejo szerződött le a filmre, amelyet Kern Saxton vezényelt le.

Mióta a Marvel úgy döntött, hogy saját maga szeretne filmre vinni képregényhősei kalandjait erősen az van, hogy megpróbálja visszaszerezni az eladott jogokat. Egyes esetekben sikerült (Megtorló), más esetekben nem (X-Men, Pókember).
Tarsem Singh javában forgatja saját Hófehérkés filmjét, amelyben a hősnő törpék segítségével próbálja visszaszerezni birodalmát. E közben az Universal sem tétlenkedik, beindult a Snow White and the Huntsman marketinggépezete, ebben a verzióban Kristen Stewart lesz Hófehérke, páncélban, pajzzsal és karddal ábrázolják az alábbi képen. Ebben a változatban a vadász kiképzi Stewart karakterét. Charlize Theron lesz a szexi, ám gonosz királyné, a vadászt Chris Hemsworth kelti életre, ő csatabárddal fog nyomulni. A herceg nem túl bizalomgerjesztő, talán nem is a jó oldalon fog állni? A forgatás még nem indult meg, Hemsworthnek először a Bosszúállókat kell letudnia.
Mint már beszámoltam róla az Universal a